„Nem is tudom, hogyan kezdjem kis mondanivalómat.

Szinte a szomszédságunkban megint csörögnek a fegyverek, ezzel semmi újat nem mondok… Tudjuk, hogy milyen ez, hisz átéltük.

Kik az igazi áldozatok? Megint a nép, aki nagyrészt nem tehet az egészről.

Napok óta keresem a lehetőséget, hogy hogyan segíthessünk innen a bajba jutott testvéreinken és mindenki máson, aki ennek az őrületnek az áldozata.”

Az óbecsei György László, akit mindenki inkább Schulzként ismer, február 27-én tette közzé közösségi oldalán ezt a felhívást – ő volt az első Vajdaságban, aki gyűjtést kezdeményezett, de azonnal csatlakoztak hozzá zentai barátai, Borbély Izabella és Krisztián, majd több másik település civil önkéntesei is. Schulz, a Borbély házaspár és a szabadkai Szúcs Lehel fölpakolt járművei március 7-én útnak is indultak, a végcél az ukrán határ közeli Szamosszeg volt. A gördülékeny határátlépést a magyar konzulátus tette lehetővé a számukra.

Keserű menedék: Szamosszeg

A Borbély házaspár jól ismeri Szamosszeg polgármesterét, így egyértelmű volt, hogy azt a kevesebb mint 2000 lelket számláló települést segítik, amely több mint 170 embert fogadott be Kárpátaljáról. Az önkormányzat a tornatermet is szálláshellyé alakította, és adományokból étkezteti a menekülteket, akiknek nyolcvan százaléka gyerek. A településen sok kárpátaljai magyar család háznál van elhelyezve.

A helyi védőnőnek és a gyermekorvosnak nagyon sok a dolga, akad olyan kisgyerek, akinek sztómája van – vagyis kivezették a vastagbelét –, sok gyerek betegeskedik, van több várandós anyuka, és már megszületett az első baba, Dominik is. Férfiak nincsenek, mert őket nem engedték át a határon. A legtöbb menekült roma származású. „Itt azok vannak, akik nem kellettek senkinek” – nyilatkozta szomorúan dr. Gergely Lajos polgármester a wmn.hu riporterének.

Megrázó élmény volt élőben látni a kettétört életeket, érezni az emberi rezgéseket, ölelni a hontalanná vált gyerekeket – ezt már Schulz meséli nekem Óbecsén nem sokkal a hazatérésük után. A könnyei itthon eredtek meg. Azóta úgy érzi: hétfőről keddre egy kicsit más ember lett.

Édes tanyavilág: Mézesdűlő

Schulz Németországban született, de 1988-ban hazaköltöztek. Nem csak a szülei, de az ünnepek hangulata, a lelki gazdagság miatt ő is ide vágyott, pedig magyarul alig tudott, szerbül meg szinte semmit. Itthon egy üres tanya várta őket, egyetlen bociból lett egy egész farmjuk. Tavaly ilyenkor még nagyjából ötven tehén, bika, borjú volt itt, azóta eladták őket. Régóta érlelődött ez az elhatározás a családban, végül édesanyjuk halála tett pontot az állattenyésztésre.

„A temetésen is az órát kellett néznünk, hogy már etetni kellene – ez a munka 365 napon át 24 órás ügyeletet jelent. Közben emelkedett a kukorica, a széna ára, és bár a legnagyobb részét mi termeltük meg, abszurd helyzet volt, hogy ugyanannyiba került egy kiló kukorica, mint egy liter tej – napszámosként ennél többet kerestem volna. Ráadásul több tejgyár is elbánt velünk, évek óta milliós nagyságrendben tartoznak nekünk, és a támogatások kifizetése is elmaradt. A testvéreimmel ezért döntöttünk úgy, hogy eladjuk az állatokat.”

A meglévő istállókat lovaspanzióvá alakították át. Két ló már a gondozásukban van, de akadnak további érdeklődők is.

Spirit of Schulz: A pálinkamanufaktúra

Schulznak most már a manufaktúra a fő foglalatossága: azt mondja, amióta nincsenek tehenek, úgy él, mintha minden nap vasárnap lenne. Szabad ember lett.

„Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el nagyobb mennyiségben mézes pálinkát készíteni. Azt éreztem: több lábon kell állni. A hagyományos – szilvás, barackos, birsalmás – párlatok és az aszalt szilvás mézes mellett elkezdtem kísérletezni az ízesített pálinkákkal is. Ekkoriban a bodza számított igazi különlegességnek, még díjat is nyertem vele. Már csak két liter maradt belőle, féltve őrzöm ezeket. Huncut ital a mézes, egy kis spéttel hat.”

Az aszalt szilvás nagy sláger lett, ezt követte a málnás, a sima meggyes meg a meggyes-vaníliás, a körtés, az almás-fahéjas, karácsonyi különlegességnek pedig a sült almás. Ma már annyian viszik a cukor nélkül készülő Schulz-féle pálinkát, hogy a saját gyümölcs mellett venni is kell a belevalót. Schulznál sok csipkebogyó is terem, hát csinált egy aszús csipkebogyóbort is. Sokat ad a szép csomagolásra is, a pálinkásüvegek fadobozának egyediségét például Lichtenberg-égetéssel teszi különlegessé.

Ezek az italok Spirit od Schulz néven futnak, ami annyit tesz: Schulz szelleme. De nem csak „saját szellemben” alkot: prémium pálinkába áztatott gyógynövények keverékéből egy gyomorkeserű is született, a Tiltott Vajdasághubbal együttműködve ez lett a Vajdasághub Pelkó, azaz pelinkovác. A Deskavaary zenekarral is készül egy hasonló közös projekt, ami egy, az együttes neve alatt futó sós karamelles krémlikőr lesz.

 Csendélet: parenyica és kovászos kenyér

A hecsedlihez jól passzol, hát a járvány kezdetén Schulz elkezdett szalagsajtot is görgetni. A bükkfafűrészporon füstölt sima és sonkás parenyicának Kosovska Mitrovicától Jagodinán át Magyarországig és Belgiumig is eljutott a híre, onnan is érkeznek rendelések. Már most április közepéig betelt a „gyártási kapacitás”.

A kenyér, az egy másik történet. A kenyér nem üzlet, inkább küldetés.

„A kovászos kenyér sütésébe is a járvány ideje alatt vágtam bele. Ahogy a sajt a hecsedli mellé, úgy kívánkozott a kenyér a sajt mellé. Az internet és a Vajdasági kovászolók klubja Facebook-csoport segítségével tanultam. Sok lapos frizbi sült ki, mire belejöttem, de soha nem éltem meg kudarcként, hiszen tudtam, hogy a kovász élő és érzékeny, meg tud lepni bennünket néha. Ez az egyetlen termékem, ami nem titkos receptúra, mert azt szeretném, hogy minél többen megtanulják a kenyérsütést. Örömmel adom a kovászt, ha kérik. Én a lerniben sütöm, ott is meg lehet teremteni a kemencés mikroklímát.”

 Közösségszervezés: Mézesdűlői pogány ünnep

Szeptemberben már volt egy, és május 6. és 8. között lesz a következő mézesdűlői pogány ünnep a tanyán.

„Őskeresztény ünnep – fogalmazzunk inkább így. Szeptemberben szerbek, magyarok együtt ünnepeltek itt, voltunk közel százan, négy nyelvet beszéltünk. Én nem akarok gettósodni, meg akartam mutatni a szerbeknek is azokat az őskeresztény rítusokat, amelyek mutatnak némi hasonlóságot az ősszlávokkal. Ez az ünnep a lelkiség mellett igen látványosnak is ígérkezik: lesz füst, láng, torokhangos ősi zene, dob, lovaglás, íjászkodás, tartunk kézműves workshopokat és több zenekar is fellép majd.”

Schulz számára a társasági élet nemcsak baráti sörözést, borozást jelent, hanem közös munkát is.

„Fontos a közösségi összefogás: azokkal a kistermelőkkel, akik hasonlóan gondolkodnak, segítjük egymást, terítjük egymás áruját is, és a magunk módján – áruval, pénzzel, internetes árveréssel – a rászorulókat is támogatjuk. Azért dolgozom a két kezemmel, mert ezt nem vehetik el tőlem. Mehetnék vissza Németországba, de az én jövőm itt van.”

FEHÉR Rózsa