Aleksandar Vučić meghívást kapott a nagycsoportosok közé és bebizonyította, hogy nem tud viselkedni – egészen röviden és egyszerűen így lehet összefoglalni mindazt, amit a szerb köztársasági elnök produkált a múlt héten, csütörtökön Prágában, az Európai Politikai Közösség első értekezletén.

Az összejövetelen jelen volt az összes európai állam vezetője Oroszország és Fehéroroszország kivételével. A találkozó megelőzte az Európai Unió vezetőinek csúcstalálkozóját, s ez a két tényező nagyban hozzájárult ahhoz, hogy még a szokásosnál is nagyobb sajtóérdeklődés mutatkozzon a rendezvény iránt. Így aztán ország-világ láthatta, hogyan óbégat a szerb államfő az újságírókra, hogyan gyalázza a diplomáciában ismeretlen szókészlettel az egyik szomszédunkat.

Már önmagában ez is borzalmasan kínos, szekunder szégyenérzetet generáló megnyilvánulás volt. Azonban a tény, amiért ezt tette, még kínosabb felhangot ad az egész jelenségnek.

Az történt ugyanis, hogy szerdán kiderült: az Európai Unió előkészítette az újabb, nyolcadik szankciós csomagot Oroszországgal szemben, amely tartalmazta azt a kitételt is, hogy a Nyugat-Balkán sem kap felmentést a tengeren érkező orosz kőolaj vásárlásának tilalma alól. „Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben, így nem szükséges, hogy profitáljon a kivételezéssel. Az uniós tagállamok mindegyike egyetértett ezzel a megállapítással” – tudatta a Szabad Európa Rádió diplomáciai forrására hivatkozva.

Hogy értsük, miről van szó: az Európai Unióban már korábban megállapodtak arról, hogy a tagállamok november 1-től nem vásárolnak tengeri úton érkező kőolajat Oroszországtól. Azok az országok, amelyekbe vezetéken érkezik az orosz nafta (Magyarország is ezek közé tartozik), felmentést kaptak ez alól a tilalom alól. Szerbia viszont, bármilyen furcsa is, a tengerről szerzi be a kőolajat: az tankerhajókkal érkezik a horvátországi Krk szigetén lévő kikötőbe, onnan pedig a Janaf kőolajvezetéken szállítják a szerbiai finomítókba. A korábbi javaslatok még úgy szóltak, hogy Szerbiára nem vonatkozik majd az orosz kőolaj vásárlásának tilalma, azonban a múlt heti egyeztetésen több állam, köztük Horvátország felvetette, hogy Szerbia ezzel gazdasági előnyhöz jutna, hiszen tengeren kapja az olcsóbb orosz naftát, míg a többieknek más forrásokból, drágábban kell beszerezniük. Ebben minden tagállam egyetértett, beleértve Magyarországot is.

Vučić azonban, teljesen érthetetlen módon, Horvátországot nevezte meg az egyetlen „vétkesnek”, amiért Szerbia nem kap mentességet, mondván, Zágráb „követelte” ezt. A prágai európai találkozóra érkezve több tucat újságíró előtt az otthon megszokott stílusában „oktatta” a horvát újságírókat: „Csak arra kérem Önöket, ne kiabáljanak. Csak válaszolok erre a kérdésre, aztán pedig udvariasan válaszolni fogok az Önök hisztériájára és idegességére is, ne aggódjanak” – mondta Szerbia elnöke a jelenlévő, őt kérdező horvát tudósítóknak, akik azt firtatták, miért Horvátországot hibáztatja az Európai Bizottság döntése miatt. „Én nem mondtam, hogy Zágráb tehet minderről, ezt Önök találták ki […] Horvátország csak a dolgát végezte. Azt, amit több évtizede csinál, pontosabban 1841 óta. Ismétlem: Horvátország csak azt tette, amit negyvenegy óta tesz, amit az elmúlt hetven-nyolcvan évben tett. Nem hibáztatom érte” – hajtogatta az újságíróknak. Akik vélhetően alig hittek a fülüknek…

De nemcsak az államfő „jeleskedett” a szomszédok savazásában. Ana Brnabić, a régi-új kormányfő Belgrádban arról beszélt: „Ez Horvátország nyílt ellenséges cselekedete Szerbiával szemben.”

Még brutálisabb volt Aleksandar Vulin belügyminiszter: „A Szerbiával szembeni horvát politika a rosszindulat és komplexusok keveréke. Ez usztasa politika” – mondta a tárcavezető.

Ez csak néhány kiragadott mondat volt. Nem is olyan meglepő, hogy minderre Andrej Plenković horvát kormányfő kénytelen volt emlékeztetni: több ország is ellenezte Szerbia kivételezését. „Kérdezősködjenek, de kérdezzék meg az Európai Bizottságot is, hogy miért nem kardoskodott mellettük” – üzente a szerb politikusoknak, majd hozzátette: tény, hogy ő maga sem szorgalmazta Szerbia kivételezését. „Ha maradt volna a derogáció, Szerbia megkapná az olcsóbb orosz kőolajat, amely a horvát kikötőkbe érkezik, a Janaf révén eljut Szerbiába, így ott olcsóbb lesz a kőolaj, a benzin. És mi leszünk a hasznos idióták ebben az esetben” – mondta Plenković, aki megismételte azt is: „Nem lehet egy fenékkel két széken ülni. Mehet a kőolaj Szerbiába, de nem az orosz” – mondta a horvát kormányfő, akinek az sem tetszik, hogy a szerb sajtó „a legfőbb usztasaként” mutatja be.

Mindezt úgy, hogy közben tulajdonképpen semmi sem történt, amire Belgrád ne számíthatott volna már jóval korábban: „A Szerbiai Kőolajipari Vállalat hónapok óta készül erre, a kőolaj nyolcvan százaléka nem orosz forrásból fog érkezni, a maradék húsz százalék pedig a hazai kitermelésből. Az első pillanattól kezdve számítottunk arra, hogy november 1-je után nem vehetünk orosz naftát, a mi dolgunk az volt, hogy erre felkészüljünk és ezt meg is tettük” – mondta Zorana Mihajlović energiaügyi miniszter.

Tehát a hatalmas cirkusz, a szomszédos ország „ellenségnek” nevezése, az usztasázás, pár nappal korábban az államfő rejtélyes megjegyzése, hogy „nem tudja, hogyan tudja majd megvédeni a Duna mindkét partját szerbnek” – mindez csak arra volt jó, hogy… Mire is?

Erre a kérdésre nem kaptunk választ.

Ha csak nem arról van szó, hogy Horvátország hibáztatásával a szerb államvezetés igyekezett elterelni a figyelmet arról, hogy Szerbiát lényegében az Európai Unió azért „bünteti” (pontosabb lenne azt mondanunk, hogy „nem jutalmazza”), mert esze ágában sincs összehangolnia külpolitikáját a közösséggel.

Magyarán: amíg Belgrád nem lesz hajlandó valamit kezdeni ezzel az Oroszország elleni szankció-dologgal, addig nem számíthat jutalomfalatra sem Brüsszelből.

Van ilyen…

 KOCSÁNYOS Pálma