Ha erőszakra erőszakkal válaszolunk, akkor tulajdonképpen ahhoz a szólásmondáshoz igazodunk, hogy kutyaharapást szőrével. Ha egy kicsit gondolkodunk, akkor arra a megállapításra is juthatunk, hogy a békésnek mondott tüntetések, tiltakozó felvonulások is erőszaknak minősíthetők, sőt a végén biztosan erőszakosak lesznek. Tehát a rendőrségi beavatkozást is okkal lehet erőszakosnak, erőszaknak nevezni. Az életben sajnos kevés olyan eset van, amit nem lehetne erőszaknak nevezni. Mert például ránk erőszakolják a kötelező sorbanállást a pénztárak előtt, a postán, az útlevél vagy a személyi igazolvány kiváltásánál, de gyakran a mozik és a stadionok pénztárai előtt is. Pontosan kell, sőt kötelező a munkahelyre érkezni, de a vasút és az autóbusz-társaságok is ránk erőszakolják a pontosságot, az általuk meghatározott időpontot. Lényegében pozitív erőszakról, fegyelemről van szó, ami a végeredményben pozitív is.
Persze vannak komolyabb erőszakok is, mint például az erőszakos mozgósítás, kitelepítés, vagy amikor a rendőrség vízágyukkal és füstbombákkal lép fel – természetese szükség esetén. Vagy amikor az állam ránk erőszakolja az adókulcs növelését vagy a kötelező katonai szolgálatot. Időnként azonban történnek megdöbbentő és kegyetlen erőszakok, mint például a tömeggyilkosságok, amikor egy személy lő agyon több védtelen személyt, általában minden indokolható ok nélkül. És ilyenkor talán nem is a gyilkos a legfontosabb, hanem az a kérdés, hogy miért tette. Ilyenkor avatkozik be a közvélemény, a nyilvánosság, és rendszerint több felelős bűnöst is találnak, főleg akkor, ha a gyilkos történetesen kiskorú. Szóba kerül az iskola, a család, a környezet és újabban bizony a televízió is.
Természetesen nem ok nélkül, hiszen – főleg az utóbbi időben – valóban olyan műsorokat is sugároz, melyből a nézők, elsősorban a fiatalok nem sok jót, sőt csak rosszat láthatnak, tanulhatnak. Az idősebbek megfelelő hozzáállása és magatartása mellett azonban ez nem jelent olyan nagy veszélyt, és a fiatalok is meg tudják különböztetni a filmet és a valóságot. A mai idősebb nemzedék is nézte a westernfilmeket, melyekben halomra lőtték egymást és az indiánokat, akikkel kapcsolatban még a fajgyűlöletet is meg lehetne említeni. Arról is lehetne beszélni, hogy a felszabadulás után a partizánfilmekben hány németet öltek meg, amit a nézők még meg is tapsoltak. A kiskorú vétkezők esetében elsősorban a család, majd az iskola a legfelelősebb és legilletékesebb. Tehát nem a miniszternek kellene lemondania, hiszen semmi kapcsolata nem volt a kiskorúval.
Maradnak tehát a szülők, a család és a környezet. Mert az iskolában biztosan nem tanulnak rosszat, hanem csak jót és fegyelmet. Mostanában, amikor az erőszak ellen harcolunk, tiltakozunk és tüntetünk, tisztázni kellene az erőszak fogalmát, és kimondani, hogy a legutóbbi kiskorú tömeggyilkossága nem erőszak volt, hanem gyilkosság, amellyel nemcsak a rendőröknek, hanem a pszichológusoknak is foglalkozniuk kell. Nagyon érzékeny az összefüggés a gyilkosság és az erőszak között, mert nem minden erőszak végződik gyilkossággal, de van gyilkosság erőszak nélkül is. Az erőszakot sajnos a hatalom is gyakorolja, leginkább és általában törvényesen. Bánjunk tehát csínján az erőszak tényével és fogalmával. Éppen ezért az erőszak kifejezést csak egyetlen esetben használom lelkiismeret-furdalás nélkül. Amikor azt mondom: Nem erőszak a disznótor!
NAGY Nándor
