A tömegpszichológia fogalmának kiötlése előtt is alkalmaztak már különféle módszereket embercsoportok befolyásolására. Amikor 1895-ben megjelent Gustave Le Bon A tömegek lélektana c. műve, továbbá a freudi pszichoanalízis elterjedt, megkezdődött az állam, a vallási vezetők, az egyes pártok által irányított társadalmi emberkísérletek végrehajtásának a kora. A könnyen befolyásolható gyermekek és fiatalok mellett a felnőtteket is egyre ügyesebben manipulálták nemzeti, vallási, faji vagy más alapokon. A médiák segítségével, a propagandának, a hatalomittas vezetőknek és a rablógazdálkodóknak köszönhetően a 20. század emiatt a földi pokol iszonyataiba süllyedt igen sokszor.

A sokaság manipulálásával kapcsolatos 19. század végi tudást Le Bon rendszerezte a tömegpszichológiával kapcsolatos művében. Többek között azt állította, hogy a tömegeket nem a valóság érdekli, hanem az illúziók. A tömegek mindig azokat istenítik, akik álmokat, csodákat ígérnek, ám azokat az embereket, akik megpróbálják lerombolni ezeket az illúziókat, a tömeg meglincseli. Le Bon persze azt is jól látta, hogy bármilyen technika, módszer bevetése mellett a sokaság viselkedése bizonyos krízishelyzetekben kiszámíthatatlan marad. Bizonyítja ezt a következő, tőle származó idézet is: „A közvélemény alakítása ma a sajtó és a kormányok egyik fő gondja. Hogy egy eseménynek, egy törvényjavaslatnak, egy beszédnek milyen hatása van, azt mindig tudniuk kell; és ez nem is olyan könnyű, mert semmi sem változékonyabb és kiszámíthatatlanabb, mint a tömegek gondolkodása, ugyanis semmi sem gyakoribb, mint az, hogy amit a tömegek ma üdvrivalgással fogadnak, holnap teljes szívvel elvetik.”

A múlt heti cikkben a gyermekek rejtett tanterv általi idomításáról írtam. Szóltam továbbá a 20. század folyamán divatossá vált ifjúsági szervezetekről, mint amilyenek a katolikus legényegyletek, az iparostanoncok szervezete, a Dolgozó Leányok Országos Szövetsége, a Református Ifjúsági Egyesület, a Jézus Szíve Testőrgárda (Szívtestőrség) stb. voltak, amelyek a tömeglélektani kísérletek elsődleges célpontjaivá váltak. Következzen két részlet P. Miklós Tamás Ifjúsági szerveződések évszázada c. írásából: „Wlassics Gyula tevékenysége (1895–1903) idején újólag a magyar közoktatás-politika aktuális kérdésévé vált az iskolarendszerű népoktatásból 15 évesen kikerülő fiatalok legfogékonyabb korban megszakadó nevelésének problematikája, illetve sajátos megoldási lehetőségként az ifjúsági egyesületek szervezésének ügye. […] Az európai államok katonai vezetői a századelőre megkezdték a katonai előképzés tervszerű rendezését. Tevékenységüket akaratlanul is elősegítette az akkoriban kibontakozó – az oktatás „intézményi” kereteinek feloldására törekvő, a testi és pragmatikus nevelést előtérbe helyező – polgári pedagógiai reformmozgalom eszméinek terjedése is. A magyar katonai vezetés sem tartotta elégségesnek az iskolai oktatás keretében többé-kevésbé megvalósuló test-, illetve test- és fegyvergyakorlatokból álló testi nevelést.” (https://epa.oszk.hu /00000/00035/00010/1997-11-mk-P-Miklos-Ifjusagi.html) Az egyesületek szervezésének alapeszméje a „hazafias irányban vezetendő ifjúság” nevelése, idomítása volt. Ezek a fiatalok lettek azután az első világháború lövészárkainak szenvedői, akik a hazafiság álcája alatt gyarmatosító, imperialista érdekekért áldozták fel magukat.

A két világháború között és a II. világégés után is jelentős szerepet játszottak a különböző politikai és társadalmi berendezésű országokban a gyermek- és ifjúsági szervezetek. Az egyik legszélsőségesebb ilyen szervezet a Hitlerjugend lett. Münchenben már 1922 márciusában megalakult a náci párt ifjúsági szervezete, de alig egy évvel később, miután 1923-ban a hitleri puccs következtében betiltották a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot, az ifjúsági szervezete is feloszlott. 1925-től kezdve különböző kisebb ifjúsági szervezetek versengtek az időközben újjáalakult párt elismeréséért. Szászországban néhány ifjúsági egyesület megalakította a Nagynémet Ifjúsági Mozgalom nevű szervezetet. Ezt keresztelték át 1926-ban Hitlerjugendre. Ugyanebben az évben alakították meg a lányok szervezetét: a Bund Deutscher Mädel szövetséget. E szervezeteknek eleinte kevés tagja volt, de a nácibarát fiatalok jelentős mértékben járultak hozzá a párt demokratikus úton való győzelméhez 1933-ban. 1935-re a náci rezsim minden más ifjúsági szervezetet betiltott, így ez lett az egyetlen hivatalosan elismert ifjúsági szervezet Németországban, és jelentős szerepet játszott a fiatalok „nevelésében”. A Hitlerjugend kereteiben megindult az indoktrináció, vagyis az ifjúság (a szülők által a társadalom) pszichológiai eszközökkel történő befolyásolása egy bizonyos viselkedés és világszemlélet kialakításának elérése érdekében. Az egyesület szerveződését törvényekkel szabályozták. Pl. „Az egész német ifjúságot a szülői házon és az iskolán kívül a Hitler Jugend keretében a nemzetiszocializmus szellemében a német nép és a nemzeti közösség szolgálatára kell nevelni testileg, szellemileg és erkölcsileg.”, „A Hitler Jugend minden fiú és lány tagja a Führer által kiadott rendeletek szerinti közjogi nevelőhatóság alá tartozik.”, „A zsidókat (a birodalmi állampolgársági törvény első rendeletének 5. cikkelye alapján) kizárják a Hitler Jugend tagságából.”

A vezérhez hű fiatalok kinevelésének „tudományos” hátterét egy orvosnő szolgálta. Johanna Haarer 1934-ben adta ki A német anya és első gyermeke c. útmutatóját. A könyv a náci korszakban a „birodalmi anyaképzés” alapjává vált. Haarer a művében a hideg bánásmódot ajánlotta. „Ha a gyermek sír, hagyni kell sírni. A túlzott gyengédséget mindenképpen kerülni kell!” Ez az érintett gyerekeknél kötődési zavarhoz vezetett. Ezzel érték el, hogy a fiatalokkal manipuláló szervezetek családpótlóvá váltak. A rideg, távolságtartó nevelés mégsem náci találmány, hanem az USA-ban született, és John B. Watson nevéhez köthető. Ő egy 11 hónapos csecsemővel folytatott kísérleteket 1920-ban. A behaviorista irányzatot alapító kutató tudatosan alakított ki fóbiákat a pavlovi klasszikus kondicionálás módszerével. Ő mondta a következőket: „Adjatok nekem egy tucat jól nevelt, egészséges gyermeket és egy saját, általam tervezett világot, amelyben felnevelhetem őket, és garantálom, hogy bármelyiket találomra ki tudom választani közülük, és bármilyen szakemberré – orvossá, ügyvéddé, kereskedővé, sőt, még koldussá és tolvajjá is tudom nevelni, teljesen függetlenül a tehetségétől, hajlamától, képességeitől, adottságaitól és az ősei fajától.” 1928-ban jelent meg Watson A csecsemő és a gyermek pszichológiai gondozása c. könyve, amelyben a nyers, merev nevelési módszert, a kötődés minimalizálását javasolta. Ez vezetett a demokratikus és a totalitárius államokban a traumatizált gyermekek generációjához, akik a vezérben látták az apafigurát.

Mindez a II. világháborút követően is folytatódott, számos más társadalmi kísérlettel párhuzamosan.

 WILHELM József