A traumák, sokkállapotok általi manipulálás a rablógazdálkodók egyik igen régi módszere. Ez egy, a múltunkból kikövetkeztethető állandó jelenség, hiszen a tömegeket, egyéneket testi, verbális vagy kirekesztő erőszakos cselekedetekkel sokkolták. Ezek az erőszak okozta katasztrófák néha olyan hatalmasak, hogy egész társadalmi csoportok, korosztályok pusztulnak el, ami döbbenetes következményekkel jár a túlélőkre nézve. Több évtizede beszélnek a szakemberek a traumatizált társadalomról. A traumákról szóló társadalmi vitákban újabb és újabb tények kerülnek a figyelem központjába, de a hatalom felületesen kezeli e jelenséget. E fogalom egyszerre utal az egyéni szenvedés létezésére és a megoldatlan társadalmi konfliktusok meglétére. Az ilyen társadalmak nem tudnak egészségesen működni a különféle bántalmak, csapások, károsodások, megrendülések, testi és lelki sérülések hatása alatt. A közösségi, zavaros tudatállapotok folyamatos súrlódásokhoz vezetnek, ami a rablógazdálkodóknak felel meg, hiszen a zavarosban halászhatnak!

Társadalmi trauma alatt az olyan tartós, emberi életet, közösséget veszélyeztető, súlyosan hátrányos helyzetet értjük, mely alapvető egzisztenciális és presztízsveszteséggel jár, és ami egy egész társadalmi csoportot, egy ország, térség teljes lakosságát sújtja. A kollektív, közösségi trauma felfedése, leírása, gyógyítása nemcsak a pszichotraumatológiában szokásos pszichológiai, biológiai és klinikai kutatási megközelítéseket kívánja meg, hanem többek között társadalomtudományi megközelítéseket is igényel. A kollektív csapásoknak messzemenő következményei vannak. Feldolgozatlanul, többgenerációs traumaként továbbadhatóak a gyerekeknek, unokáknak és a társadalom azon részeinek is, akik nem voltak közvetlenül érintettek. A háborúk, terrortámadások, tömeges nemi erőszakok, a járványok, éhínségek, természeti katasztrófák okozta sokkállapotok az egyéni, családi, közösségi, hatalmi erőszak különböző formáit táplálják, és ezáltal a megrázkódtatások folyamatos fennmaradását eredményezik. Az erőszakos cselekedetek vagy a társadalmi kirekesztés felsértik az egyén, a közösség testi és lelki egyensúlyát (integritását), súlyos támadást jelentenek az érintettek bizalmi és kapcsolati képessége ellen. A megbélyegzéstől való félelem, az erőszakos cselekedetek társadalmi elhallgatása (tabuizálása) vagy bagatellizálása megnehezíti az erőszak, a sokk túlélői számára, hogy beszéljenek erről, ezáltal megfelelő támogatást kapjanak a megrázkódtatás leküzdéséhez. A traumák békeidőben is formálják a családokat, az egész társadalmat, gyakran generációkon keresztül. Gondoljunk csak az 1944-es cselekményekre vagy a 90-es évek polgárháborús időszakára.

Ma tudományos kutatások igazolják, hogy a szülők, nagyszülők által átélt traumák átöröklődnek a következő generációkra, ha az elődök nem dolgozták fel ezeket. Az elszenvedett traumák nem csak egy generációra tudnak hatni. A magyarokat ért trianoni trauma több generáció alatt is meghatározó volt. Az elmúlt évek fiataljai között is lehetett még ezzel a megrendültséggel találkozni. 1918 után az első világháborúból hazatérő traumatizált katonákról (az úgynevezett „háborús reszketőkről, idegbajosokról”) még azt feltételezték, hogy a tüneteiknek nincs betegségértékük, hanem csak a rokkantsági nyugdíj iránti indokolatlan követelőzéseiket akarják kikényszeríteni. A második világháború után is az a nézet uralkodott, hogy a testi sérülések nélküli, normális alkatú emberek a legsúlyosabb lelki megterhelést, megrázkódtatást is túlélhetik maradandó pszichés károsodás nélkül. Manapság már bizonyított tény, hogy ez nem igaz.

A feldolgozatlan társadalmi traumák az elszenvedők körében különféle legendák kitalálásához vezetnek, hogy valamennyire elviselhetővé tegyék a megmagyarázhatatlan, felfoghatatlan kiszolgáltatottságot és tehetetlenséget. A trianoni békediktátum kapcsán is számos magyarázat, legenda született.

Ám nemcsak a közelmúlt eseményei hatnak ránk, hanem a messzi középkorból származó társadalmi traumák is. 1307-ben a templomos rend tagjait eretnekséggel és szodómiával vádolták. A pápa akkoriban a francia királytól függött, így a rend esélyei e hatalmi harc során kedvezőtlenek voltak. IV. Fülöp államügyet csinált a templomosok helyzetéből. Súlyos nyomást gyakorolt V. Kelemen pápára, aki Franciaországból származott, és rezidenciáját Avignonba tette át. A francia király azzal fenyegetőzött, elszakad a római egyháztól, ha a pápa nem hagy fel a rend támogatásával. Ilyen körülmények között került sor a 20. századból is jól ismert, koholt vádak alapján megindított peres eljárásra, amely végül a templomosok bukását okozta. 1307. október 13-án, pénteken a francia uralkodó egy jól megszervezett akcióval, egyetlen éjszaka leforgása alatt elfogatta a rend tagjait Franciaország különböző városaiban, majd eljárást indíttatott ellenük, persze a vagyonukat is lefoglalta. A kortársak számára ez egy hihetetlen társadalmi sokkot jelentett. Az addig igencsak hatalmas és befolyásos rend pillanatok alatt vált semmivé. Innen ered a szerencsétlenséget hozó péntek 13-a babonája, de a mai napig számos egyéb legenda övezi ennek a hatalmas lovagrendnek a gyors megsemmisítését. A kialakult társadalmi sokkhatást a templomosok kincseivel, misztikus tanításaival, a muszlimokkal való szoros kapcsolattal, a Szent Grállal próbálták megmagyarázni a kortársak, és e legendák máig foglalkoztatják az embereket, pedig több mint 700 éve történt az eset. A rend utolsó nagymesterét, Jacques de Molay-t 1314-ben elevenen égettették meg. A templomos szerzeteseket is megkínozták, és ők is nyilvános kivégzések áldozatai lettek. Ezzel a középkor meghatározó szervezete, az egyház váratlanul megingott, ami a kortársak számára elképzelhetetlen csapás volt. Hasonló társadalmi traumákat okoz egy-egy híresség váratlan halála (pl. Mátyás király, Zrínyi Miklós, Elvis Presley, Tito stb.), különös vagy hirtelen eltávozása.

Az emberi múlt tele van erőszakkal: háborúkkal, visszaélésekkel, nemi erőszakhullámokkal, valamint az erőszak áldozatainak semmibe vételével is. A társadalom csak a múlt században nézett szembe azzal, hogy az erőszak súlyos pszichés sérüléseket, mentális zavarokat is okoz. A holokauszt túlélőinek, a vietnami háború veteránjainak és áldozatainak traumái okozták a nagy szemléletváltást a társadalmi traumák megítélésében. Azóta nemcsak szakirodalmi művek születtek-e témában, hanem jelentős filmművészeti alkotások is, és a médiák is hangsúlyosabban foglalkoznak e kérdéskörrel.

A rablógazdálkodók, a hatalom emberei az állami traumakezelési programok, törvényi rendelkezések ellenére tudatosan használják a társadalmi traumák kialakítását a céljaik megvalósításához, pl. mostanában a terrortámadásokra, tömeggyilkosságokra hivatkozva a „közbiztonság” érdekében világszerte kiterjesztették a megfigyelőrendszereket, nyirbálták meg a szabadságjogokat! És ilyenkor felvetődik a kérdés: „cui bono”, azaz kinek jó ez?

WILHELM József