Minden idők legfurcsább választását minden idők legmeggyőzőbb fölényével nyerte az arra esélyesnek tartott párt. 

Akit ez meglepett, az vagy a saját álomvilágában élt, vagy valamilyen (virtuális) buborékban – mindenesetre nem ebben a valóságban. El lehet játszani a gondolattal, hogyan alakultak volna a dolgok, ha az épp elkezdődött választási folyamatot nem szakítja félbe a koronavírus és a rendkívüli állapot, és ha azokat megtartják április 26-án. Valószínűleg akkor is nagy fölénnyel nyertek volna a haladók, de talán nem ekkorával. A kijárási tilalom bevezetése, a gyülekezési jog átmeneti felfüggesztése, a nyilvános rendezvények betiltása azonban gyakorlatilag lehetetlenné tett bármilyen érdemi ellenzéki tevékenységet, amire még ők maguk is rátettek egy lapáttal a bojkott kérdése körüli megosztottságukkal. Ugyanakkor Vučić és emberei naponta tündökölhettek a nép és az ország megmentőinek szerepében, akik éjt nappallá téve küzdenek a láthatatlan ellenség ellen, egyfolytában védőfelszereléseket szereznek be és osztanak ki, ráadásul még pénzt is adnak mindenkinek. Nem volt itt semmi dilemma, semmi kérdőjel, semmi kétség a végeredményt illetően.

Azért az sokat elárul a szerbiai demokrácia pillanatnyi állapotáról, hogy a haladókon és hűséges partnerükön, a szocialistákon kívül csupán egyetlen pártnak sikerült bejutnia a parlamentbe (a kisebbségi listákat nem számítva): a Szerb Patrióta Szövetségnek, amelynek elnöke, Aleksandar Šapić már a választások másnapján megtartott sajtótájékoztatóján igyekezett megdicsérni a haladókat, hogy „milyen jó úton haladnak”. Ennyit egyben az ellenzék jelenlegi állapotáról és társadalmi beágyazódottságáról is.

Ugyanezek a dimenziók, megállapítások és tendenciák érvényesek a mi vajdasági magyar politikai valóságunkra is. A VMSZ gyakorlatilag két fogalomra építette fel a választási kampányát: Prosperitati, koronavírus – és ez bejött neki. Valódi ellenfél hiányában, gyakorlatilag egyedüli játékosként léphetett pályára köztársasági, tartományi, és a legtöbb helyen önkormányzati szinten is, és sikerült is neki megnövelnie a szavazatok számát a négy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva, méghozzá jelentős mértékben.

Akik tehát eddig is elégedettek voltak azzal, hogy milyen irányban halad az ország és a vajdasági magyar politika, azok megnyugodhatnak, fellélegezhetnek és pezsgőt bonthatnak: minden úgy fog folytatódni, ahogy eddig is volt.

Egy dolog azonban vasárnaptól kezdve mégiscsak megváltozott. A szerbiai és a vajdasági magyar többpártrendszer harmincéves időszaka véget ért. Visszatértünk az egypártrendszerbe.

 KÓKAI Péter