A csomagosztásról és a járandóság beharangozott év vége felé történő emeléséről szó volt a Tartományi Nyugdíjas Szövetség legutóbbi közgyűlésén is, amelynek munkájában részt vett Andreja Savić, a Köztársasági Nyugdíjas Szövetség elnöke is, aki úgy véli, hogy az állam tovább erősíti az idősgondozási politikáját, ami szerinte az elmúlt két évben is látható volt.

„Minden, amit időközben tettek a svájci képlet és a lakosság számára nyújtott juttatások javítása érdekében, azt igazolja, hogy az állam méltó módon bánik a nyugdíjasokkal. Mindenesetre meg kell várni az új kormány megalakítását, és azt követően folytatni a társadalmi párbeszédet az illetékes minisztériumokkal. Az elmúlt két év találkozói meghozták az eredményeket” – mondta.

Savić hozzátette: továbbra is azon dolgoznak, hogy a nyugdíjak nagyobb mértékben kövessék a bérek növekedését, és a nyugdíjak aránya az átlagkeresetben ne csökkenjen 50 százalék alá. 2024 januárjában ez az arány a nyugdíjasok valamennyi kategóriájában 41,9 százalék volt. A dolgozói nyugdíjasok esetében ez az arány 44,4%, az iparosok esetében 39,3, a földművesek esetében pedig 18,1% volt.

A közgyűlés egyik felszólalója arról beszélt, hogy a rendkívüli nyugdíj-kiigazítások nem pótolhatják az állam nyugdíjasokkal szembeni adósságát, amely a gazdasági válság miatt befagyott években keletkezett. (Óriási pénzről van szó, hozzávetőlegesen 117 milliárd dinárról. Körülbelül 75 milliárdot különítenek el havonta nyugdíjakra.)

Az érdekvédelmi szervezet mit tesz azért, hogy a nyugdíjasok visszakapják az elvett pénzüket? – kérdezte.  Azt a választ kapta, hogy az elmúlt két évben 56 százalékkal emelték a nyugdíjakat. Valószínűleg augusztustól az elért eredmények függvényében mérlegelik a helyzetet, és ha a polgároknak visszaadható többlet keletkezik, újabb emelés lehetséges. Ha ez megvalósulna, a nyugdíjasok járandóságát már harmadik éve évente kétszer emelnék meg. Ez az emelés tulajdonképpen egy nyugdíjkorrekció, amely a nyugdíjasok jövedelmét a megnövekedett keresethez igazítja. Rendkívüli emelésekről vagy rendszeres kiigazításokról van szó? – a nyugdíjasok képviselői némileg eltérő véleményt fogalmaznak meg ezzel kapcsolatban. 2022-ben az akkori hivatalos adatok szerint az átlagnyugdíj az átlagkereset 40 százalékára csökkent, tehát az átlagbér gyorsabban nőtt, mint az átlagnyugdíj, ami valószínűleg az átlagnyugdíj és az átlagfizetés közötti verseny elvesztésének következménye, ami nehezen pótolható.

Szerbia is bevezethetné a horvátországi gyakorlatot

A horvátországi biztosítottak Központi Nyilvántartás (REGOS) által elindított Moja mirovina portálon személyre szabott információkhoz juthatnak, megtudhatják leendő nyugdíjuk összegének előrejelzését. Az oldal elérésével egy anonim nyugdíjkalkulátor nyílik meg a felhasználók előtt, amelyen keresztül a szükséges releváns adatok megadásával és e-mailben történő regisztrációval megjelenik a Horvát Köztársaságban a nyugdíjbiztosításból származó nyugdíj becsült összegének számítása. A civil rendszer az előírt hitelesítő adatok megadásával személyre szabott nyugdíjkalkulátorhoz biztosít hozzáférést – írta meg a Večernji list.

A személyre szabott nyugdíjkalkulátor segítségével az állampolgárok először láthatják a nyugdíj összegének előrejelzését a nyugdíjbiztosítási rendszerben tárolt adatok alapján, valamint a változás alapján a további előrejelzéseket a nyugdíj jövőbeni összegéről. A biztosítottak eddig legkorábban nyugdíjba vonulásuk előtt egy évvel tudhatták meg leendő nyugdíjuk összegét, most pedig a portálon keresztül bármikor hozzáférhetnek ezekhez az információkhoz.

A rendszer három szimulációt jelenít meg a jövőbeni nyugdíj összegéről. Az A szimuláció az eddig megszerzett nyugdíjjogosultságokat és a nyugdíj-megtakarítások állapotát mutatja. A feltüntetett nyugdíj összege az öregségi nyugdíj összegének vetülete. A B szimuláció a jövőbeni nyugdíj összegének előrejelzését mutatja abban az esetben, ha a biztosított jövőbeni fizetése a nyugdíjazásig a jelenlegi kereset szintjén van. Arról van szó, hogy mekkora összegű öregségi nyugdíjat kap, ha attól a pillanattól a nyugdíjazásig fenntartja jelenlegi státuszát a nyugdíjbiztosításban. A C szimuláció lehetővé teszi, hogy a felhasználó tetszőleges adatokat vigyen be, és megmutatja a várható nyugdíj mértékét, valamint a bérek és egyéb jövedelmek jövőbeni alakulását. Ezenkívül a platform lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy letöltsék a tervezett nyugdíj összegének kiszámításához szükséges összes adat táblázatos megjelenítését, így bármikor betekintést kapnak arról, hogy a nyugdíjbiztosítási rendszerben milyen adatok szerepelnek, és a bevitt adatokban a hiányosságokat is láthatják.

 TAKÁCS Magda