A traumák általi tömegmanipuláció annál sikeresebb, minél inkább fokozódnak és halmozódnak a traumákat kiváltó események. Ha egy nép, egy csoport csak egyetlenegy félelmetes eseménynek volt (van) kitéve, vagy csak egy olyan megpróbáltatáson ment keresztül, amely során súlyos testi sérülések történtek, akkor idővel az érzelmi reakciók elhalványulnak. Amikor azonban sorozatosan éri sokkhatás az egyént vagy a tömeget, akkor hosszan tartó harag, bosszúvágy; tartós szomorúság és kétségbeesés; intenzív bűntudat, szégyenérzet, valamint teljes elszigeteltség és reménytelenség alakítható ki. Ezen érzelmek, lelki állapotok segítségével azután könnyedén befolyásolhatók a társadalmi csoportok, ami a rablógazdálkodók fő célja.

Kumulatív vagy halmozott trauma alatt azt értjük, amikor a különböző traumatípusok hatása folyamatosan fokozódik az idők során elszenvedett sokksorozatok együtthatásának eredményeként. A halmozott traumák súlyosabb pszichopatológiai tüneteket eredményezhetnek, mint az egyszeri traumák. Ezeknek az egymásra épülő sokkoknak a mentális egészségre gyakorolt hatását nem kellett klinikai mintákon vizsgálni, hanem a tudósok (sajnos) a valós életből merítethették a kutatási eredményeket.

Az emberek többsége szakemberi segítség nélkül is képes megbirkózni a mindennapokban vagy a háborúban elszenvedett egyszeri traumával. Csakhogy bizonyos élethelyzetek fokozzák a sokkhatások súlyosságát, amelyek lelki elváltozásokhoz vezethetnek. A testi sérülések, a fertőző vagy egyéb betegségek jelenléte, az alultápláltság, a magas elhalálozási arányok, az idegen területen való tartózkodás, az embertelen lakhatási körülmények, a háborús vagy gazdasági bizonytalanság, a hozzátartozókért való aggódás stb. jelentős hatással lehetnek a traumás zavarok kialakulására. A szociális hálózatok, vagyis az emberi kapcsolatok hiánya, fenntartásának nehézségei befolyásolhatják a traumák kialakulásának gyakoriságát. Ha belegondolunk a legutóbbi világjárvány alatt átélt helyzetekre, akkor – azok számára, aki szembesülni mernek ezekkel a tényekkel – nyilvánvalóvá válik, mi is állt a világszerte egységesen bevezetett rendelkezések háttérében: a tömegek sokkolása az új társadalmi normák (pl. távoktatás, utazási korlátozások, megfigyelő appok) gyors elfogadásának feltételeként.

Az I. világháború klasszikus példaként említhető e tekintetben. Az 1914–18 közötti években a sokkhatások folyamatosan fokozódtak és halmozódtak. Először a szarajevói merénylet híre, majd a háború kitörése, azután a mobilizáció, a frontokról érkező halálhírek, a hátországban lejátszódó infláció, áruhiány, a feketepiac kialakulása vezette az egyik döbbenetből a másikba a tömegeket. Ezt követte a háború végén a fosztogató rablóbandák megjelenése, majd a kommunista vörösterror, a Horthy-féle fehérterror, az áttelepítések megpróbáltatásai, a megszállt területeken élők aggodalmai és végül a trianoni békediktátum tudomásulvétele. A társadalmi traumák mellett ott voltak az egyénileg megélt sokkok is. A frontokon szolgáló katonákat igencsak megrázta az egységeken belüli veszteségek mértéke, a bajtársak elvesztése, az új fegyverek bevetésének elviselhetetlensége. Nehéz volt kibírni a fizikai stresszt, a testi megerőltetéseket. A közelharc borzalmait, az oszló hullák látványát és bűzét is el kellett viselni, továbbá szélsőséges időjárási körülményeket, alváshiányt, alultápláltságot, az elszigeteltség és magány érzését. Az otthon maradottak sem voltak jobb helyzetben. Ők a hozzátartozókért aggódtak, és a frontokon harcolók helyett is húzták az igát. Rengeteg nő volt áldott állapotban, ám igencsak áldatlan életkörülmények és kilátások között. A hátországban járványok szedték az áldozataikat, mint a tífusz, a spanyolnátha. Sokan haltak éhen, vagy a fagyhalál végzett velük. E hiányos felsorolásból is látszik, mennyi mindenen kellett keresztülmennie a kisembereknek a nagy háború idején, és nem csoda, hogy igen sokan beleroppantak e kihívások sorozatába.

Eközben a rablógazdálkodók hatalmas jövedelmekre tettek szert. Közéjük tartozott például a Holland Kokaingyár, amit a Holland Gyarmati Bank részvényesei alapítottak 1895-ben Amsterdamban. Ebből a gyárból az I. világégés alatt kokaint szállítottak a német és angol hadseregnek a katonák harci kedvének fokozása érdekében (így tudták őket gyilkoló masinákká alakítani). A német hadseregben menetporként (Maschierpuder) került bevetésre. A perui kokacserjét a hollandok gyarmatán, Jáva szigetén termesztették, és évente több száz kiló drogot állítottak elő a több tonnányi kokalevélből. A gyár 1975-ig működött Kokaingyár néven, azóta egy holland vegyszereket gyártó nagyvállalat olvasztotta magába. A II. világháború alatt, a német megszállás idején e gyár a katonák számára efendrint, egy másik stimuláló szert állított elő.

Az I. világháború támadásai előtt osztogatott kokain, alkohol és más szerek a gátlások feloldását, a trauma elkerülését szolgálták, hiszen a traumatizált katona rossz katona, mert harcképtelen. Erre még a 19. században jöttek rá a katonai pszichiáterek. Az I. világégés előtt is voltak már „modern háborúk”, amelyekben új, tömegpusztító fegyvereket használtak. A krími háború, az amerikai polgárháború, a francia–porosz háború, ám főleg a gyarmati harcok során szerzett tapasztalatokat gyűjtötték össze a pszichiáterek és pszichológusok. A nagy háború előtt közismert volt a legfelsőbb hadvezetés és a katonai orvosok körében, hogy a tömegfegyverek milyen hatással lesznek a katonákra. A neurózisos betegek, a traumatizált katonák számának kordában tartása érdekében a hadvezetés a kemény fellépést rendelte el a lelkileg megtört harcosokkal szemben. A frontsokkban, frontlázban szenvedőket gyáváknak, női hisztériásoknak titulálták, akaratgyengéknek, szimulálóknak nevezték. Jobb esetben igen fájdalmas, elektrosokkos „gyógyításnak” vetették alá őket, rosszabb esetben kivégeztek párat közülük – a többi katona szeme láttára és megfélemlítése céljából – engedetlenség, a frontszolgálat megtagadása címén. A szigorú fellépés ellenére a nyugati fronton mégis kb. 70 ezren kerültek a teljes lelki összeomlás állapotába. Ezek a katonák a fásultság állapotában nem ettek, és felsőbb beleegyezésre hagyták őket éhen halni, hogy a hadseregnek ne kelljen nyugdíjat fizetni utánuk. Persze az ilyen adatok nem illenek a rablógazdálkodók által megszerkesztett történelemkönyvekbe vagy a háborús filmekbe, ahol csupán a haza védelmében elesett dicső hősökről szabad írni, így kevesen tudnak ezekről a tényekről!

Akkoriban is voltak már katonaorvosok, pszichiáterek és pszichológusok, akik nem voltak hajlandóak a hatalmasok, a rablógazdálkodók szekerét tolni! Az angol William Halse Rivers Rivers is közéjük tartozott, aki betegségnek és nem gyávaságnak tartotta a katonák lelki szenvedéseit. Az ő munkássága is hozzájárult ahhoz, hogy ma elfogadott tény a háborús trauma. Rivers bátor kiállása egy követendő példa!

 

WILHELM József