A VMSZ immár három évtizede uralkodik, politikája két szóban összefoglalva: nincs apelláta. Ez azt jelenti, hogy demokrácia sincs. Pásztor István tizenöt évig volt pártvezér, és úgy intézte, hogy nevetséges személyi kultusz alakuljon ki körülötte. Ennek érdekében pártszolgálatra kötelezte a médiát, engedelmes párttagságot nevelt ki és tartott el közpénzekből. Ez a fajta autoriter hatalomgyakorlás összeroppantotta közösségi életünket, és elsilányította a kultúránkat, a politikai kultúránkat pedig tönkretette.

Vajdaság ma hanyatló peremvidék, a vajdasági magyarság kultúrája pedig elveszítette azt a vonzerejét, amellyel korábban rendelkezett. A népességfogyatkozás ellenére a vajdasági identitástudat a civil szférában ma is erős, megnyilatkozási formái azonban korlátok közé vannak szorítva.

A „dicső” évforduló alkalmából nyilván számos tisztelgő beszéd fog elhangozni, pedig nincs mit ünnepelni, hiszen már alig vagyunk. Azt a kérdést kell föltenni, hogy mi hibádzik. Mit kellene másként csinálni? Hogyan lehetne életet lehelni ebbe a tengődő kisebbségi kultúrába? Határozott válaszokra, nyílt vitára volna szükség. Kritikai fölmérésre azonban csak az alternatív független médiában van lehetőség. Az Észverésben, Pressburger Csaba YouTube-on követhető, magas színvonalú közéleti beszélgetős műsorában, melynek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, a szerkesztő az elmúlt hónapban Losoncz Márk filozófust faggatta több mint három órán át – és még egy negyedik rész is várható! – arról, hogy hogyan tudnánk összefoglalni, kiértékelni a VMSZ három évtizedét.

Losoncz Márk kitűnően és részletekbe menőn ismeri a vajdasági magyarság politikatörténetét. Rácz Krisztinával együtt szerkesztették A vajdasági magyarok politikai eszmetörténete és önszerveződése című, Budapesten megjelent sokszerzős tanulmányköteteket, amelyek az 1945–1989-as, illetve az 1989–1999-es két korszakot elemzik. A második, vaskos kötetben mélyinterjúk is olvashatók, amelyeket Losoncz Márk és Tóth Szilárd János készítettek Csorba Bélával, Kasza Józseffel, Várady Tiborral, Hódi Sándorral, Vékás Jánossal és Balla Lajos „Lacival” – ezekből sok rejtett dolog kiderül a VMDK és a VMSZ történetét illetően.

A VMSZ politikája azonban korántsem csak történeti kérdés, hiszen a jelenünket és a jövőnket is alapvetően meghatározza. Hogy a jövőben várható-e valamiféle pozitív változás, az most Pásztor Bálinttól függ, aki viszont egyelőre a folytonosság, az atyai hagyomány továbbvitele mellett áll ki, és nem fogalmaz meg semmi önkritikát. Csupán annyit tett, hogy Lovas Ildikótól elvette a primadonna szerepét, és megszüntette az ő számára jegyajándékként létrehozott, budapesti közpénzekből finanszírozott VM4K nevű, kétes hírű intézményt. Ez a húzás még nem jelenti azt, hogy Pásztor Bálint reformokat fog bevezetni, például véget vet a média formális és informális ellenőrzésének, megengedi, hogy a Magyar Szó valódi újság legyen, és a továbbiakban nem zárja ki a Családi Kört a támogatásban részesítendő sajtótermékek köréből. Folytathatnánk a felsorolást – Pásztor Bálintnak sok mindent újra kell gondolnia, ha jó politikussá akar válni.

@k = * * *

Az Észverés említett három tavaszi adásában nagyon sok mindent szóba jött, ámbár a fiúk semminek sem értek a végére, ami azt jelzi, hogy van és lenne miről beszélgetni! Szó esett a kezdetekről: a VMSZ 1994 júniusában alakult meg Zentán, a VMDK-val szembefordulva – az indulás reménykeltő volt. A VMDK csődjét többek között Hódi Sándor botránya idézte elő, az a pénzügyi malverzáció, mely sajnálatos módon hagyományt teremtett. Losoncz Márk az egész kínos ügyet úgy foglalta össze, hogy bizonyos magyarországi politikusok arra használták fel a vajdasági magyarságot, hogy a pénzüket rajta keresztül megmossák.

A beszélgetéssorozat egyik fontos témája Vajdaság autonómiája volt.  A kulturális/perszonális, a területi és a lokális autonómia hármasából csupán az első valósult meg igen torz módon. A Magyar Nemzeti Tanács a kirekesztő, „vonalas” kultúrpolitikájával alázatosan szolgálta az uralkodó pártot, ami annyit tesz, hogy ellaposította az egész kultúránkat; a sokszínű vajmagy kultúra monolittá változott. A VMSZ lemondott a multikulturalizmusról, ehelyett a magyarkodást választotta, pedig a kultúrák szimbiózisa nélkül elsikkad a vajdaságiasság. A VMSZ elárulta Vajdaság eszméjét, megcsúfolta közösségünk önazonosság-tudatát, mondta Losoncz Márk. A párját ritkító vajdasági polifónia helyett ma párhuzamos mikroverzumok vannak, nincs átjárás a közösségek között, a közösségen belül pedig viszály van.

Pásztor István mást ígért, amikor 2007-ben színre lépett. Akkor még párbeszédet akart folytatni az értelmiséggel, emlékezett vissza Losoncz Márk, aki gyerekkora óta követi, hogy mi zajlik a közéletben. Pásztor politikája 2008 és 2023 között elképesztő ívet írt le: nyitottból tekintélyelvűvé változott, az elnök és kísérete elidegenítette magától a „külső” értelmiséget, azokat az embereket, akiknek nem a párthűség az érdemük. Ez az elnöki attitűdváltás párhuzamos volt azzal a folyamattal, ahogy a VMSZ szorosabbra fűzte a szálakat a Szerb Haladó Párttal és a Fidesszel. Közben pártstratégiává vált a kontraszelekció, a kritikai hangok elfojtása. Egyszóval Pásztor István összefogó erőként lépett fel, tizenöt év múlva pedig gyűlöletet szítóként távozott.

Ennek a hanyatló ívnek, mely nemcsak a pásztori pártpolitikát, hanem a közösségi életünket is jellemzi, legalább három jól megjelölhető, szimptomatikus pontja van: Pressburger Csaba eltávolítása a Magyar Szó éléről pusztán azért, mert nem tartotta magától értetődőnek, hogy napilapunk a párt szócsöve legyen; Korhecz Tamás ravasz kiiktatása a játékból; Végel László önfényező fellépése Lovas Ildikó „színházában”. A VMSZ taktikája a Pásztor-korszakban ezzel a három szóval fémjelezhető: megaláz, kiiktat, bedarál.

A VMSZ kettős szorításban manőverezett, a Szerb Haladó Párthoz (Vučićhoz) meg a Fideszhez (Orbánhoz) dörgölődzött. Két korrupt és autoriter rezsim között illegve-billegve az ő hatalomgyakorlása is presszionáló jellegűvé vált. Vajon ez a gyarló alkalmazkodás a sorsunk? – teszi a fel a kérdést Losoncz Márk. Nem feltétlenül: a kisebbségekben rendkívül kreatív potenciál, elszántság és tettrekészség rejlik. Sajnos ez a lehetőségmező minálunk kiszáradni látszik.

A gyenge ellenerőként fellépő Magyar Mozgalom végül is nem hozott semmi újat. Közösségünk felbomlott, alkotóereje pang. Ahhoz, hogy magunkra találjuk, mindenekelőtt kritikus szemmel kellene átvizsgálni az utóbbi harminc év közéleti folyamatait, folytatni a Pressburger Csaba kezdeményezte disputát. Ha minden marad a régiben, akkor elveszítjük a becsületünket mi, vajdasági polgárok.

 RADICS Viktória