Mi az első gondolata bárkinek, ha mentőautót lát? Valaki bajban van, sürgősen orvosra van szüksége, a járműnek mielőbb el kell jutnia a kórházba – ilyesmik jutnak eszünkbe, különösen, ha a kék fény is figyelmeztetően villog a jármű tetején.

Na, semmi ilyesmi nem fordult meg a fejében a szendrői egészségügyi központ szállítószolgálata vezetőjének, aki úgy látta jónak, hogy a villogó mentőkocsiban szervezi meg a buliját harmonikással, énekesnővel, barátokkal egyetemben. A felfokozott hangulatot természetesen számos videó örökítette meg, amelyeket készítőik azonnal meg is osztottak a közösségi médiában.

A bulit, mint említettük, a részlegvezető szervezte, állítólag ez volt a legénybúcsúja. A részlegvezető a Szerb Haladó Párt megbízható kádere, vélhetően meg sem fordult a fejében, hogy az a mentőkocsi esetleg valakinek az életét menthetné meg, ha éppen nem az énekesnő rázná magát benne, miközben a buli résztvevői a hordágyon ülve mulatnak. Elvégre egyszer van az embernek legénybúcsúja, illik megadni a módját, gondolhatta a megbízható káder.

Ékesen példázza ez a jelenet a mai szerbiai állapotokat: nevezetesen, hogy a köz érdekével a kutya nem törődik azok közül, akiknek éppen ez a törődés lenne a feladatuk.

Ha nem lenne kétségbeejtő, akár végtelenül szórakoztató is lehetne.

De nem az.

Mint ahogyan végtelenül szórakoztató lehetne az is, hogy a szerb egység és a szerb zászló tiszteletére rendezett belgrádi katonai parádén a háromsávos szerb lobogó ötszínűvé vált. Hogyan? Miért? Kinek nem volt annyi esze, hogy ha már nem voltak képesek egy rendes zászlót összerakni, akkor legalább ne mutogassa azt az ötszínű selyemdarabot, közröhej tárgyává téve az egész ünnepi felvonulást?

E sorok íróját rendszerint hidegen hagyják a katonai parádék, de ha már megszervezik, ha mindenféle illusztris és kevésbé illusztris vendéget odacsődítenek az ország rangosnak szánt rendezvényére: tényleg nem voltak képesek összevakarni egy rendes zászlót?

Ugyanazon a napon, amikor ezt a komédiába fulladt parádét tartották, egyetemisták szerveztek egy, a hadsereget támogató ünnepi rendezvényt – amelyet a csendőrség oszlatott fel.

A katonaság sem a szívem csücske: az is egy szakma, aki belép a seregbe, fizetést kap érte, ezért elvárható, hogy végezze a munkáját, ahogyan teszi azt az állatorvos, a tanár, a buszsofőr vagy a mezőőr is. Ha fiatalok egy csoportja ezt ünnepelni akarja, ám tegye. De hogy az ország védelmi erőit támogató csoportot a közrend védelmére hivatott csendőrök oszlassák fel?! Ha filmben látnánk, akkor mondhatnánk, hogy na, ez azért már tényleg túlzás.

Sorolhatnánk a példákat napestig. Azokat, amelyekből napnál világosabban kirajzolódik: az ország, amelyben élünk, egy működő állam groteszk paródiájává vált. Itt vezető politikusok bélyegeznek meg újságírókat, jogszerűséget és igazságot követelőket minősítenek hazaárulóknak, ismert bűnözőket és verőembereket neveznek tisztes polgároknak, néhánydináros árcsökkentést olyan vívmánynak, amely megmenti a népet nélkülözéstől…

Bő tíz hónapja tartanak a szinte mindennapossá vált tüntetések az országban: a polgárok, akik eleinte csak egy tisztességes nyomozást akartak látni, amelynek végén egy normális bírósági eljárásban kiderül, hogy kiket terhel a felelősség az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlásakor elvesztett életekért, ma már előrehozott választásokat követelnek. Az államfő, aki korábban szinte kétévente tartatott választásokat, ma határozottan zárkózik el a megmérettetéstől – amely, nem mellesleg, az ő pozícióját nem is érintené. Azt mondja, választások jövőre lesznek, „áprilisban vagy az év végén”, kínzó kétségek között hagyva bennünket, hogy márciusban vagy novemberben például miért nem lehet voksolást tartani…

Ugyanakkor a közéletet szemlélve egyértelmű, hogy a hatalmon lévők máris kőkemény választási kampányban képzelik magukat: röpködnek a nyugdíj- és fizetésemelésre, az engedély nélkül épített ingatlanok aprópénzért való legalizálására vonatkozó ígéretek, hogy csak a legfrissebbeket említsük, nem kizárva annak lehetőségét, hogy lapzártánk és a lap megjelenése közötti napokban újabb ígéretcunami tarolja le az országot.

És közeleg az újvidéki tragédia évfordulója. Szeptember közepén megtörtént az újabb vádemelés az ügyben – de az előtetőomlás alapvető oka, a korrupció valahogy megint „kimaradt” a vádpontok közül, a vádlottaknak csupán a közbiztonság súlyos veszélyeztetése miatt kell felelniük. Mindez a napnál is világosabban mutatja, hogy valódi felelősségre vonás nem lesz. Maszatolás lesz, ahogyan az elmúlt hónapokban is csak maszatoltak azok, akinek a dolguk lett volna összehozni egy tisztességes eljárást, ha másért nem, hát a tizenhat halálos áldozat miatt.

Így aztán továbbra sem érezheti magát biztonságban senki, ha egy, az utóbbi években épített vagy felújított alul- vagy felüljárón kell áthaladnia, egy vasútállomáson kell várakoznia, vagy egy olyan vonaton utaznia, amelynek állomáshelyein minimum „gondok vannak” a használatbavételi engedélyekkel.

A szendrői egészségügyi központ felmentette tisztségéből a mentőkocsiban bulizó részlegvezetőt, munkavégzését pedig felfüggesztette.

Csak remélhetjük, hogy a jó példa ragadós lesz.

KOCSÁNYOS Pálma