Interjú Kiss Máriával, a Kerekecske Segélyszervezet alapítójával

 Töröktopolya, Drea, Hódegyháza – települések, ahol akkora a mélyszegénység, hogy a gyerekek a karácsonyra kapott adományokból a csokoládét a kezük között szétmorzsolják, mert nem tudják, mit kezdjenek vele. Települések, ahol a családoknak nem jut pénzük mosogatószerre és mosogatószivacsra, ezért a mosogatáshoz régi, rossz rongyokat használnak – nem beszélve a többi alapvető tisztálkodószerről és élelmiszerről, amelyek hiánya mindennapossá vált. Települések és családok, amelyeket Kiss Mária, a Kerekecske Segélyszervezet alapítója a férjével együtt igyekszik megmenteni a süllyesztőtől.

Mikor és milyen apropó kapcsán döntöttél úgy, hogy létrehozod a Kerekecske Segélyszervezetet? 

  • A szervezetet akkor létesítettem, amikor a Segítő Kéz Vajdaság csoport megszűnt. Évekig tagja voltam a magyarkanizsai Bűn Zoltán által 2013-ban létesített közösségnek, amely valóban segítő kezet nyújtott a vajdasági rászorulóknak hosszú, hosszú éveken át. A csoportnak öt területi képviselője volt, én voltam az egyik. Az elmúlt években azonban két képviselőtársunk elhunyt, egy pedig külföldre költözött, így aztán egy időre ketten maradtunk, és az alapító, aki időközben ugyancsak elhunyt. Értelemszerűen ketten már nem tudtuk úgy működtetni a csoportot, ahogyan azt kellett vagy illett volna, ezért az idővel megszűnt. Igen ám, de mivel én területileg Adát és annak környékét képviseltem – lévén, hogy adai származású vagyok –, az itt élők és az innen az anyaországba, valamint külföldre vándorlók továbbra is kerestek, és kérték, hogy a csomagjaikat, adományaikat adjam tovább a rászorulóknak. Ez volt az, ami arra motivált, hogy létrehozzak egy szervezetet, amely valahol ugyanazt képviseli, mint annak idején a már említett Segítő Kéz Vajdaság. Így jött lére 2022. március 18-án a Kerekecske Segélyszervezet.

Melyek azok a felajánlások, amelyekből több, és melyek azok, amelyekből kevesebb érkezik, de több szükség lenne rá? 

  • Nagyon sok használt ruhát ajánlanak fel az emberek, és csak kevés élelmiszert, amire viszont nagyobb szükség volna. Emellett használt bútorokból és különböző háztartási cikkekből is csak elvétve akad a felajánlások között, pedig ezekre is igény lenne a rászorulók körében.

Jelenleg hol gyűjtöd össze ezeket az adományokat? 

  • Egy, a tulajdonunkban álló, régi üzlethelységben van módom összegyűjteni és szétválogatni ezeket. Segítségem nincs, kivéve a férjem, sajnos senki más nem vállalkozott még arra önként, ingyen és bérmentve, hogy részt vegyen ebben a jótékony munkában. Ez azért némileg elszomorít.

Mekkora hajlam mutatkozik ma a segítségnyújtásra az emberekben? 

  • Sajnos nagyon kicsi… Kevesen adakoznak rendszeresen. Sőt olyan is volt, hogy betörtek az üzletbe, és megloptak. Ez is azt bizonyítja, hogy egyre érdektelenebbek az emberek azok iránt, akiknek szükségük volna a segítségre.

Mennyien mernek egyáltalán segítséget kérni?

  • A válasz ugyanaz, kevesen. A legtöbb ember szégyelli, hogy kevésbé tehetős vagy szegény. Sajnos a civil szervezetekből is nagyon kevés olyan létezik, amelyik kifejezetten azért jön létre, hogy a szegény embereket segítse, és ugyanez igaz az önkormányzatokra is. Egyszerűen nem törődnek azzal, hogy az adott község összetétele milyen, hogy kinek és mire lenne szüksége az ott élők közül, és azzal sem, hogy ez aztán milyen hatást gyakorol különböző közösségekre. Különösen igaz ez a bánáti önkormányzatokra. De a bácskaiak között is akad olyan, amely kisebb hangsúlyt fektet erre.

Melyik önkormányzatokra igaz ez leginkább? 

  • A nagykikindaira, azon belül is Töröktopolyán és Torontálorosziban óriási a szegénység, és a csókai önkormányzatra is igaz mindez, Hódegyházán ugyancsak nagyon nagy a szegénység. De az óbecsei községben is vannak falvak, olyanok, mint Drea, ahol szörnyű állapotok uralkodnak.

Mi mondható el az itt élőkről? 

  • Ezekben a falvakban mindössze 800–3000 fő él, többnyire idősek. A fiatal párok azonban, tartva magukat a szokásokhoz, nem egy, hanem több gyereket vállalnak, így az időseken túl sok nagycsaládos él ezeken a településeken. Jellemzően a nők igen kevés százaléka dolgozik, a férfiak pedig sajnos nem tudnak annyit keresni, hogy az elég legyen. A családok vallásosak, számukra a gyermek szent. Mivel kevés a bevételük, így sokan közülük rászorulóvá válnak.

Hogyan értesülsz arról, hogy szükség mutatkozik a segítségre? 

  • Általában rokonok, barátok, ismerősök azok, akik segítségért fordulnak hozzám. Rajtuk keresztül jutok el ezekhez a családokhoz.

Mi volt a legdurvább, amivel találkoztál az érintett családoknál? 

  • Sok olyan helyzet volt, amikor elsírtam magam, pedig az elmúlt tíz évben elég sok mindent láttam már szerte a Vajdaságban. Legutóbb decemberben, amikor egy olyan gunarasi családhoz látogattunk el a férjemmel, ahol a gyermekek alultápláltak voltak, aludttejen éltek, mert az édesapjukat tejben fizették ki, és csak nagyon kevés pénzt kapott azért, amiért megdolgozott. Megdöbbentő volt, hogy milyen körülmények között élnek. A gyerekek a csokoládét, amit karácsonyi ajándék gyanánt vittünk, összemorzsolták a kezükben, mert nem tudták, hogy mit kezdjenek vele. A másik ilyen az volt, amikor azt láttam, hogy rossz, régi rongyokkal mosogat egy háziasszony, mert nem telik neki mosogatószivacsra (a legolcsóbb 30–50 dinár között mozog).

Mit gondolsz, ezek az önkormányzatok tisztában vannak azzal, hogy léteznek ezek a problémák?

  • Minden bizonnyal, hiszen hivatalból előttük ismert, hogy egy-egy településen hány nagycsaládos vagy épp hány rászoruló család él. A listát az adott település iskolája készíti el és adja át az érintett önkormányzatnak, amely mindezt maximum a helyi Vöröskeresztnek továbbítja, mást viszont nem igazán kezdenek vele. Tisztelet a kivételnek.

Ada község önkormányzata hogyan segíti a munkádat? 

  • 2022-ben elnyertem egy pályázatot, melynek keretében 100 ezer dinárral támogatta az adai önkormányzat a tevékenységemet, ebből varrógépeket vettem. 2023-ban a Magyar Nemzeti Tanácstól kaptam 30 ezer dinárt, amit kézműves-foglalkozásokba fektettem be, mert azt gondolom, hogy elsősorban prevencióra és edukációra van szükség Adán és a környékben is. Míg a szomszédos községekben egészségügyi szakemberekre és pedagógusokra lenne szükség annak érdekében, hogy a családoknak utat mutassanak, hogy a szülőknek segítséget nyújtsanak, addig Ada község területén sokkal inkább a közösségi életet kellene fellendíteni, és olyan embereket kellene toborozni, akik képesek és hajlandók is önként és ingyen segítő kezet nyújtani.

 PÓSA Tamara