Nem lesz több szülői értekezlet? 

A kissé bulvárosra sikeredett főcím láttán bizonyára sokan felkapják a fejüket, mert egy komolynak gondolt oktatási tárgyú írás élén szokatlan az ilyesmi. Gyorsan nyugtassunk meg mindenkit! Szó sincs arról, hogy légből kapott hírekkel próbáljuk meglepni az olvasókat. Az iskolai élet egyik kevéssé népszerű, de napjainkban a közérdeklődés középpontjába került szegmenséről, a diákok által gyakorta „vámpírbálként” emlegetett szülői értekezletekről fogunk beszélni, és arról, hogy miért közeleg, ha egyáltalán közeleg a végórája.

Nos, a hazai közéletben eleddig talán egyetlen oktatásügyi jogszabály, rendelet vagy egyéb intézkedés nem kapott akkora visszhangot, mint a nemrég hatályba lépett új osztályzási szabályzat. Bizonyára az lehet ennek az oka, hogy a hamar munkában és a körülmények nyomása alatt készült szabályzatba „belegyömöszöltek” néhány olyan rendelkezést is, amelynek édeskevés köze van a tanulói teljesítmények és a magatartás figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez.

Míg az ominózus szabályzat továbbra sem teszi világosabbá, hogy a folyamatos formatív értékelésből hogy kellene félévenként legalább négy darab számbeli osztályzatnak születnie, ami a tanuló teljesítményének – minden szubjektív lehetőség ellenére – egzakt mutatója, addig egy-egy hosszabb-rövidebb beszúrt mondattal valóságos vihart kavart. A múltkor azzal a kitételével foglalkoztunk, amely a tanárok körében okozott komoly fejfájást, mivel előirányozza, hogy tucatnyi szülő közös akarattal akár komoly (az egzisztenciálist is ideértve) gondokat okozhat egy-egy pedagógusnak.

Az elmúlt hetekben egy másik rendelkezést kapott fel a sajtó, amely a szülői értekezletekre vonatkozik, ráadásul jócskán félre is magyarázta, ezért van kérdőjel az alcím végén.

 Szülői értekezletek pedig továbbra is lesznek

Sokak számára talán megnyugtatónak tűnhet, hogy végre meg lehet úszni évi négy alkalommal azokat a szorongások között megélt napokat, amelyekkel egy-egy szülői értekezlet jár mind a gyermek, mind a szülő számára, hiszen a napisajtó erre a lapra játszott, amikor a szülői értekezletek megszűnéséről cikkezett. Pedig a szabályzatba belopott mondatban csupán az van leírva, hogy: „Az első félév utolsó hetében, valamint a tanév utolsó hetében az iskola nem tart szülői értekezletet, tájékoztató beszélgetést a szülőkkel.”

Azaz a szülői értekezletek megszokott rendjén nem változott semmi, csupán azt az egyébként észszerű gyakorlatot tette immár jogszerűvé, hogy közvetlenül az osztályzatok lezárása előtt ne legyen szabályos szülői invázió az osztályfőnököknél, tanároknál, mert nehezen hihető, hogy egy hasonló, jócskán megkésett tájékozódó látogatás, ne adja ég, értekezlet a nyomásgyakorláson túl bármi másban segíteni tudna. Arra pedig ezekben a rendkívül stresszes napokban semmi szükség.

Vajon miért mondtuk azt, hogy egy-egy ilyen összejövetelt nem kevés izgalom kíséri, és sem a szülők nem örülnek neki, sem a diákok? Olykor maguk a tanárok sem.

Talán azok miatt a sztereotípiák miatt, hogy ilyenkor minden csínytevésre fény derül, és az anyukáknak/apukáknak lesütött szemmel kell hallgatniuk a szemük fényének terhére rótt dolgokat. Netán irigykedve hallgatniuk a Bezzegék gyerekéről szóló örökös dicséreteket. Esetleg ki fog derülni, hogy mennyi pénzt kell majd behozni kirándulásra, könyvtári tagdíjra, emberbaráti akciókra stb.

Nem egészen okafogyottak ezek a sztereotípiák, mégis azt kell mondanunk, hogy a korszerű pedagógiai felfogás egészen másként tekint erre az együttműködési formára. Éppen emiatt végzetes és megengedhetetlen hiba a jelenlévők előtt a gyermekek osztályzatait ismertetni, olyan dolgokat közölni, amelyek a gyermek személyiségét érintik, és talán a nyilvános dicséretekkel is oly mértékben csínján kell bánni, hogy az se az érintett szülőknek, se a dicséretből kimaradók szüleinek ne okozzon kellemetlen pillanatokat.

 Az együttműködés régi és új formái

A szülőkkel való együttműködés különféle formáinak célja a kölcsönös bizalmon alapuló tájékoztatás, az oly szükséges közös és egyeztetett fellépés, az iskolai oktató-nevelő munka, valamint az otthoni nevelés különféle szegmenseinek kölcsönös megismerése és segítése. Ehhez a rendszeres egyéni tájékoztatás/tájékozódás mellett közösségi formára is szükség van, hisz az osztályközösségek életének vannak olyan mozzanatai, amelyekről a szülői közösségeknek is tudniuk kell, lehetőség szerint a támogatásuk is szükséges, nem utolsósorban fontos szerepük van a diákok érdekeinek képviseletében.

Ennek ellenére az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani, hogy a szülői értekezleten alig jelentek meg néhányan. Korábban – főleg kisebb településeken – ritkán volt erre példa. Ez a munkaforma egyfajta közösségi felelősségvállalásnak is része volt, így az emberek igyekeztek ennek megfelelően tenni.

Mára sajnos változott a helyzet, ami szorosan összefügg az oktatásügy és az intézmények rangjának és megítélésének folyamatos eróziójával.

Az osztályfőnökök és szaktanárok fogadóórái sem túl látogatottak. Kivételt képeztek épp azok a hetek, amelyeket a jelenlegi szabályzatban kiemeltek.

A szülők tájékoztatása a tanulók munkájáról és magatartásáról továbbra is az osztályfőnökök kötelezettsége maradt. Ennek módja annyiban változott, hogy míg a negyedévenkénti „megfelelő módon történő” tájékoztatás mellett, „ha a szülő nem jár el a szülői értekezletre és egyéni megbeszélésre, az osztályfőnök köteles időben, hivatalosan, írásban tájékoztatni a tanuló eredményéről és osztályzatairól, esetleges nehézségeiről és hiányzásairól, valamint a tanuló mulasztásának következményeiről, és behívatni egyéni beszélgetésre”.

Röviden és érthetően: ha valaki netán megpróbálja „kibekkelni” a szülői értekezleteket és a fogadóórákat, azt bizony be kell hívatni. És ez végképp nem kellemes körülmény.

BERETKA Ferenc