Egy újabb olyan héten vagyunk túl, amikor csak kapkodtuk a fejünket, hogy mi minden történik. Szűkebb és tágabb környezetünk folyamatos pörgésben van. Általában az ilyen helyzetek azok, amikor az ember úgy dönt, hogy nem foglalkozik ő a politikával, „úgyis mindenki hazudik”, meg „ezek egyformák”, jobb is lesz a saját dolgával törődni.

Na, ezt nem kell tenni. Ez ugyanis a legjobb módja annak, hogy korábbi és majdani döntéseinkért másokat tegyünk felelőssé.

Ha már elért bennünket az ősi kínai átok, amely „jóakaróan” kívánja ellenfelének, hogy „érdekes időkben éljen”, hát fogjuk fel kihívásként. Nyilván nem kell mindenkinek napi tizenórákat tölteni hírek olvasásával, elemzésével, feldolgozásával, de azért az alapokkal érdemes tisztában lenni. Különösen azokkal, amelyek rólunk is szólnak.

Úgyhogy igen, világpolitikát megrengető esemény történt pénteken Washingtonban, majd vasárnap Londonban, és tetszik, nem tetszik, ennek is komoly hatása lesz a mi életünkre is. De még közvetlenebb hatása lehet annak, hogy egy újabb egyetemistamegmozduláson vagyunk túl: a Nišbe gyalogló és bicikliző ezrek, a városba más módon érkező tízezrek egy újabb lépést tettek affelé, hogy Szerbia egy élhetőbb ország legyen. Aki lát akár egyetlen beszélgetést is ezen fiatalok valamelyikével, aki látja, hogy milyen izgalommal készülnek a fogadásukra az útjukba eső kisvárosokban, falvakban, aki látja, hogy már nemcsak „az egyetemisták”, de más polgárok is gyalogolnak egyik városból a másikba, pusztán a demonstráció kedvéért, abban éled a remény, hogy mégsem egy végtelenül eltunyult, közömbös társadalom a miénk. És ennél többet egy ilyen mozgalomtól nem is lehet elvárni.

Nyilván kellenek majd előbb-utóbb konkrét politikai cselekvések is, amikor már majd nem lehet elzárkózni a pártpolitikától sem – de nem biztos, hogy annak most van itt az ideje.

Annak viszont éppen most van aktualitása, hogy elgondolkozzunk: anyaországunk és szülőhazánk vezetői éppen mit is kavarnak egy szomszédos államban? És ha már kavarnak, miért teszik?

Az elmúlt héten történt ugyanis, hogy egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Bosznia-Hercegovina szövetségi bírósága Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. Nyomatéknak még hat évre hivatali tevékenységeitől is eltiltották. A döntés nem jogerős, Dodik tiltakozhat, vagy akár pénzzel is kiválthatja a börit, ha úgy hozza úri kedve, a szabályok szerint ez Boszniában lehetséges. Nem sok esély van tehát arra, hogy a boszniai szerbek vezetője valóban rács mögé kerüljön.

A döntésnek nem is ez a lényege. Hanem az a bizonyos hivatali tevékenységektől való eltiltás.

Lényegében arról van szó, hogy Dodik, aki évek óta következetesen azon ügyködik, hogy mielőbb szétverje az egyébként is ingatag lábakon álló Bosznia-Hercegovinát, egy adott pillanatban úgy érezte: erre a legmegfelelőbb eszköz, ha semmibe veszi a nemzetközi közösség főképviselőjének döntéseit. Ez ugyanis egy olyan tisztség Boszniában, amelynek betöltője döntéseivel felülbírálhat minden törvényt, amelyről úgy gondolja, hogy az nem a daytoni megállapodás szellemiségét (azaz az ország megmaradását) célozza. Dodik pedig azóta nem hajlandó a főképviselő döntéseit tiszteletben tartani, amióta ezt a posztot Christian Schmidt tölti be. Sorra hozatja meg a boszniai Szerb Köztársaságban azokat a jogszabályokat, amelyekről repülőből is látszik, hogy az entitás minél nagyobb fokú önállóságát célozzák, mi több, Dodiknak hangoztatott célja a terület kiszakítása Boszniából. Na, emiatt emelt ellene vádat a boszniai ügyészség még 2023 nyarán. És ebben a perben hirdettek ítéletet a múlt szerdán.

Dodik már az ítélethirdetés előtt megüzente: ha elítélik, az „végzetes csapás” lesz Boszniára, a boszniai Szerb Köztársaság kivonul a szövetségi intézményekből, és megkezdi a függetlenedést.

Ezt megelőzően pedig tett egy félvállról odacsapott megjegyzést a Szerb Köztársaság parlamentjében, hogy a magyar Terrorelhárítási Központ (TEK) háromszáz tagja Boszniába utazott, a Banja Luka-i rendőrség épületében tartózkodnak, ahol „kiképzésen és gyakorlatozáson” vesznek részt a helyi különleges egységekkel, s hogy minderről Orbán Viktorral állapodott meg.

A háromszáz TEK-esről viszonylag gyorsan derült ki, hogy inkább hetven az, az viszont még másfél hét múltán sem világos, hogy pontosan mit is csinálnak Banja Lukában azok a magyar rendőrök, akik civilben, fegyvertelenül lépték át a határt, aztán hirtelen egyenruhásan, fegyveresen jelentek meg a közösségi médiában közzétett képeken. A szarajevói hatóságok csak a fejüket kapkodják, állításuk szerint igencsak gyorsan és furcsán történt az engedélyeztetés.

És még mindig nem tudjuk, hogy erre miért volt szükség.

Ha azt gondoljuk, hogy magyar TEK-esek védték volna testükkel Dodikot attól, hogy börtönbe vigyék, az elég naiv elképzelés. Nem jogerős ítélet, pénzzel megváltható büntetés, mondtuk már. Éppen emiatt az esetleges kimenekítése is elég erőltetett elképzelés.

Marad az erődemonstráció, mint lehetőség.

De hogy miért erődemonstrálna egy másik állam erőszakszervezete egy elszakadási törekvéseket hangoztató politikus mellett, miközben az adott állam aláírója minden, Bosznia-Hercegovina területi egységét szavatoló nemzetközi szerződésnek, azt fel nem foghatom.

Szarajevó és Budapest amúgy pakolt még egy adagot a feszültségre a hét elején, amikor Bosznia külügyminisztériuma előbb megtiltotta egy magyar katonai repülőgép landolását, majd Magyar Levente külügyminiszter-helyettes Dodikkal az oldalán jelent meg Banja Lukában, hogy hitet tegyen a szakadár politikus mellett. Utóbb kiderült, hogy éppen Magyar ment volna azzal a katonai géppel… A külügyminiszter-helyettes nyilatkozata miatt pedig a szarajevói külügy behívatta a magyar nagykövetet. És így dagad szépen a botrány – aminek okát, ismétlem, tényleg nem tudjuk.

Mindeközben pedig Aleksandar Vučić vált a „stabilitás legfőbb tényezőjévé”, mert az ítélethirdetés estéjén ugyan ő is megjelent Banja Lukában, de tulajdonképpen azt üzente Dodiknak, hogy jobban tenné, ha szépen tárgyalna a boszniai partnerekkel.

Persze, jól jönne Vučićnak, ha az ellene irányuló szerbiai tüntetések élét megpróbálná tompítani a „veszélyben a szerbség”-kártyával. De még jobb lehet, ha béketeremtőként lép fel, aki képes lecsillapítani Dodikot.

Orbán lenne a „rossz zsaru”, Vučić meg a „jó”?

Furcsa szereposztás.

Az viszont biztos, hogy a vajdasági magyarság érdekeit nem tartja szem előtt. Itt egy ország forrong Vučić ellen, Dodik pedig teljes mellszélességgel (és boszniai szerbek ezreivel) állt ki mellette az egyetemistákkal szemben, amivel jócskán leesett a népszerűsége Szerbián belül. Ha most mindebbe Budapest is belekavar, az nem biztos, hogy nekünk jó lesz.

De nem tűnik úgy, hogy ez Budapestet érdekelné.

 KOCSÁNYOS Pálma