Az egyes fogalmak, szakkifejezések használata igencsak elterjedt manapság a politikában, Szerbiában így gyakran hallani, hogy a bruttó hazai termék vonatkozásában vezető helyen áll Európában. Az államelnök különösen nagy szeretettel sorolja az – állítólag – ezt bizonyító adatokat, éppen csak nem tudni, hogy azok honnan származnak. Továbbá azt sem, hogy mihez képest a növekedés, azaz mi az összehasonlítási alap, így pedig már hamis lehet a kép. A komoly és tekintélyes, tárgyilagosan mérlegelő közgazdászok szerint az is.

A GDP meg a csokoládé

A fejlődés, a nemzeti jövedelem alakulása tekintetében sűrűn halljuk, hogy Szerbia a „Balkán tigrise”. A meghatározást nyilván az ázsiai kis tigriseknek nevezett, gyors gazdasági fejlődést felmutató államok mintájára próbálják meghonosítani a politikai vezetők, ám nagy kérdés, hogy mennyire van igazuk, nem túloznak-e, a reális mutatók ugyanis nem fedik a szólamokat, a hangzatos elnevezéseket. Egyre több szakember állítja, hogy ez a balkáni tigris alighanem papírból van. A szavazók többsége amúgy nem is tudja, mi az a GDP, az egy főre eső nemzeti termék, ami az államfő szerint olyan szédületesen emelkedik, és talán nem is igazán érdekli a voksolókat a gazdaságtan. Nyilván nem is kell minden polgárnak ezzel foglalkoznia. Amúgy meg a politikai szónoklatokban „a GDP növekedése” olyan jól hangzik. Arról természetesen nem esik szó, hogy milyen módszerrel, hogyan számították ki az impozáns növekedési rátát, netán valami sajátos balkáni metódust alkalmaztak-e.

Itt van aztán a külföldi tőke beáramlásának ügye. Az olcsó munkaerő, az állami támogatás, a különböző adókedvezmények valóban jó vonzerőnek számítanak, de vonzzák a kalandortőkét meg a „piszkos ipart”, azaz a környezetszennyező technológiákat. Mindez már számos helyi tiltakozást, polgári ellenállást váltott ki az adott, külföldi beruházásokra kiszemelt térségekben, a politikum azonban ezekkel nem törődik: továbbra is a külföldi tőkések szerbiai beruházásairól áradozik. Olykor elragadja a hév még az államfőt is, aki egy svájci cég újvidéki beruházásának avatásán a minap nem átallotta azt mondani, hogy „Szerbiában először gyártanak majd csokoládét”. Mintha nem evett volna fiatalabb korában, netán gyerekként a szabadkai Pionir, a belgrádi Soko Štark vagy a verseci Banat termékeiből. A kedvelt édesség alapanyaga, a kakaó nem terem meg Svájcban, és Szerbiát sem a kakaótermeléséről jegyzik a tőzsdén, így csak találgatni lehet, miért érdekes a svájciak számára éppen az újvidéki gyártás, illetve gyártatás. A válasz egy részét alighanem vázoltuk már fentebb, de lehet, hogy a precíz helvétek más motivációról is tudnak.

A leragasztott rendszámtábla

Néhány hete hatalmas ricsajt váltott ki országszerte a koszovói hatóságok eljárása, amelynek nyomán a Belgrádban „adminisztratív átkelőknek” nevezett határátjárókon megkövetelték a szerbiai gépjárművek rendszámtábláinak cseréjét, illetve a nemzeti jelképek letakarását vagy az ideiglenes rendszámtáblák kiváltását – mindazt, amit a szerbiai hatóságok már évek óta megkövetelnek a Koszovóban bejegyzett járművek vezetőitől. A tájékozatlan polgár újabb provokációról regélt, holott a Priština és Belgrád között öt évvel ezelőtt aláírt kétoldali megállapodás dátumra pontosan előirányozta ezt az intézkedést. Az államfő katonai helikopterek körözését rendelte el a térségben, vadászgépek is a levegőbe emelkedtek parancsa nyomán, és a koszovói fél sem maradt tétlen. Már-már a fegyveres konfliktus veszélye is fölmerült, mivel az egykori tartomány északi részén élő szerbek eltorlaszolták a határátkelőket. A nemzetközi békefenntartó erőket is készenlétbe helyezték Koszovóban, és újabb nemzetközi közvetítés nyomán lett csak vége a csinnadrattának. Októbertől a kölcsönösség alapján a szerbiai autósok is leragasztják a rendszámtábláikon a nemzeti jelképeket (címer, zászló), amikor Koszovó Köztársaság területére érkeznek. A két hétig tartó makacskodás végül csöndben véget ért.

Eközben Szerbiában eszükbe jutott az illetékeseknek, hogy megünnepeltetik az első világháború egyik döntő ütközetének évfordulóját, amit „a nemzeti jelképek napjának” neveztek el – jó egy évszázaddal a szaloniki front áttörését eredményező csatát követően. Fellobogózták a középületeket, útkereszteződéseket, erkélyeket, balkonokat, néhol még az útszéli fákat is. Nyilván nehéz megtalálni az egykori szocialista ünnepeket helyettesítő alkalmakat.

Erre mifelénk, például Zenta község területén a kétnyelvű útjelző és helységnévtáblák hiánya miatt reagáltak a szavazópolgárok. Jómagam még szeptember 28-án is saját szememmel láttam, hogy – Magyarkanizsa felől érkezve – a vasúti aluljáró előtt két irányt is mutat a sárga tábla: Бач. Топола illetve Сента felé fordulhatok. Ha egyenesen mennék tovább, akkor Горњи Брег lehetne az úti célom. Gondolom, hogy igazán kiírhatták volna Oberbergként is, miközben az autórádióban Pásztor Istvánt hallgatom, aki szokásos keddi megszólalásában tagadja, hogy csak és kizárólag államnyelven lennének kiírva ezek a helységnevek. Tudja a fene, hogy most kinek, illetve minek higgyek: a saját szemeimnek, avagy Pásztor elnök úrnak? Végül azzal nyugtatom magam, hogy (még) nem vagyok sem dilis, sem vak, csupán nem értem az aranykornak nevezett évek legújabb hozadékát. Ahelyett, hogy a fellobogózott papírtigrisnek örülnék, hajlamos vagyok rémeket látni.@sz =

NÉMETH János