Nem szakértői kormányra van szükségünk, hanem arra, hogy kövessük a plénumokon szerveződő egyetemistákat

@ko = Mindössze egyetlen hónap választja el az egyetemfoglaló diákok két közleményének megjelenését, mégsem feszülhet nagyobb ellentmondás a mondandójuk között.

Március 9-én az elfoglalt egyetemi karok diáksága közös kiáltványban arra biztatta az embereket, hogy az egyetemistaplénumokhoz hasonló módon tartsanak népi gyűléseket. A felszólítás meghallgatásra talált. Április 7-én előbb az újvidéki karok, majd pedig a niši egyetemfoglalók újabb nyilatkozatot jelentettek meg, melyben annak a kívánságuknak adtak hangot, hogy a politikai válság leküzdése érdekében szakértői kormány alakuljon. Óhajuk értetlenséget szül, és zavart kelt.

Az elmúlt fél év szerbiai tüntetéseinek sikerét az adta, hogy a százezreket megszólító felvonulásokat és tüntetéseket szervező egyetemisták demokratikus módon, fórumok, tanácskozó plénumok révén szerveződnek. A plénumok biztosítják a mozgalom függetlenségét a befolyásolására törekvő szervezetek ellen. Azáltal, hogy a vita kereteit a résztvevők jelölték ki, a döntések előkészítését, lebonyolítását és a határozatok megvalósítását ők maguk vitték véghez, a külső erők szándékait sikeresen visszaverték. A közvetlen módon, azaz az emberek személyes részvételével (és nem képviselőkön keresztül) megvalósuló fórumokon így csakugyan a résztvevők nézetei és szándékai kaptak hangot (nem egyes képviselők nézetei és szándékai).

Az egyetemisták elévülhetetlen érdeme, hogy a lejáratódott ellenzéki pártokat és a hozzájuk köthető szervezeteket távol tartották a mozgalomtól. Az elmúlt esztendők tüntetéseinek végét mindig az jelentette, amikor egyes ellenzéki csoportok együttesen vagy különböző frakcióba tömörülve átvették az irányítást a tüntetések felett, s egy előrehozott választás ígéretével eltelve kisiklatták a tiltakozásokat.

Ez most nem történt meg. S erről a plénumok gondoskodtak.

Nem valami „idegen” dolgot hoztak be az egyetemisták, s nem is valami újat kellett feltaláljanak. Az 1936-os spanyolországi forradalmárok (köztük szép számmal vajdasági magyarok és jugoszlávok), az 1956-os magyarországi munkástanácsok és a 2006-tól kezdődő szerbiai, horvátországi, ausztriai és magyarországi önszerveződő egyetemistamozgalmak egyként a közvetlen demokrácia eszközéhez nyúltak. Bevett és eredményes formája ez a döntéshozatalnak és a döntések végrehajtásának, ami megadja a résztvevőknek azt az elemi élményt, hogy maguk döntsenek az őket a legsajátabb módon érintő kérdésekről, hiszen a tanácskozás formájából következően a plénum stratégikusabb és politikailag érettebb, mint az összegyűltek egyenként, és erősebb, mint ha a résztvevők erejét egyenként összeadnánk. A fórumon megtapasztalhatni, amit csak igen ritkán: a tömeg erejét.

Mindezt figyelembe véve az egyetemfoglalók március 9-i felszólítása, hogy alapítsatok népi gyűléseket, s szerveződjetek meg a munkahelyeiteken és az utcákon úgy, mint az egyetemisták az egyetemeken: ez a javaslat és kívánság a szerbiai egyetemistamozgalmak érettségéről árulkodott. Az üzenetük nyomán szerveződött népi gyűlések ennek a hányattatott történetű országnak a legfontosabb eseményei közé számítanak. Hogy ezek az összejövetelek bizonyos esetekben nem mutattak határozott formát, suták, kezdetlegesek voltak, csak arról árulkodik, hogy egy népnek, amely nem szabad, szoknia kell, amikor valóban szóhoz jut, s amikor kivívja a szabadságát.

Mindezek tekintetében az április 7-i újvidéki és niši nyilatkozatok, melyek szakértői kormány felállítását követelik, érthetetlenek és zavart keltőek.

A „szakértői kormányzás” kevésbé demokratikus forma, mint a választások révén alakuló kormány – az utóbbi kiválasztási folyamata legalább tartalmazza annak a lehetőségét, hogy az emberek akarata érvényesüljön, még ha ez a gyakorlatban végül ritkán valósul is meg. A „szakértőket” pusztán kinevezik – ki tudja, ki által meghatározott, és miféle követelmények alapján. Azt hinni, hogy a „szakértők” valamilyen általános érdeket képviselnének, az egyetemisták egy részének vakságáról tanúskodik. A „szakértők” valamely nézet alapján járnak el „szakértőként“, valamely világkép irányítja őket, valamely réteg vagy osztály vélt vagy valós érdekének és megfontolásainak megfelelő gyakorlatot folytatnak. Ellentmondásos az egyetemisták nyilatkozata, akik bár – joggal – irtóznak a parlamenti politizálástól, most a parlament kezébe helyeznék a „szakértői kormány” kinevezésének jogát.

A „szakértők” nem „ártatlanok”, nem „a legjobb politika előmozdítói“ s nem „a pluralizmus” garantálói, ahogyan az újvidéki és niši egyetemisták vélik. Tudósok és hozzáértők egy kontraszelektív színtér (a köz- és felsőoktatás) és egy végtelenül egyenlőtlen társadalom sikeres szereplői, akik jó esetben az általuk kutatott területek „szakértői” lehetnek csupán, rosszabb esetben pedig még annak sem. Ám ha még jó tudósok, jó szakemberek is, a számukra megszabott keretek között legfeljebb újratermelik a meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket. A politika, azaz az életünk megszervezésének gyakorlata teljesen más jellegű, és a társadalom más szintjén helyezkedik el, mint a tudomány. Jó esetben éppen bizonyos kínzó egyenlőtlenségek felszámolását célozza.

S végezetül megfontolandó, hogy az eddigi kormányok nem megannyi „szakértő” gyülekezetei voltak? A 2000. októberi események után felállt kabinet nem volt vérprofi a privatizáció terén? A demokraták a világválság idején nem a legnagyobb szakértelemmel vezettek be megszorításokat? A munkások jogainak visszavágásában 25 év kormányai nem a leginkább hozzáértően jártak el? Az újvidéki tragédiának megágyazó törvénykezést, mely a szabályok figyelmen kívül hagyását lehetővé tette, és silány épületek létrehozását eredményezte az elmúlt évtizedekben, tehát a tőkének kedvező deregulációt nem kiváló elmék cikkelyezték meg és vitték véghez? A mindenkori rezsimek nem tudorai a tüntetések szétkergetésének és az ellenállás letörésének?

Úgy hittük, az egyetemisták számára világossá vált: a november 1-jei tragédia után megfogalmazott követeléseket a kormány vagy az állami szervek képtelenek teljesíteni. Nem azért képtelenek teljesíteni, mert „korruptak”, „hazugok” vagy „erkölcstelenek” – mindez kétségkívül igaz –, hanem azért, mert a követelések teljesítése önmaguk felszámolását jelentené.

Nekünk azok mellett az egyetemisták mellett kell kitartanunk, akik a valódi változást előmozdítani képes eszközt a figyelmünkbe ajánlották.

KOCSIS Árpád