Isten látja a lelkemet, hogy ezúttal már nem akartam a diáktüntetésekkel foglalkozni, részben, mert igen elhúzódtak, részben, mert mellőzik az itteni, meg nem csak az itteni politikum egyelőre megfellebbezhetetlen jellemzőit, részben mert nem hoztak igazi áttörést. Eddig. Niš azonban megkerülhetetlen. Részben azért, mert oda is legyalogoltak az újvidéki, belgrádi, kragujevaci diákok, és csatlakoztak hozzájuk a Novi Pazar-iak meg mások is. És nem csak diákok, ami jó! Részben – és kérem, ennek tudják be a fennkölt indítást – ott született a kereszténység történelmében óriási szerepet játszó I. Constantinus vagy Nagy Konstantin. Akkor még Naissusnak hívták a várost.

Ediktum latin módon

Konstantin és Licinius társcsászárok adták ki a híres milánói ediktumot, latinul az Edictum Mediolanenset, magyarul milánói rendeletet, ami nem más, mint türelmi rendelet a keresztények javára. Azóta szabadon gyakorolható az akkor már nem idegen, de a mai évhez számítva még igen fiatal vallás. A mi egyetemistáink pedig ennek példájára kiadták az egyetemista ediktumot, aminek eredeti jelentése, mint ahogy írtam már, rendelet, amit az uralkodó bocsátott ki. Ez akkor azt jelentette: dogma, tehát felülbírálhatatlan – magyarán parancsolat, határozat, törvényerejű királyi, császári rendelet. És ide kapcsolható a milánói meg a niši rendelet, illetve itt válik szét, ezt majd az idő mutatja meg. A kereszténység elterjedése egy egészen új értékrend elterjedését jelentette világszerte, erkölcsi, viselkedésbeli, tanítási, egyszóval életvitelbeli, világszemléleti újításokat hozva. Jó, eltartott vagy másfél ezer évig. Szerbiának, az itteni megosztott társadalomnak erre koránt sincs ideje, itt még a hónapok is végtelenségnek tűnnek, és végzetesek lehetnek. Mert, ugye, az elején azt írtam, a tiltakozások túlságosan is elhúzódtak, pedig szombaton még csak 4 hónapja volt annak, hogy leszakadt az újvidéki vasútállomás felújított előtetője. A belgrádi Drámaművészeti Kar diákjait meg alig valamennyivel több mint három hónapja támadták meg a haladó párti radikálisok. És azóta mennyi minden történt!

Módszerek

A hatalom, értsd, az állam elnöke az erőszaktól kezdve a megvásárlás technikáján keresztül a tárgyalások felkínálásáig sok módszert kipróbált, hogy elvegye vagy legalább tompítsa a diák- és most már nem csak diáklázadás élét, sikertelenül. A diákok részéről pedig fokozódott az elégedetlenség, és nem utolsósorban az elszánt, konok, de vidám, fiatalos energia. Az állam elnöke most olyan taktikát alkalmaz, amely megpróbálja meghiúsítani a diákok előnyét, sőt, visszavág nekik. A nagy tiltakozó megmozdulások biztonságáért a rend állami őrei felelnek. Oltalmat nyújtanak a több száz kilométeres meneteléseiken, beengedik őket az iskolákba, sportcsarnokokba aludni. Szóval már csak az esti mese meg az altató hiányzik. Persze szó sincs arról, hogy mindez tetszik vagy akár megfelel a hatalomnak. Az államfő naponta járja a terepet, és olyan uszító beszédeket mond, melyekben a „szegény, félrevezetett gyerekek” államellenségeknek, árulóknak, külföldi bérenceknek vannak feltüntetve, akik mérhetetlen anyagi meg erkölcsi kárt okoznak az aranykorát éppen csak elkezdő Szerbiának, amit már olyan 10 éve élünk egyre nagyobb intenzitással. Ha nem lennének ezek a fránya egyetemisták, már nemcsak a Balkán gazdasági tigrise lennénk, hanem Európa jóságos gazdasági sárkánya is.

Az országot járva

De mi most nem a mesék világában járunk, hanem Szerbiában, annak is a nagyon valós és életünket meghatározó politikájában, ahol a lázadó, tiltakozó diákok és nem csak ők azt állítják, hogy nem működnek a rendszer intézményei. Az uralkodó viszont azt, hogy színes forradalommal akarják megdönteni a tökéletesen működő institúciókat. Szombaton például Negotinban is járt, és beszélgetett a polgárokkal. Jó, ez a beszélgetés meglehetősen irányítottnak tűnt, általa irányítottnak, de hát ennyit talán meg lehet engedni egy államférfinak. Mondta azt is, hogy Szerbia azért került a színes forradalmak célkeresztjébe, mert független, szabadságszerető és szuverén, ha jobban tetszik, önálló politikát folytat. Csak azt nem tudom, kül- vagy belpolitikája a független, szabadságszerető, szuverén. Tartok tőle, hogy az általa irányított politika.

A tudás és a számok világában

Mindenesetre megállapítható, hogy a magát uralkodónak tartó elnök valóban az, hiszen ő az illetékes mindenben, aki mindenhez ért a nagypolitikától a földművelésen keresztül a szennyvíz-elvezető rendszerig. Most az idővásárlás jól bevált technikáját gyakorolja. Az imént említett negotini találkozón elmondta, hogy az egyetemistalázadás hanyatlik, a tiltakozóknak fogytán a türelme, ezért arra számít, hogy az ellenállás radikalizálódik, majd abbamarad. A kívánt tartalmak részletezése mellett egy másik kedvenc meggyőzési technikáját is elővette, a mindent tudó és mindenről pontosan értesült, kiváló emlékezőtehetséggel megáldott elnök mezét is magára öltötte. Elmondta, azon a napon 1950 embert gyűjtött maga köré Knjaževacban, ebből 700 jött idegen helységből, 300-an voltak megbízva a háttértámogatással, mitegy ezren pedig helybeliek. Ami pedig az átmeneti kormányt illeti, ezt a történetet már láttuk Bangladesben. Ott is az egyetemistákat alkalmazták – mondta.

Ki nyer?

Persze, tudja ő, hogy politikai megoldást kell keresni, a diákok pedig jelenleg nagy politikai erőt képviselnek. De azt is tudja, hogy aki az erőszakszervezeteket irányítja egy országban, a rendőrséget, hadsereget és hát a titkosszolgálatokat is ide sorolhatjuk, annak nincs párja erő tekintetében. Az időhúzás pedig arra jó, hogy ne kelljen az erőszakhoz folyamodni, mert az még ilyen zavaros világpolitikai helyzetben sem szimpatikus, sőt, zavaró tényező. Egyszer már bevált Koszovó esetében. Ott már nyoma sincs Szerbia államiságának. És ki emlegeti? Csak a legmegszállottabb nacionalisták gyönge pillanataikban. Nyilván ezt a sorsot szánja a tiltakozásoknak, az átmeneti kormánynak, a tisztességes választásoknak, a jogállamiságnak, a müködőképes institucióknak is.

Az egyetemisták minderre az ediktummal válaszoltak, amitól azt várják, hogy gyökeresen megváltoztatja az életünket. Szerbiában szabadok lesznek az emberek, az állam minden polgár közös országa, a független törvényhozás szavatolja az igazságot, az ifjúság az alkotmányos jogrend védelmezője, az egyén méltósága felülbírálhatatlan, a szolidaritás a haladás alapja, a tudás pedig a jövő záloga. A kiemelések jelzik az okmány fő pontjait. Mindez megér néhány fohászt! Ugye?

ÖREG Dezső