Amikor meghallom, hogy normalitás, lassan már úgy érzem magam, mint a Família Kft.-ben a Szép Károlyné Ágicát alakító Esztergályos Cecília, aki, mikor már nagyon elege volt, elkiáltotta magát, hogy „eddig, eddig, eddig, eddig vagyok”.
Természetesen a hatalmon levők szeretnék, ha minden visszatérne a régi kerékvágásba, ami szerintük nem más, mint a normalitás. De nézzük is meg, hogyan is nézett ki az a normalitás 2024. november elsején és előtte, amihez vissza kellene térni:
– a korrupció miatt leomlik az újvidéki előtető, ami tizenhat ember halálát okozta;
– állami munkahelyet csak az kaphat, akinek megfelelő pártkönyve van;
– az önálló véleménnyel és gondolattal rendelkezők teljes mellőzése a szerb és a magyar adófizetők adóján keresztül fenntartott tájékoztatási eszközökben;
–a kontraszelekció tökéletesítése;
– a munkavállaló zsarolása a munkahelyének elvesztésével;
– választási kampányrendezvények az általános és a középiskolákban;
– többnyelvű út- és információs táblák hiánya;
– nem érdemek és elért eredmények, hanem párthovatartozás alapján szervezett megemlékezések…
A listát lehetne még a végtelenségig bővíteni, s nyugodtan mindenki tegyen még hozzá párat, amelyekre ő emlékszik. Hofi Géza egyszer a lesajnált fiatalságra, amelyet a jövőnk zálogának gondoltak, azt találta mondani:
„Dögöljek meg, ha kiváltom!”
Valahogy így vagyok én is ezzel a politikusi normalitással: remélem, hogy nekem és az utódaimnak soha többé nem kell megtapasztalni azt a fajta „normalitást”.
TŐKE János
