A Tartományi Nyugdíjas Szövetség pénteki közgyűlésén először volt jelen a köztársasági Nyugdíj- és Rokkantságbiztosítási Alap igazgatója, helyettese és a pénzügyi szektor igazgatója. Az ülés napirendi pontja a tavalyi munka értékelése, áttekintése és az idei munkaprogram elfogadása volt.

A témát Milan Nenadić elnök vezette be. Elmondása szerint a tavalyi év a nyugdíjas-egyesületekre jellemző tevékenységgel telt, szemben a 2020-as és 2021-es évvel, amikor a koronavírus jelenléte miatt bizonyos időszakokban csökkent, illetve szünetelt a munka. 2022 első hónapjában újabb nehézségek merültek fel a világban, különösen Európában, amit az ukrajnai háború okoz. Probléma az energiaárak megugrása, az élelmiszerek jelentős drágulása, ami inflációhoz vezetett, és összességében globális szinten a fogyasztói árak magas növekedését okozta. Az említett nehézségek Szerbiát sem kerülhették el, de különféle gazdasági és monetáris intézkedésekkel sikerült elkerülni a recessziót, és megőrizni az állam stabilitását. A magas infláció ellenére a GDP reálnövekedése 2,5%-os volt. Az összesített eredmények kedvező alapot jelentenek az idei gazdasági fejlődéshez, különösen a 2024-re és 2025-re vonatkozó előrejelzések szerint. 2022. január 1-től 5,5%-kal, novembertől további 9,0%-kal emelték a nyugdíjakat. A fogyasztói árak növekedése éves átlagban 11,6% volt. Az átlagnyugdíj decemberben elérte a 33 731 dinárt. A parlament az év végén módosította a nyugdíjtörvény 80. cikkét, aminek köszönhetően a nyugdíjakat január 1-jén 12,1%-kal emelték, az átlagnyugdíj 37 809 dinár lett. Az említett kiigazításon túlmenően a kormány rendeletet hozott a 43 645,99 dinárnál kisebb ellátmány kiigazításáról.

A felülvizsgált költségvetési stratégia szerint az idén a GDP reális növekedése 2,5% lesz, a fogyasztói árak éves szinten 11,1%-kal magasabbak lesznek, ennek ellenére a személyi fogyasztás 2,5%-os reálnövekedése várható. Az alap az idén 899,3 milliárd dinárból gazdálkodhat, az öregségi, rokkantsági és családi nyugdíjakra 753,0 milliárd dinárt költenek, ami a pénzügyi terv 83,7%-a. A nyugdíj- és rokkantbiztosítási járulékbevétel 698,4 milliárd dinár lesz, ami a nyugdíjfedezet 92,7%-ára elegendő. A különbözetet a köztársasági költségvetési átutalásokból fedezik.

A Tartományi Nyugdíjas Szövetség a Szerbiai Nyugdíjasok Reprezentatív Szövetségének részeként az idén tovább küzd a nyugdíjrendszer javításáért. Eddigi javaslatai a nyugdíjak kiigazításának részében többnyire a nyugdíj- és rokkantbiztosítási törvény módosításával, a nyugdíjak keresethez igazításával megvalósultak. Január 1-től a 12,1%-os kiigazítás megtörtént. Az új koordinációs modellek elemzése megmutatja, hogy szükség van-e bizonyos fejlesztésekre, amelyeket a képviseleti szövetségek szintjén tárgyalnak meg az illetékes minisztériumokkal – mondta Milan Nenadić.

Az ülésen elhangzott, hogy a nyugdíjak és a bérek összehangolása biztosítja az ellátmány keresetben való részvétele elért szintjének fenntarthatóságát. Ennek az aránynak a javítása érdekében azonban újabb rendkívüli korrekcióra van szükség ahhoz, hogy 2025-ben az átlagnyugdíj elérje az országos átlagkereset 50 százalékát.

A nyugdíjrendszer fejlesztése érdekében szükség van a véleménycserére. Példaként említették a földműves nyugdíjakkal kapcsolatos dilemmát, nevezetesen, hogy a földművesek kategóriájában tartsák-e meg, vagy helyezzék át az egyéni vállalkozók (iparosok) kategóriájába.

A nyugdíjasok egészségügyi ellátásáról

2023 folyamán egészségügyi rendszerünknek készen kell állnia arra, hogy megvédje a legérzékenyebb polgárokat, köztük a nyugdíjasokat is a számos régióban már megjelenő lehetséges fertőző betegségektől. A nyugdíjasok nagy része különböző krónikus betegségekben is szenved, amelyek kezelését a koronavírus-járvány idején elhanyagolták, ezért minden egészségügyi szolgáltatás ellátása során sokkal nagyobb odafigyelésre és gyorsaságra van szükség. Az érdekszövetség megelőző intézkedések szervezését tervezi a nyugdíjasok egészségvédelme érdekében, és együtt kíván működni az illetékes egészségházakkal, az egészségügy egyéb szervezeti részeivel. A nyugdíjasoknak nincs képviselőjük a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap szerveibe. Ezt a kérdést az egészségbiztosítási törvénnyel összhangban szabályozni kell.

Kollektív életbiztosítás

A nyugdíjasok életbiztosítása rendkívül fontos, és előkelő helyet foglal el a szövetség programjában. A múlt év jobban végződött, mint az előző 2, amikor a koronavírus aktív volt, és megnövekedett halálozást okozott. A Tartományi Nyugdíjas Szövetség kimutatása szerint december végén 124 027 biztosított nyugdíjas volt, közülük 2891-en újak. Ugyanakkor megnőtt az elhalálozások száma (8088-an távoztak az élők sorából), ami azt jelenti, hogy a biztosított nyugdíjasok magas átlagéletkora miatt növekszik a halálozás. Az életbiztosítás azonban jól működött, nem volt nehéz a kötelezettségek teljesítése. A Novi Sad Biztosító május elsejétől 460 dinárra emeli a havi biztosítási díjat, és 71 évre csökkenti az új jelentkezők felső korhatárát.

TAKÁCS Magda