Nagyban rajtunk múlik, hogy képesek leszünk-e újra meghallani egymást, elfogadni a másként gondolkodókat és megőrizni mentális egészségünket a folyamatos politikai megosztottság közepette

@ko = A politikai propaganda, a választási kampányok – főleg, amikor azokban megjelenik az ellenséggel, veszélyhelyzetekkel való riogatás vagy a különböző embercsoportokkal szembeni hergelés és uszítás – gyakran félelmet, szorongást okoznak az emberekben párthovatartozástól függetlenül. Ez pedig hosszú távon akár fizikai megbetegedésekhez is vezethet.

Annak a jelenségnek is szemtanúi lehetünk, hogy a választásokon vesztes politikai pártok idővel teljesen eltűnnek a történelem süllyesztőjében, ami az adott párt híveiben komoly identitásválságot idézhet elő. A politika okozta társadalmi megosztottság is súlyos méreteket öltött, méghozzá a társadalom alapegységeiben, a családi és baráti kapcsolatokban is komoly töréseket okozott.

A vajdasági magyarságot mindez hatványozottan sújtja, hiszen mi az anyaországi és a hazai országos politika mellett a saját, nemzeti kisebbségi politikánkat is figyelemmel kísérjük, illetve alakítjuk, amikor szavazni megyünk.

Prim. dr. Sági Zoltán neuropszichiáter-pszichoterapeutával beszélgettünk arról, hogy milyen károkat okoz az egyén személyiségében, továbbá a családi, baráti, társadalmi kapcsolatokban tapasztalható, politikai okokra visszavezethető megosztottság, illetve hogyan gyógyítsuk be a gyakran túltolt politikai propaganda okozta sebeket, hogyan ássuk be a véleménykülönbség miatt kialakult árkokat és hogyan őrizzük meg elménket a jövőbeni traumáktól.

A pártok iránti elköteleződés az identitásunkat erősíti

Hogyan vonják befolyásuk alá a pártok az embereket, és mit eredményez ez az egyénben?

– Tudnunk kell, hogy az egyes ember személyiségműködésének alapja saját identitásának stabilitása. Az identitás az önazonosság világát adja, vagyis azt, hogy ki vagyok én, mégpedig egy sajátos állandóság, azonosság értelemben. Annak tudatosítása, hogy „ki és mi vagyok”, sőt, először is, hogy „én – én vagyok”. Az identitásnak fontos alkotóeleme a csoport-hovatartozás, a szűkebb értelemben vett társas identitás. A társas identitás egy csoporttal való azonosulás, tehát az „én” „mi”-vé alakítása.

A nemzeti identitás annak az érzése és tudata, hogy az egyén egy adott nemzethez tartozik. Ez a szubjektív kötődés a közös nyelven, történelmi múlton, kultúrán, valláson, szokásokon és szimbólumokon alapul. Nem egy statikus állapot; folyamatosan formálódik az egyén szocializációja, valamint az aktuális társadalmi és politikai változások hatására. Alapvető tulajdonsága – és feladata –, hogy az egyén számára, a közösség tagjai számára a bizonyosság/biztonság érzését biztosítja.

A politikai pártok ideológiái iránti elköteleződés a saját identitás megerősítését eredményezi. A közösséghez tartozás megerősíti a biztonságérzetet. A közösségben létezés hiányában az egyén megkevesbedésként, meggyengülésként éli meg, ami a biztonságérzetét ássa alá. Az egzisztenciális szorongás a legősibb szorongás, félelem a megsemmisüléstől, megszűnéstől. Minden, ami eddig létezett, működött családi, baráti, társadalmi kapcsolatként, megkérdőjeleződik, bizonytalanná válik.

A hatalom tudatosan alkalmazza a befolyásolás-meggyőzés módszereit

Régi hatalomtechnikai eszköz a vélt vagy valós ellenséggel való riogatás, majd az ellenségtől való védelem ígéretével történő hatalommegtartás.

–  El kell mondani azt, hogy minden tekintélyintézmény, egy társadalmi rendszert irányító hatalom is az irányításhoz tudatosan alkalmazza a befolyásolás-meggyőzés  módszereit. Néhány jelentősebbet említsünk meg.

Ilyen a kölcsönösség elve, amely minden emberi társadalomban jelen van, mindenféle tevékenységet áthat, amelyet az emberek egymásért tesznek. Ez a szabály azt mondja ki, hogy valamilyen módon viszonoznunk kell azt, ha valakitől valamit kapunk.

De ilyen az elkötelezettség és a következetesség elve is. Ha valamit felvállalunk vagy megígérünk, azt következetesen véghez akarjuk vinni – ez ugyanúgy benne van a belénk ivódott társadalmi szabályokban, mint a kölcsönösség. Ha már választottunk vagy állást foglaltunk valamiben, személyes és mentalitásbeli nyomás nehezedik ránk, hogy kötelezettségünknek megfelelően következetes magatartást tanúsítsunk. Ez a nyomás okozza, hogy olyan módon reagáljunk, ami az előző döntésünket igazolja – még ha az rossz döntés is volt.

További befolyásolási módszer a társadalmi bizonyosság elve, amely azt mondja ki, hogy az eszköz, amivel valaminek a helyességét meghatározzuk, nem más, mint az, hogy mások mit ítélnek helyesnek. Azaz egy magatartásmintát adott helyzetben olyan mértékben tekintünk helyesnek, amennyire látjuk, hogy azt mások is alkalmazzák.

Nagyon kifejezett az ismeretség és a barátság, mint a befolyásolás hatásos eszköze. A meggyőzési szakemberek már régen felismerték, hogy leginkább annak a kérésére szeretünk igent mondani, akit ismerünk és szeretünk. Ezt az egyszerű szabályt vadidegenek százféle módon alkalmazzák, hogy rávegyenek bennünket kéréseik teljesítésére. Az ismeretség és barátság elve nagyon erős társadalmi kötelék, és sikeresen alkalmazható arra, hogy befolyásoljanak minket a döntéseink meghozatalában. Abban is, hogy adott esetben melyik politikai párthoz köteleződjünk el.

A háborúval, egzisztenciális bizonytalansággal és hasonlókkal való riogatás/propaganda hogyan hat az emberek elméjére, érzelmeire? Az ezek miatt kialakuló félelem, szorongás stb. okozhat-e fizikai betegségeket is hosszabb távon?

–  A fenyegetettség, különösen a folyamatos fenyegetettség gyakorlatilag egy folyamatos stresszállapot, amelyben az állandó készültség állapotában működünk. A bármelyik pillanatban bekövetkező katasztrófa félelmi állapota védekező mechanizmusaink teljes lemerüléséhez vezet, amelynek előbb-utóbb megjelennek – és mindig meg is jelennek – a pszichoszomatikus, a test-elme egység területén legtöbbször visszafordítatlanul romboló, megbetegítő következményei. Jól ismertek ezek a stresszbetegségek: a szív- és érrendszer, az emésztőrendszer, az endokrin rendszer stb. részéről – ezek azok a helyzetek, amikor a test fellázad a folyamatos túlterhelés ellen. Ami az emberi élet minőségét biztosítja, az emocionális, érzelmi készletünk rendre az elszürkülés, elsötétedés, a depresszió irányába tolódik el, dominálóvá válik egy folyamatos lebegő szorongás, félelem, fokozott aggódás, örömtelenség, életértelem-vesztés, jövőtlenség érzése.

Amikor a hatalom a gyűlöletbeszéddel a többségben és a kisebbségben is félelmet kelt

A félelemkeltés mellett a különböző társadalmi csoportokkal – melegek, kisebbségek (pl. romák, zsidók), bevándorlók stb. – szembeni gyűlöletkampány is tetten érhető a politikában. Ez miként hat a többségi társadalom tagjainak és az említett csoport tagjainak a pszichéjére, és hogyan befolyásolja a csoportok közötti viszonyok alakulását?

– A gyűlöletbeszéd agresszív indulatokat felkorbácsoló hatása jól ismert az emberi történelemből. Az ellenségkép felerősítésére, a másság ellenségként való megélése minden hatalmi struktúra által használt befolyásolási, irányító eszköz. Amikor megjelenik a státuszvesztés félelme, támadásba lendülünk, kvázi védekezésként… A megtámadottban is félelmet, egzisztenciális félelmet váltunk ki. Így a tekintélyintézmény félelme átterjed a célcsoportra – kisebbségek, mássággal bírók csoportjára. A többség meg a kisebbség is félelemben éli mindennapjait. A félelemben élés pedig mindig öngerjesztő folyamat.

Hogyan lehet a családi, baráti, társadalmi kapcsolatokban keletkezett sebeket begyógyítani, és hogyan válhatunk képessé arra újból, hogy elfogadjuk és tiszteletben tartsuk azokat, akik a miénktől más véleményen vannak, más politikai párttal szimpatizálnak?

–  Az idő minden sebet gyógyít, mondja a jól ismert bölcsesség. A befolyásolás-meggyőzés módszereit megismerve, hogy azok bennünk hogyan működnek, hozzásegít ahhoz, hogy megtaláljuk azt a pontot magunkban, ahol a befolyásolhatóságunk a valódi döntésünktől eltérítettek, azaz, hogy meglássuk a sebezhetőségünket. Ez azt is magával hozza, hogy ki tudjuk javítani a rossz döntéseinket, meg tudjuk újítani az emberi kapcsolatainkat. Meg lehet tanulni a másság elfogadását, a másságban az értéket felfedezni, ahogyan a magunk értékességét is meg tudjuk fogalmazni.

Hogy hogyan befolyásolnak, győznek meg bennünket egy vásárlás alkalmával, egy szerződéskötéskor vagy éppenséggel egy politikai párt ideológiájának elfogadását illetően, nagyban rajtunk múlik. Az első, amire mindig hasznos gondolni: a bennünket meggyőzni igyekvőnek mindig érdeke fűződik ahhoz, hogy befolyásolási próbálkozása sikerrel járjon. Másodszor – különösen nagyobb horderejű döntésekkor –, próbáljuk meg felismerni magunkban az egyszerűsített gondolkodás jellemzőit, mert ez segít abban, hogy használni tudjuk azokat a képességeinket, amelyekkel alaposabb elemzésnek tudjuk alávetni az elénk tárt tényeket. Így a sebezhetőségünk kevésbé lesz kiaknázható mások számára.

Ősi ösztön a hatalmasokba vetett vak hit, ami a realitástól is elhajlít

Gyakran találkozni olyan emberekkel, akik nem a politikai program vagy a hatalomgyakorlás során felmutatott teljesítmény alapján szimpatizálnak egy-egy politikai párttal, hanem szinte vakon hisznek a pártban, mint valami szektában, és ezért nem képesek elfogadni, sőt, tagadják a kedvenc pártjukkal kapcsolatos esetenkénti kellemetlen valóságot. Ennek a jelenségnek mi az oka, lehet-e, és hogyan segíteni az ilyen embereknek, hogy visszatérjenek a valóság talajára?

– Ősi ösztön bennünk az, hogy a nagyhoz, a hatalmashoz, a tekintélyhez kapcsolódunk, kötődünk, vonzódunk, még akkor is, ha szankcionalizálódunk általuk. Ennek biológiai-genetikai gyökerei vannak. A hatalom a tekintély megóvójaként, fenntartójaként, támogatójaként történő megélése eredményezhet egy önként vállalt alárendelődő magatartásminta megjelenését, amikor minden kritika nélkül teljes egészében elfogadjuk a tekintély ideológiáját, letiltva magunkban minden önálló, saját véleményt, döntést. A vakon hívés mentesít az önmagam iránti felelősségvállalás terheitől. Ilyen identitásban nem lehet észrevenni a realitástól való elhajlásokat – adott esetben egy párt hibás lépéseit.

Egy jelentősebb emocionális traumatizálódás (csalódás, zsarolás, fenyegetés stb.) tud csak segíteni egy realitáshoz visszavezető lépéshez.

A fent említett embereknél gyakran a párt által sulykolt propaganda válik identitássá. Okoz-e identitásválságot a „hívekben”, amikor egy addig hatalmon lévő párt a választási vereség után idővel eltűnik? Hogyan lehet kezelni az ilyenfajta identitásválságot?

– Az identifikálódásunk eredménye, hogy a közösséggel, párttal élünk azonos érzelmi miliőben, jóban-rosszban… Amikor egy párt veszít, a tekintélyvesztés élménye válik uralkodóvá az egyén szintjén is (nem vagyok hatalmon, tehát nem vagyok erős), veszélyeztetettség, sebezhetőség, státuszvesztés, egzisztenciális félelmek jelennek meg. Identitásválság ez bizony, amely akár mélyreható rengéssel is járhat a személyiség szintjén. Alapos, részletekbe menő feltárásra van ilyenkor szükség, amely során meg tudjuk világítani azokat a tapasztalatokat, amelyek megújulásra tehetnek/tesznek bennünket képessé. Ez minden trauma pozitív hozadéka.

Döntéseinket hozzuk meg a józan gondolkodás mentén

A vajdasági magyarokat – úgy vélem – háromszorosan is sújtja mindez, hiszen választópolgárokként egyrészt részt vesznek a magyarországi, másrészt a szerbiai, harmadrészt pedig a vajdasági, magyar kisebbségi politika alakításában is. Jól gondolom-e, hogy ez a hármasság miatt a vajdasági magyar embereket ez jobban sújtja, mint általában egy átlagpolgárt?

– Azt gondolom, hogy nagyon is valós ez a meglátás. Kisebbségi történelmi környezetben elkerülhetetlen a nemzeti identifikálódásunk multiplicitása, társas-társadalmi identitásunk több részből tevődik össze, amelyben ez a hármas jelleg jól megférhet egymással. Amennyivel többel rendelkezünk ezáltal, annyival nagyobb amplitúdójúak a nemzeti-identitásbeli hullámzások is.

Hogyan őrizzük meg mentális egészségünket a politikától, illetve hogyan viszonyuljunk egészséges módon a politikai pártokhoz – azokhoz is, amelyek szimpatikusak, és azokhoz is, amelyek nem –, hogy közben ne károsodjon a lelkünk, és másoknak se okozzunk kárt?

Egy már-már szállóigévé vált szólással tudnám összefoglalni: minden politika, de a politika nem minden. A reális, a józan gondolkodás készlete minden ember sajátja, mindannyian rendelkezünk vele. Ha erre hallgatva hozunk meg a döntéseket, nem fogunk „téves csatatérre tévedni”. Minden szerveződés, ideológia az emberből, az énből indul útjára, az irányítás tehát a kezemben van. Ez az életünket emberibbé tevés lehetősége is, bármilyen ideológia, párt, szerveződés, rendszer tagja is vagyok.

TÓTH Imre