Szerbiában 2023 májusában 290 gyermek várt arra, hogy örökbe fogadják, a potenciális örökbe fogadók száma pedig ennek a négyszerese. Évente mintegy kétszáz gyermek marad árván, 2022-ben pedig kevesebb mint száz gyermeknek találtak állandó otthont, főként az országban, de mintegy tizenöt százalékukat külföldiek fogadták örökbe.
Az árván maradt gyermekek egy részét otthonokban, másokat nevelőszülőknél helyezik el. Az örökbefogadás hosszú folyamat, van, hogy a párok éveken át küzdenek azért, hogy minden feltételnek eleget tegyenek, és végre hazavihessenek egy gyermeket, akit a sajátjukként szerethetnek.
Az egészséges gyermekek többsége nevelőszülőkhöz kerül. Így volt ez Martina esetében is, akit kilencnapos kora óta nevelt a topolyai házaspár. Nyilvánvalóan sem ők, sem a rendszer nem akart rosszat a kislánynak, aki most joggal érzi úgy, hogy elveszítette a szüleit, a nagybetűs otthont. Ahogyan nem akart rosszat az a gyermektelen házaspár sem, évek óta vártak arra, hogy családdá váljanak. Éppen Martina lett az, akit a rendszer nekik szánt.
A rendszer, a törvények, amelyeket ebben az országban, tudjuk, nem mindenkinek kell betartani és betartatni. Számtalan példával előállhatnánk, mikor és hogyan vette semmibe az állam a saját törvényeit. Megtehette volna-e Martina esetében is? Igen. Hogy miért nem tette, valószínűleg soha sem derül ki. Annyi bizonyos, hogy nagyon sok törvény és előírás, s ezáltal az egész rendszer, s azon belül a szociális rendszer sem emberközpontú, mindennek a következménye pedig az, hogy az ember sérül benne. Ebben az esetben a kislány, az őt körülvevő nevelőszülők s minden bizonnyal az örökbefogadók is. Ők mindannyian egy rosszul működő rendszer áldozatai.
TÓMÓ Margaréta
