Sok nyugdíjas a január harmadikai vagy negyedikei decemberi nyugdíj folyósítása után továbbra sem érti az ötszázalékos nyugdíj melletti térítési eljárás menetét és lényegét. Többen azt hitték, hogy az összeget még nem számolták ki, és nem fizették ki nekik.
Mindazok, akiknek az ellátmánya kisebb 65 716,70 dinárnál, 2025 novemberével bezárólag havonta nyugdíj melletti térítésre jogosultak. A több médiában is megjelent pontatlan információ miatt az említett összegnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők abban reménykedtek, hogy a járandóságukat az említett összegig megemelik, de egészen pontosan arról van szó, hogy a kisnyugdíjat kivonják a 65 716,70 dinárból, és a különbözet 5 százalékáig toldják meg a juttatást. Minél közelebb van a nyugdíj a jelzett határhoz, a százalék annál jobban csökken. (Ahogy a nyugdíj közeledik a 65 000 dinárhoz, a nyugdíjszelvényen külön feltüntetett összeg néhány száz vagy ennél kevesebb dinár. A a legalacsonyabb nyugdíjjal rendelkezők 1000 és 2000 dinár közötti összeget kaptak.)
A Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap megerősítette, hogy minden nyugdíjas decemberi nyugdíját 10,9 százalékkal emelték, és azoknak, akik a kormányrendelet értelmében jogosultak a kiegészítésre, legfeljebb 5 százalékig fizették ki a különbözetet, amit a megemelt nyugdíjból számoltak ki. Ez a rendelet 2018-ban született a legszegényebb nyugdíjasok megsegítésére, de évről évre változik, mert a segélyezési küszöb a nyugdíjemeléssel együtt módosul. Az intézkedés előírja, hogy az öregségi, korengedményes öregségi, rokkantsági és túlélő hozzátartozói (családi) nyugdíjban részesülők a 2024. decemberi nyugdíjtól a 2025. novemberi nyugdíjig kapják ezt a segélyt.
T. M.