Interjú Balla Lajos Lacival a bátorságról és a politikáról
Kicsoda Balla Lajos Laci? A Hódi Sándor-féle Ki kicsoda című vajdasági magyar közéleti lexikonban Balla Lajos nevénél azt írja: tanár, politikus. Meg azt is, hogy volt napszámos, iskolaigazgató, tejgyári raktáros, szövetségi parlamenti képviselő, Magyarkanizsa polgármestere, publicista, kézilabdázó, edző… Politikáról, háborúról, békéről és a sportról is beszélgettünk Balla Lajos Lacival, akinek az írásait hetente olvashatják a Családi Körben.
– Én majdnem pilóta, majdnem festőművész lettem… A fene sem tudja, hogy mi lehettem volna, de nem vált lehetővé, mert szegény korban nevelkedtem. Ennek köszönhetően egész véletlenül kémiából érettségiztem. A gimnáziumi évek alatt felmentettek tornából, mert a jobb lábam a lábujjamtól egész a derekamig tele volt jóindulatú daganattal. A negyedik műtét után az orvos annyit mondott, hogy nincs értelme többször műteni, mert műtét után másnap ugyanúgy ugyanott volt a tumor. Azt mondta, jó lenne, ha elkezdenék sportolni. A családomban mindenki kézilabdázott, én pedig fölmentett voltam tornából. Akkor a szabadkai Spartacus keresett játékosokat, ahova elmentem kíváncsiságból. Olyannyira sikeres volt a kíváncsiságom, hogy már a következő év tavaszán az első csapatban kellett játszanom. Ők azt állították, hogy jó vagyok, én meg tudtam, hogy nem, éppen ezért a fiúcsapattal és a lánycsapattal is edzettem. Na, hát így lettem kézilabdázó. Dolgoztam a zentai gimnáziumban, majd munkaerő-felesleg lettem, és dolgoztam napszámosként Bánátban, Bánságban, legvégül a zentai tejgyárban közöttem ki raktárosként. Ezt követően felvettek Doroszlóra és Telecskára fizika- és kémiatanárnak, majd Zomborba kerültem a gimnáziumba, ahol – Doroszló mellett – csak fizikát taníthattam. Itt is folytattam a kézilabdát, de az is jellemző volt, hogy én csak olyan csapatokban játszottam, amelyek vagy tönkrementek, vagy megszűntek. Így volt ez a szabadkai Spartacussal és a zentai Partizánnal is. Doroszlón elkezdtem dolgozni gyerekekkel, és egy év múlva már a körzeti ligában játszottak a fiúk és a lányok. Hívtak Apatinba játszani, de megköszöntem, mert tudtam, ha átmegyek, akkor az is tönkremegy – mondja Balla Lajos nevetve.
Tanár
– 1977-ben jöttem Oromhegyesre tanítani, de közben integrálták az általános iskolákat, az egész községben egyetlen általános iskolát engedélyeztek. Én maradtam itt, és a hiányszakmákat mindig én tanítottam, így a fizika, kémia mellett háztartástant, műszaki gyakorlatokat meg hasonlókat. 1987-ben lettem az iskola igazgatója, megtörtént a visszarendezés, de nem tudtam kijárni, hogy visszavegyük az Arany János nevet, amit Kiss Ferencre módosítottak előzőleg. Itt is folyattam a kézilabda-oktatás fiúknak, lányoknak, és itt már több sikerrel.
Voltál politikus is. Én már úgy emlékszem rád, hogy Nenad Čanak mellett állsz Újvidéken, a színpadon, és azt ígéred, lenyírod a hosszú hajad és szakálladat, amikor a Miliševići rendszer megbukik.
– Hát az régen volt, de már előtte is kivettem a részem a politikából. Akkor még létezett a Jugoszláv Dolgozó Nép Szocialista Szövetsége, ott egyesek erővel eldöntötték, hogy tartományi képviselő legyek. Amikor először felszólaltam, akkor azt magyarul tettem. Azt a meglepetést… Mindenki tátott szájjal nézett. Kiderült, hogy van fordító, de még életében nem fordított. Akkor fordított először, én meg kivártam szépen, míg befejezi. Akkor ismerkedtem meg Tóth Líviával, aki kezdő újságíró volt, és Csubela Feri bácsival, aki hasonlóképp gondolkodott, mint én. Utána összebarátkoztunk, és közösen csináltunk sok mindent.
Politikus
Én abból az időből emlékszem rád, amikor élted a politikusi énedet, amikor tenni akartál valamit…
– Annak semmi köze nem volt a politikához, annak a háborúellenességhez volt köze. Hiába voltam én VMDK-tag, amikor a VMDK-ban nem lehetett tenni semmit. Nem hiába írtam meg pár hete, hogy a „park fái közé bújt érdekvédelem” volt, mert Ágoston utasítására ezt kellett csinálni. Engem nem zavart Ágoston utasítása, de történt akkor egy lényeges dolog. A háborúellenes mozgalom kezdetén, 1997. szeptember 13-án olyan betegségen estem át, amelybe az emberek általában belehalnak. Sztrókot kaptam, nem azt a klasszikus agyvérzést, hanem amit az emberek úgy hívtak régen, hogy agylágyulás – az agysejtek elhalása egy bizonyos területen. Szerencsém volt, mert kórházba jutottam, de akkoriban a gyógyszertárakban már nem volt semmiféle gyógyszer. Az idegosztály vezetője akkor úgy döntött, hogy nekem semmi bajom, csak vírusos fülgyulladást kaptam. Akkor én eldöntöttem, hogy saját erőmből lépek, és saját akaratból elkezdtem gyógyulni, és pár hét alatt eltűnt a bénulásom. Szegeden egy akkor kísérleti fázisban lévő gyógyszerrel kezeltek, amit azóta is szedek. Ez alatt a betegség alatt kértem egy írógépet a kórházban. Mindenki csak nézett rám, hogy hülye vagyok én? Akkor kezdtem el írni komolyabban. Keszég Karcsival már előtte is ismertük egymást, és akkor jelent meg a Naplóban a Tébolydai napló, és utána volt a Zitzer, a végén pedig négy évig, négy mandátumban voltam szövetségi képviselő is. Minden évben új mandátumot kellett szerezni, mert olyan gyorsan változott minden. A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaságban kezdtem, abból átkerültem a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság parlamentjébe, ahonnan átkerültem Szerbia és Montenegró Államközösség parlamentjébe. Közben Magyarkanizsa polgármestere lettem négy évig, aminek egy hozadéka volt, hogy becsületesen összekülönböztünk Kasza Jóskával. De nem haragudtunk egymásra sohasem. Ő mondta a magáét, mi meg a Puskással mondtuk, hogy minket nem érdekel a nagypolitika, amikor a község polgárairól kell dönteni. Ezen összevitatkoztunk, de még csak össze sem tudtunk veszni.
Kézilabdaedző
Most edző vagy…
– 2012-ben jelentkeztek nálam a lányok, hogy kezdjük újra a kézilabdaedzéseket. Kialakult egy nagyon jó csapat. A kézilabdával továbbra is foglalkozok, április elején indítottunk be egy kézilabdasulit. Ide is főleg lányok jelentkeztek, és csak két szem fiú. Az egyik nagyon jó kapus, a másik nagyon jó szélső lehetne. Én ezt meglátom a gyerekekben mindjárt. De ha nem lesz csapat, akkor mit csinálunk velük? A lányoknál sokkal jobb a helyzet. Oda szupertehetségek járnak, és a már meglévő két csapat nagyon gyorsan utánpótlást fog kapni, sőt vetekedni fognak. Az összes generációból, akikkel eddig foglalkoztam, a legjobbak lehetnek. De ez nem rajtam múlik, hanem a szülőkön és a gyermekeken.
Az iskolában tanítasz még?
– Dehogy, én 1993-ban államellenség lettem, tehát nem taníthattam. Utána meg senki nem szólt, hogy már nem érvényes, én pedig nem könyörögtem vissza magam. Nem voltam hajlandó. Az iskolával annyi a találkozási pontunk, hogy ott tartjuk a gyerekeknek az edzéseket.
Bátorság
Jövőre lesz harminc éve, hogy 1992. május 11-én bevonultak az oromhegyesiek a Zitzer Club helységeibe. Előző nap tartottátok meg a faluban azt a nagygyűlést, amelyen több mint 700 jelentek meg, és amelyen megfogalmaztátok a követeléseiteket. Majd elhatároztátok, amíg azoknak eleget nem tesznek, bevonultok a helyi pizzasütödébe, és ki nem mozdultok onnan. Május 6-án megkezdték a behívók széthordását, a körülbelül 2000 lakosú Oromhegyesre több mint 200 behívó érkezett, a mozgósítottaknak május 11-én, 12-én és 13-án kellett volna jelentkezniük a kanizsai „új kaszárnya” előtt. A követeléseitek között szerepelt, hogy vonják vissza a mozgósítási parancsot, hogy hazajöjjenek azok, akiket már a frontra vittek, és hogy a külföldre menekültek büntetlenül hazatérhessenek. Azokban az időkben bátornak érezted magad?
– Soha nem is voltam bátor, és nem is akarok bátor lenni. Ember akarok lenni. Nem mérlegelem azt, hogy mi az a bátorság. Mit mérlegelsz azon? Amit mérlegelni lehet, az az, hogy a lehetőségeimhez mérten megtettem-e mindent, amire képes voltam. Én nem mérlegelek. Az orbáni és a vučići politika alapja, hogy mindent mérlegelni kell, mert az eredmény a lényeg. Nem igaz, a tett a lényeg.
Közélet
Politikával foglalkozol-e még?
– Mit értünk politika alatt? Ha le merem írni azt, amit hetente leírok, akkor azt mondom, hogy igenis foglalkozok, de csak a publicisztikán keresztül. Nem biztos, hogy a véleményalkotás hatásos vagy eredményes, de legalább elgondolkodnak azon, amit leírtam.
Indulsz-e még valaha választásokon?
– Mit tudom én. Ki tudja, mit hoz a holnap? Nézd, én meg vagyok győződve arról, hogy itt óriási változások lesznek. Szét fog esni mind a magyar, mind a vajdasági magyar politikai rendszer, az intézményrendszer. Tátani fogjuk a szánkat. Nem biztos, hogy a szétesést belső erők hozzák létre. Könnyen lehet, hogy Európa tesz valamit ennek érdekében. Itt volt az első pofon, amikor Brüsszel úgy döntött, hogy Magyarország részére nem hagyja jóvá az eszközöket az oktatási reformra, mert az általuk létrehozott kvázi alapítványi oktatási rendszer semmi más, mint indokolatlan privatizálás. Közügyeket privatizálni nem szabad, de ők azt csinálták.
Szerbiával kapcsolatosan mik az előrelátásaid?
– Szerintem fél év múlva rosszabb helyzetben leszünk, mint Montenegró, amely bejelentette, hogy csődbe jutott, köszönhetően a kínai hiteleknek. Nálunk mi van? Nem kínai hitelek, hanem kínai pénzszórás. Mondja meg nekem valaki, Európában nem létezik olyan cég, amely képes lenne működőképes autóutat építeni, amely nem fog fél éven belül összedőlni? Ezt csak a kínaiak tudják csinálni, és össze is fog dőlni. Most is az történik, mint harminc évvel ezelőtt, csak most úgy lopnak, hogy koncot dobnak elébünk.
Ebbe belebukhat a szerb kormány?
– Nemcsak bukhat, hanem bele fog bukni. Akkora csőd lesz, hogy az nem igaz…
Mikor nyiratkozik Balla?
Nem zártad ki a lehetőséget, hogy fogsz még politikával foglalkozni, a szakállad és a hajad pedig újra olyan hosszú, mint a miloševići rendszer megdöntése előtt.
– Azért nagy, mert koronavírus-járvány van, és nem tudtam eljutni a fodrászhoz…
Kanyarodjunk vissza ahhoz a pillanathoz, amikor azt ígérted, akkor fogod lenyírni a hajad és a szakállad, ha megdől a rendszer. Hidd el, én csak is arra gondoltam, hogy a Balla mikor fog végre nyiratkozni…
– Meg is csináltam október 8-án, ahogy megígértem. Megbukott Milošević, ennyi.
Most mikor fogod levágatni? Amikor eljutsz a fodrászhoz, vagy vársz valamire?
– Fogalmam sincs, ezen nem gondolkozom.
Nem teszel hasonló ígéretet?
– Nem ígérek én semmit. Ha lenne értelme, talán, de itt nincs értelme… Hogy egy Palma vagy egy Pásztor kerüljön Szerbia élére? Hát kiröhög bennünket mindenki a világon, ahogy most is csak röhögnek rajtunk?
Gondoltad ott akkor, amikor azt az ígéretet tetted, hogy lenyiratkozol, hogy milyen kevés idő kell ahhoz, hogy visszajussunk oda, ahonnan indultunk, hogy újra ugyanazok kerülnek hatalomra?
– Abban a pillanatban, amikor sor került Đinđić meggyilkolására, tudtam, hogy még rosszabb helyzetbe kerülünk. És nem is rágódtam rajta, mert élni kellett. Pont. Ez van. Valami hasonló történt akkor, amikor Tito meghalt. Tudtam, hogy itt baj lesz. Nem tudtam, hogy mi, csak azt, hogy baj lesz.
Hol és hogy látod magadat öt év múlva?
– Soha nem gondolkodtam azon, hogy hol, mikor és mit fogok csinálni. Én mindig arra törekedtem, hogy az adott pillanatban megtegyem mindazt, amit a lelkiismeretem szerint meg kell csinálnom, vagy nem. Ha lesz olyan helyzet megint, hogy a lelkiismeretem rákényszerít, hogy ezt bizony meg kell csinálnom, én meg fogom csinálni. Ha nem lesz ilyen helyzet, akkor továbbra is a kézilabdásokkal foglalkozok. Így is már én vagyok szinte az egyetlen hetvenéves okleveles kézilabdaedző az országban.
VÍGI ZSOLDOS Zsaklina
