Nagy nap lesz április 3-a Szerbiában is, és Magyarországon is. Választások lesznek azon a napon. Szerbiában ugyan nem lenne muszáj parlamenti választásokat is tartani, mégis, minden jel szerint fognak, Magyarországon nem lenne muszáj népszavazást is tartani, mégis lesz az is.

És bár még nagyon sok hasonlóság van a két választással kapcsolatban, egynek mindenképpen kiemelkedő a jelentősége: mindkét országban intenzíven folyik a szavazatszámlálók toborzása – és mindkét országban teljes körű választási megfigyelést javasol az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ).

És akkor most megint, még egyszer tisztázzuk le: demokratikus országokban parlamenti választásokat azért tartanak, hogy a polgárok eldönthessék, kire szeretnék bízni az állam vezetését a következő négy évben. Demokratikus országokban a parlamenti választásokon joga van részt venni minden bejegyzett pártnak, ha teljesíti a jogszabályi elvárásokat. És demokratikus országokban teljesen legitim, törvényes dolog, ha időnként a polgárok nem az éppen uralkodó pártot szavazzák ismét hatalomba.

A demokráciának vannak játékszabályai. Ezek közül az egyik, hogy minden versenyzőnek biztosítani kell az azonos lehetőségeket arra, hogy megmutassa magát a választási kampányban. Márpedig ez a feltétel sem Szerbiában, sem Magyarországon nem adott. Mindkét állam vezetése mindent megtesz azért, hogy teljesen eluralja a médiát, hogy lehetetlenné tegye a többi versenyző bemutatkozását. Ez körülbelül olyasmi, mintha ez úszóversenyen egyetlen úszó kivételével mindenki másnak követ kötnének a lábára, és még a medencéhez sem engednék, aztán elvárnánk, hogy ugyanúgy ússzon, mint az az egy, aki nincs gúzsba kötve, és a vízbe is beugorhat. Meredek, ugye?

Egy másik demokratikus játékszabály, hogy a polgárok saját meggyőződésük alapján szavazhatnak (vagy maradhatnak távol a szavazástól – de ez egy másik kérdés). Tehát, az úszós példánál maradva: a nézők közül senkit sem szabad megfenyegetni a munkahelye elvesztésével (például), ha nem annak az úszónak szurkol, akit a főnöke kedvel.

Egy harmadik demokratikus játékszabály pedig az, hogy a verseny végén szépen összeszámolják a szavazatokat – és csak azokat a szavazatokat számolják össze, amelyeket a polgárok le is adtak. Az úszós példánál maradva: csak azokat a másodperceket vehetik figyelembe a bírák, amelyeket le is úsztak a versenyzők. Nem számolhatnak azzal, hogy egy korábbi versenyen mennyivel gyorsabb volt a sportoló, és nem számíthatják bele azt sem, hogy meddig tartott eljutnia az öltözőből a medencéig.

Na, mivel ezeknek a szabályoknak a betartásával Szerbiában is, és Magyarországon is gondok vannak, az EBESZ küld szépen egy-egy megfigyelői csapatot mindkét országba, amelynek az a dolga, hogy odafigyeljen: mindenki betartotta-e az előírásokat.

A választási eredményt nem ezek a megfigyelők döntik el. Olyannyira nem, hogy még a versenyen megfigyelt szabálytalanságokról is csak utólag adnak ki jelentést.

És még egy „apróság”: az EBESZ csak akkor küld választási megfigyelőket egy-egy országba, ha az adott ország kormánya meghívja őket.

Így történt ez Szerbiában, és így történt Magyarországon is. Az EBESZ küldöttsége még január közepén eltöltött néhány napot Budapesten a kormány meghívására, egy úgynevezett igényfelmérő misszión. Majd ezt követően a magyar kormány meghívta őket a választások megfigyelésére is. Az EBESZ úgy döntött, hogy nem úgynevezett korlátozott, hanem teljes körű missziót küld az áprilisi megmérettetésre, ami azt jelenti, hogy egy sokkal nagyobb (konkrétan 2018 főből álló) csoport utazik Magyarországra már a voksolást megelőzően is. Az igényfelmérő misszió ugyanis megállapította, hogy indokolt a teljes körű megfigyelés, mert fennáll a lehetősége, hogy megfélemlítik a szavazókat, hogy egyesek szavazatvásárlásra adják a fejüket, hogy a média nem kiegyensúlyozottan tudósít, hogy nem igazán átlátható a kampányfinanszírozás, hogy a kampánycélokra szolgáló felületek sem egyformán hozzáférhetőek mindenki számára…

„Az EBESZ képviselői az aggályok közé sorolták a Magyarországon kívül élő szavazók szállításának lehetséges megszervezését és a szavazatvásárlást, különösen a kiszolgáltatott csoportok, például a romák, valamint a vidéki közösségek körében” – írja a hvg.hu összefoglalójában, mi pedig hozzátesszük: hasonló a helyzet Szerbiában is, ahol a boszniai Szerb Köztársaság polgáraitól várja a hatalmi párt a pozíciójának erősítését valami furcsa „betelepítési” programmal.

Az EBESZ-nek a 2018-as magyarországi parlamenti választások után megfogalmazott jelentése kitért arra, hogy a kormányzati és a fideszes kampány összemosódott, a közmédia elfogult volt, egyoldalúan tájékoztatta az embereket a pártok programjairól, így a választók nem biztos, hogy megalapozott döntést tudtak hozni, valamint a kettős állampolgárok és a külföldön élő, de magyar lakcímmel rendelkező szavazók nem egyenlő feltételek mellett adhatták le a voksaikat.

Ezek a gondok azóta is fennállnak.

Az EBESZ szerbiai missziójának vezetője szerint Szerbiában megvannak a tisztességes választás feltételei, noha a választási megfigyelők számos ajánlását nem teljesítette a kormány. „Nem vagyunk a folyamat végén, de sokkal jobb a helyzet, mint korábban, történt előrelépés” – értékelte Jan Braathu az N1-nek nyilatkozva. Mi ezt a fejlődést ugyan nem igazán tartjuk észrevehetőnek, főleg, ha a médiát nézzük, elvégre az összes közszolgálati (de még inkább az országos lefedettségű, magánkézben lévő adón) durva túlsúlyban van a kormányzó pártszövetségre szánt időmennyiség, de legyünk jóindulatúak, tételezzük fel, hogy a kampányban majd másként lesz.

De akárhogyan is: az EBESZ-megfigyelőket nem az ördög küldi, ők nem a gonosz megtestesülése – ők azért vannak, hogy a szabályokra és azok betartására figyelmeztessenek. És a jelenlétük csak azokat zavarja, akik éppen ezeket a szabályokat szeretnék többé-kevésbé megszegegetni.

Hiszen a focipályán sem mindig szeretjük a bírót, de mégis szükség van rá.

KOCSÁNYOS Pálma