Egy újvidéki kisnyugdíjas házaspár az idén megpályázta a 10 napos ingyenes gyógyüdülést. (A feleség elhunyt férje után családi nyugdíjas, élettársa rokkantnyugdíjas.) Az előzetes ranglistán mindkettőjük neve rajta volt. Mint utólag kiderült, a végleges listáról a feleséget törölték, csak a férjét értesítették az utazás időpontjáról és arról, hogy melyik gyógyfürdőben tölthet l0 napot. A feleség az újvidéki nyugdíjas-egyesületben kért magyarázatot. Attól tart, hogy azért került le a listáról, mert másnak adták át a helyét. Mitévő legyen, hol, kinél fellebbezhet? – kérdezte tőlünk.

Válaszunk: A nyugdíjasok rangsorolását a benyújtott dokumentáció alapján (pontozással) háromfős bizottság végezte, amelyet a nyugdíjbiztosítási alap igazgatója hagyott jóvá. A rangsort nyugdíjtípusonként (öregségi, családi, rokkantsági) külön-külön határozták meg.  A pályázat lejáratától számított 15 munkanapon belül feldolgozták a kérelmeket. (A gyógyüdülésre utalásnál egyenlő feltételek mellett elsőbbséget élvezett az a nyugdíjas, aki idősebb.) A hirdetés lejárta utáni huszonegyedik munkanapon közzétették a rangsort. A lista elleni kifogást a ranglista közzétételétől számított öt munkanapon lehetett benyújtani. A bizottság öt napon belül megvizsgálta ezeket, és határozatot terjesztett be elutasításukról vagy jóváhagyásukról, és közzétette a végleges rangsort. Amennyiben a nyugdíjas nem élt gyógyüdülési jogával, az alap igazgatósága további kedvezményezettet határozott meg a végső rangsor szerinti sorrendben.

Érdeklődő olvasónk elkésett a fellebbezéssel, valószínű, hogy az előzetes rangsort tekintette véglegesnek, és emiatt maradt le az idei ingyenes üdülésről. A kérdésére, hogy átveheti-e férje helyét, a válaszunk: nem.

A nyugdíjasok rehabilitációja végrehajtásának nyomon követése érdekében az intézmény (gyógyüdülő) jelentést készít szeptember 30-án a szolgáltatást addig igénybe vevő felhasználók számáról és rehabilitációjáról, és legkésőbb október 10-ig továbbítja a nyugdíjbiztosítási alapnak. Az intézmények kötelesek december 31-ig elkészíteni végleges beszámolójukat a szolgáltatást igénybe vevők számáról és a kiadásokról. Az alap igazgatótanácsa legkésőbb január 15-én értékeli az eredményeket. A megszigorított ellenőrzés célja a visszaélések megakadályozása, amelyekből az elmúlt években volt bőven!

TAKÁCS Magda