Vannak az életben megfizethetetlen pillanatok, minden másra ott a MasterCard – állítja a régi reklámszlogen.

Na, egy ilyen megfizethetetlen pillanatot élhetett át mindenki, aki végignézte azt a videót, amit a Subotica.info boldogtalan videósa töltött fel a világhálóra – valószínűleg azóta már ezerszer megbánta, esélyes, hogy talán nem is érti, miért kellett törölnie, elvégre a szerb kormányzó párt koalíciós partnerének, a Vajdasági Magyar Szövetségnek a kampányrendezvényén készült, amelyen jelen volt egy magyarországi miniszter is… Mi baj lehet belőle?!

Hát lett baj.

A videóból ugyanis az derült ki, amiről már korábban is suttogtak az emberek, most azonban egy miniszter szájából hangzott el: magyarországi aktivisták segítik a VMSZ választási kampányát. Illetve az is kiderült, hogy ez nem most először történik.

De hogy az elején kezdjük: Lázár János, Magyarország építési és beruházási minisztere személyesen avatta fel az „összetartozás vasútvonalának” nevezett, nyolc év után újraindított Szeged–Szabadka járatot november 28-án. Felült a miniszter az első járatra, és átvonatozott Szabadkára, ahol aztán a protokolleseményt letudta, Palicson találkozott a VMSZ tagjaival. Szegények, a helyi szokásokhoz híven azonnal kínálták is pálinkával, nem tudván, hogy Lázár köztudomásúan nem iszik. (Sajtóhír volt abból 2017-ben, hogy – akkor még a Miniszterelnökséget vezető miniszterként – Lázár egészen a romániai Csíkszentsimonra utazott, hogy megigya élete második pohár sörét a Csíki Sör Manufaktúrában tett látogatása alkalmával, pedig „nem bírja az alkoholt”, ahogyan az anno a Kormányinfón el is hangzott.) Mondta is rögvest a rutinos politikus, hogy majd „csak a beszéd után” lehet inni, „nehogy összeakadjon a szó, és baj legyen belőle”.

„Mi számíthattunk Önökre, és Önök is számíthatnak most ránk, mert itt most egy próbatétel következik: Szerbiában rendszeresen vannak választások, csak azért, hogy a választók nehogy kijöjjenek a gyakorlatból. A szerbiai politikai élet mozgatja a választókat; mi azon dolgozunk, hogy minél nagyobb nyugalom legyen, itt viszont minden évben választásokat kell tartani” – ironizált Lázár a maga stílusában gúnyolódva azon, hogy nálunk évente citálják urnák elé az embereket.

Elmondta aztán Lázár, hogy „nem véletlenül most készült el” a Szeged–Szabadka-vasútvonal, mintegy finoman utalva arra, hogy bizony, ez is része a kampánynak. Buzdította az aktivistákat, mondván, minden választás sikere azon múlik, hogy azt az aktivisták mennyire veszik komolyan, mennyit beszélnek az emberekkel. „Egy kézfogás, egy szavazat, egy beszélgetés, egy szavazat” – magyarázta, és hozzátette azt is, hogy legalább annyi szavazatot össze kell szedni, mint a legutóbbi voksoláson. Ezt akár figyelmeztetésként is értheti a VMSZ, főleg azok után, ahogyan a magyar politika kezelte pár hónapja a szlovákiai magyar párt választási kudarcát, amelynek eredményeképpen az ottani Szövetség nem jutott be a parlamentbe… (A választási rendszer jellemzői okán ez a VMSZ-szel nem fordulhat elő, de kevesebb képviselője azért lehet.) „Bennünket, magyarokat szeretnek, de akkor becsülnek, ha minél erősebbek vagyunk. Ehhez az kell, hogy sokan maradjunk” – mutatott rá Lázár akaratlanul is valamire, ami az egyik legnagyobb probléma a VMSZ-szel: nevezetesen, hogy már számadatok bizonyítják azt, hogy durván fogy a vajdasági magyarság. El is tűnt az addig töretlen mosoly Pásztor Bálint arcáról…

De az igazán érdekes része a felvételnek csak ezután következett: Lázár elmondta, hogy összehívta a csapatát Hódmezővásárhelyen, és „jelezte a Bálintnak, hogy a kollégái, a munkatársai”, ők negyvenen Vajdaságba jönnek a miniszter választókerületéből, hogy „segítsenek a kollégáiknak az itteni munkában”.

Magyarán: magyarországi aktivisták vesznek részt a szerbiai választási kampányban. Egy olyan ország részéről, amely folyamatosan a szuverenitás védelmét hangoztatja, ez talán egy kissé meredek lépés. Mert ha ez nem beavatkozás más ország belügyeibe, és nem a választások befolyásolása, akkor semmi sem az. Itt, kérem, konkrétan kampányolnak egy másik ország politikusának aktivistái. És ez akkor sincs rendben, ha ez ellen Szerbia hatóságai nem lépnek fel.

De hát miért is tennék?

Elvégre Lázár szépen elmondta a saját szájával: aki a VMSZ-re szavaz, a szerb kormányra szavaz. „Nekünk nagyon jó szövetségesünk a mostani kormány, ezért azt tudjuk mondani azoknak a választóknak, akik rájuk akarnak szavazni, hogy ha Bálintra és az ő csapatára szavaznak, akkor is a kormányra szavaznak, hiszen mi velük leszünk koalícióban. Tehát a Bálintra leadott szavazat az a mostani kormányra leadott szavazat, csak egy emberen keresztül, akit úgy hívnak, hogy Pásztor Bálint. Ezt tudjuk mondani mindenkinek, aki kételkedik.”

Ezt mondta el Lázár János, személyesen Palicson, miközben tisztában volt azzal, hogy felvétel készül, egy adott pillanatban mondta is, hogy „kamerákat le!” Mivel róla, a politika régi motorosáról van szó, aki ráadásul a közelünkben él, nem hisszük, hogy tájékozatlan lenne szerbiai, vajdasági ügyekben, tudja tehát, hogy a vajdasági magyarság zöme azért még mindig ódzkodik attól a Szerb Haladó Párttól, amelynek vezetői a kilencvenes években a háborúkat kirobbantó, magyarokat nyomorító, a lakosság számarányához képest jóval nagyobb számban a frontra transzportáló hatalom koalíciós partnerei voltak. Összenő, ami összetartozik, mondta Lázár, mi pedig csak bólogathatunk, hiszen a mai haladók Belgrádban azzal a Szerb Radikális Párttal lépnek szövetségre, amely annak idején a magyarokat üldözte volna el a szülőföldjükről, s azokkal a szocialistákkal, akik máig Slobodan Milošević örököseinek vallják magukat.

Nagyon rossz üzenete van a szavainak, s ezt valahol valaki fel is mérhette. Talán nemcsak magyarországi aktivisták, de kampányguruk is érkeztek a szomszédból irányba állítani a VMSZ-t?

Csoda hát, hogy töröltette valaki az internetről a videót?

Csak hát az internet nem felejt. A felvétel ma is látható a Szabad Magyar Szó oldalain. Aki a sajtónak nem hiszi el, hogy a VMSZ-re leadott szavazatával az országot egyre nagyobb bajba döntő Aleksandar Vučićra szavaz, hát higgye el Lázár Jánosnak.

Talán ezt is érdemes lenne mérlegelni, mielőtt december 17-én bekarikázzuk a VMSZ listája előtti sorszámot…

KOCSÁNYOS Pálma