Amikor elhangzott a mindenből van elég, nincs ok a pánikra kijelentés az ország vezetőitől, akkor – kiindulva az előző évek, évtizedek tapasztalataiból – már sejteni lehetett, hogy napokon belül valamilyen problémák biztosan felmerülnek. Olyan ez, mint amikor azt mondják, hogy az áram vagy a gáz biztosan nem fog drágulni – amint elhangzik ez a mondat, lehet kalkulálni, hogy hány százalékkal emelkedik majd az említett két energiaforrás ára.
Ahogy pár hónapja az élesztő tűnt el a polcokról, úgy most ugyanez volt a helyzet az egyiklós csomagolású cukorral, amelyet nem lehetett kapni az üzletekben. A kormány tagjai a bűnöst is megnevezték, egy vállalkozó volt, akiről azt állították, hogy nyerészkedni próbált a cukorral, és több tonnát felhalmozott a raktárában. A szörpök- és a lekvárkészítés idején a cukorhiány több háztartást is érzékenyen érintett, s kénytelenek voltak megvenni a drágább, öt kilogrammos csomagolást. A kormány – pár nap gondolkodás után – hatósági árat vezetett be a cukorra a csomagolás méretétől függetlenül.
Ha kicsit visszamegyünk az időben, akkor emlékezhetünk, milyen hangzatos ígéretek jelentek meg az április 3-ai választások előtt: béke, biztonság, s ezek csak akkor valósulhatnak meg, ha a hatalmon levők tovább folytathatják a hatalomgyakorlást. Aztán pár hét múlva kiderült, hogy egyre komolyabb az infláció, egyre kevesebbet ér a fizetés és a nyugdíj. Nagyon sok termék húsz százalékkal drágult, s már ez is megviselte a családi költségvetés. Nem riogatásképpen, csak tényként és a tervezés miatt írom le: Törökországban 69 százalékos az infláció.
A cukorhiány miatti zúgolódásokból kiderült, hogy nagyon sokan igen nagy mennyiségben fogyasztják a cukrot. A választási eredményeket látva, a párfelügyelet és folyamatos ellenőrzés alatt tartott sajtó cikkeivel, híreivel, vagyis a propagandával is ez a helyzet. Mindkettőt csökkenteni kellene, mert beláthatatlan következményei lehetnek: személyre és környezetre egyaránt.
TŐKE János
