Akár akarjuk, akár nem, be kell látnunk, hogy a világjárvány miatt tombol a világban a gazdasági visszaesés. Kína kivételével szinte nincsen ország, ahol akár egyszázalékos gazdasági haladás lenne tapasztalható. Ezt pedig csak tetézi a megfelelő szakemberhiány, hiszen megfelelő tudással nem rendelkező dolgozók nélkül álmodni sem volna szabad további fejlődésről.

Egyébként a szakemberhiány nem mai keletű. Ezt abból is tapasztalhatjuk, hogy a fejlett nyugati országok Délkelet-Európában – jassznyelven szólva – fejvadász képviseleteket, cégeket működtetnek, amelyek úgyszólván minden trükköt bevetnek annak érdekében, hogy új, számukra megfelelő munkaerőt toborozzanak. A probléma sokrétűségét jelenti az is, hogy a beruházók gondosan megválasztják az országot, ahol súlyos eurómilliókba kerülő befektetésre szánják el magukat. Számukra ugyan vonzó, ha egy kormány komoly összeggel, vissza nem térítendő hitel formájában igyekezik magához édesgetni a pénzembereket, de azt is kimagaslóan szem előtt tartják, hogy a kiszemelt államban található-e a nekik szükséges szakembergárda. Ebből a szempontból Magyarország meglehetősen jó helyzetben van, Szerbiában azonban merőben más a helyzet. Az ország vezetése minden ilyen vonatkozású kisebb külföldi érdeklődést a rezsimhű médián keresztül igyekezik az egekig magasztalni, arról azonban egy szó sem esik, hogy egyre kevésbé tudunk eleget tenni a majdani befektetők szakmunkásokkal kapcsolatos igényeinek.

Talán kissé túlzásnak tekinthető, de az okok több mint egy évszázaddal ezelőttre tehetők. Szerbia ugyanis úgy lépte át a XX. század küszöbét, hogy a lakosság nyolcvan százaléka gyakorlatilag írástudatlan volt. A két világháború között ugyan jelentősen javult a helyzet, de a második világégés után már az itt élő embereknek fele sem írni, sem olvasni nem tudott.

De mi a jelenlegi helyzet?

Egy nem túl régi felmérés szerint Szerbia polgárainak két százaléka analfabéta. Annak ellenére, hogy a törvény kötelezi a szülőket, a gyerekek, most már felnőttek közül 850 000-en nem fejezték be az általános iskolát, további másfél milliónak nincs középiskolai végzettsége.

A szakemberek szerint a középiskolai diploma azonban nem jelenti, hogy az általánosan elfogadott elvek szerint írástudást jelent. Létezik ugyanis egy olyan kategória, amelyet funkcionális analfabetizmusnak neveznek. 1989-ben az Európai Parlament is megalkotott egy definíciót, mely szerint funkcionálisan analfabéta az a személy, aki nem képes az írás, olvasás, számolás alapvető műveleteire, és ennek következtében nem tud integrálódni a társadalomba, annak egyenlő, egyenrangú tagjaként. Ettől eltekintve azonban a szóban forgó csoportba tartozók különösebb nehézség nélkül figyelemmel kísér(het)ik a tévében a török, spanyol, brazil stb. sorozatokat. Hogy mennyit értenek meg azokból, az már más lapra tartozik.

Érdekes tény az is, hogy a szocialista Jugoszláviában az oktatásügy hatalmasat lépett előre. A rendszer megkövetelte az elemi iskoláztatást, s ennek következtében drasztikusan csökkent az írástudatlanok száma. A (vissza)fejlődés kereke azonban nem állt le, és a harminc évvel ezelőtti politikai félfordulat után előtérbe kerültek a családokban és a társadalomban is a hagyományos, vagyis a patriarchális értékrendek, és főleg a falusi (hegyi) környezetben eléggé elhanyagolták a gyerekek ilyen vonatkozású nevelését.

Azóta tehát három évtized múlott el, s az akkor születetteknek most kellene képezniük a dolgozók derékhadát. Képzetlenségük folytán azonban erre nem mindig képesek. Elvileg ugyan adottak a lehetőségek a középiskolai és egyetemi tanulmányok végzésére, de ez sem mindenkinek adatott meg. A családok ugyanis folyamatosan elszegényednek, s az egyetemista városokon kívül élő családoknak egyre kevésbé van anyagi lehetőségük a gyerek iskoláztatására. Sajnos ma már az is eredménynek számít (mint ötven-hatvan évvel ezelőtt), ha a gyerek középiskolába járhat. A magasabb képzési, tehát nagyobb városban történő képzési fokozatról ne is beszéljünk.

A másik csapás pedig az, hogy a képzett fiataloknak legalább egyharmada már a tanulmányai folyamán elhatározza, hogy külföldön fog dolgozni, legalábbis ez derült ki a fővárosi műszaki egyetemen nemrégen végzett felmérésből.

Ebből a szempontból  tehát egyre kevesebb haszon marad Szerbia területén. A szakképzetlen, jelentős részben félig írástudatlan fiatalok aligha képeznek munkaerőalapot az egyre fejlettebb technológiával rendelkező külföldi cégek számára. Ennek hiányában pedig nem várható el, hogy hozzánk települjenek.

Éppen ezért légvárnak tűnik az ország vezetése által folyamatosan emlegetett külföldi beruházások jelentős növekedése, vagyis ebbéli derűlátásuk alaptalan.BOTH Mihály