A múlt agyonhallgatott kényelmetlenségei, a tabuk észrevétlenül formálják a jelenünket. A társadalmi traumák éveken át tartó megpróbáltatást jelentettek vagy jelentenek egy egész közösségnek. A generációkon átöröklődő rossz traumakezelési mintázatok sajnos tudattalanul működnek, és jelenleg is befolyásolják a ma élő emberek viselkedését. A negatív problémamegoldó szokásokat sokszor azok sem értik, akik alkalmazzák. Ezek erősebbek az észérveknél, hiszen öntudatlanul átvett cselekvésekről van szó. A társadalmi traumák okozta viselkedési mintákat és hatásmechanizmusokat a pszichológusok, szociológusok, történészek fedhetik fel leginkább.

A 20. században történt erőszakos cselekedetek, megaláztatások, kényszeráttelepítések, tömeges nemi erőszakok stb. az elhallgatás mocsarába süllyedtek. Ez a traumafeldolgozás legrosszabb módja, viszont a kulcseleme annak, ahogy a lelket betegítő belső önvád vagy lelkiismereti vajúdás által az elődök átörökítik az utánuk következő generációkra a félelmeiket, a koholt bűntudatot, szégyent, megbélyegzettséget, ami egyfajta beletörődésben, alárendelődésben nyilvánul meg a mindennapok szintjén.

A vajdasági magyarság elvándorlása, az alacsony gyermekvállalási kedv, a belső gettósodás kapcsán eddig még nemigen hallottam azt, hogy valaki is szóba hozta a trianoni békediktátum óta átélt kollektív traumákat és azok utóhatásait, pedig sokkhatásokból, csapásokból jutott bőven, a kirekesztettség és megbélyegzés is megélt jelenségek voltak az elmúlt 100 évben! Ezek ugyanúgy befolyásolják a távozási döntéseket, mint a jelenlegi lehetetlen politikai-gazdasági viszonyok. A kisebbségi hátrányok óriási halmaza „kormányozza” a mai, vajdasági magyarok cselekvéseit. Ezek öntudatlan minták, amelyekről nem beszélünk.

Ám nemcsak a vajdasági magyarokra jellemző a következő gondolkodásmód és magatartás, hanem minden emberre és közösségre, akik traumákat éltek át. Vajon miként viselkednek a társadalmi megrázkódtatásokat átélt emberek? A következő minta alapján élik az életüket: „Bármi történt velünk, bármi ér bennünket, arról nem beszélünk, hiszen jobb csendben maradni! Mindenkinek megvan a maga bánata, a saját nehéz és szomorú sora, így nincs jogom a magam traumáiról beszélnem. Mások még szörnyűbb dolgokat élhettek át, csak feltépem a sebeket, jobb nem bolygatni a témát, úgy sem értik meg, és meg is hurcolhatnak miatta, engem vagy a családomat!” Nem csoda, hogy sokan ezért kerekednek fel, mennek világgá, hiszen a szülőföld elhagyásával a traumákat is hátrahagyhatják!

A rablógazdálkodók jól ismerik ezeket a belső pszichológiai, lelki folyamatokat, nem hiába alkalmazták a kollektív bűnösség elvét a múlt században. Ezzel népeket, nemzeteket lehetett megtörni, majd könnyedén manipulálni. Például a II. világégés utáni német „gazdasági csoda” hátterében a náci korszak okozta bűntudat állt. A németek a kiváló minőségű termékeikkel igyekeztek ellensúlyozni a kollektív bűnösség vádját!

Sajnos nincsenek fekete vagy fehér történetek. A soknemzetiségű Vajdaságban minden nemzetnek vagy vallási felekezetnek, társadalmi rétegnek megvolt a maga traumája. Lebovics György a Semper idem c. regényében igen gazdagon szemlélteti a különböző nemzetek, vallások, társadalmi osztályok mintázatait, sértődéseit, csalódottságait. Persze a korábbi századok emberei is megélték a maguk traumáit. Charles De Coster Till Eulenspiegelről szóló regénye a németalföldiek és a spanyolok harcának idején (16. század), a nagy boszorkányégetések és az inkvizíció korában játszódik. A kópéságairól, trágárságairól ismert Eulenspiegel a fanyar humora, az átverései, a csalafintaságai által oldja az akkori idők embereinek traumáit. Ő az, aki kibeszéli az elhallgatott témákat, aki megtréfálja, kifigurázza a szörnyűségeket elkövetőket, a hatalommal visszaélőket. Eulenspiegel egy valóban élő tréfamester volt, akinek a nevében két szimbólum is rejtezik: a bagoly (Eule) és a tükör (Spiegel). Ő volt az a bölcs, aki tükröt merészelt állítani, amelyben a rablógazdálkodók embertelenségei váltak nyilvánvalóvá. Eulenspiegelhez hasonló igazságtevők az angol Robin Hood, a balkáni népek ravaszkodója, Ero, de a magyar Rózsa Sándor is. Mindannyian a kiszolgáltatottak védelmezői, vagyis a traumatizált emberek jótevői.

A nép megmentőjének, jótevőjének alakját igen gyakran a rablógazdálkodók, a hatalommal visszaélők veszik fel. Ez a manipuláció klasszikus módszere. Például Hitler az I. világégés okozta igazságtalanságokat „hozta helyre”! Ez a fonákság azért alakulhat ki újra és újra, mert a társadalmi traumákat átélők politikailag képtelenek a saját érdekeikért kiállni, így egy erős vezető után vágyakoznak, aki majd megmutatja a világnak, mi is az igazság! Ma is láthatunk ilyen szerepkörben tetszelgő vezetőket a világ több országában is! A csapásokat, erőszakot, megaláztatást túlélő emberek a saját magánéletüket sem tudják kormányozni. Képtelenek erre, mert egy pszichózisszerű zsákutcában mozognak, amelynek egyik végen a depresszió, a kilátástalanság, a folyamatos bizonytalanság, idegesség és félelem van jelen, a másikon pedig a túlzott optimizmus, a fanatizálható lelkesedés. Akik ilyen szélsőséges lelki állapotok, érzelmek rabjai, azok könnyedén befolyásolhatók, amit a rablógazdálkodók ki is használnak!

A hatalmasok folyamatosan traumatizálják az embereket. Ma már nem kell személyesen átélni bizonyos borzalmakat, elég, ha állandóan látjuk, halljuk ezeket! Erre valók a híradók, amelyek naponta többször is elismétlik, mitől kell félni, tartani! Az elmúlt huszonpár évben jócskán kijutott a rettegnivaló eseményekből. A teljesség igénye nélkül csak pár ilyen: 2000-ben a világvégétől és a digitális átállás kudarcától féltünk, 2001-től a terrortámadásoktól, majd jöttek a különféle járványok, mint a kergemarhakór, madárinfluenza, SARS, H1N1, Covid. Egy darabig a fukusimai atomszennyeződéstől rémüldöztünk, 2012-ben egy újabb világ végétől, azután a szíriai válságtól, az Iszlám Államtól, a migránsoktól, a globális fölmelegedéstől, a kőolajtartalékok kimerülésétől. Most, hogy az ukrán–orosz háború lecsengőben van, a régi gócpontok kerülnek ismét reflektorfénybe: az izraeli–palesztin viszály, Hegyi-Karabah, Koszovó stb.

A társadalmi traumák elszenvedőit számos lelkiismereti kérdés bénítja, mint például a bűnrészesség, az ártatlanság, a tettes–áldozat viszony, a tehetetlenség, a cselekvésképtelenség, a megbocsátás, a jobb jövőépítés kérdése. A feldolgozatlan traumák, a kollektív tabutémák hosszú távon kimerítik az adott közösséget, ami hatással van a csoport, a nemzet életképességére, fejlődésére is!

Sajnos nemcsak háborúk, terrortámadások, járványok tudnak bénító sokkhatást kiváltani, hanem a politikai, gazdasági, társadalmi, erkölcsi kilátástalanság, az életszínvonal lezüllesztése is, aminek jelenleg vagyunk részesei! Igazságosztogató hősökre azonban hiába várunk! Csak önmagunkkal szembenézve és másokkal összefogva tudunk változtatni a helyzeten!

WILHELM József