A szerbiai Oktatásügyi Minisztériumból heti rendszerességgel érkeznek meglepő hírek. A közvélemény kapkodja a fejét, amikor napvilágra kerül egy-egy újabb ötlet. Pedig csak arról van szó, hogy Šarčević miniszter csapata időről időre lerázza a port a 2020-ig szóló szerbiai oktatásfejlesztési stratégia vaskos dokumentumáról, és keres benne olyan passzust, amelyben ugyan megfogalmaztak egy rózsaszín ködben úszó célkitűzést, de aki annak idején beleírta, maga sem hitte, hogy a tervidőszak végéig bármi is megvalósulhat belőle.

Mivel az ország a stratégiai dokumentumra és a benne foglaltak megvalósítására is felgombolt egy jó csomó pénzt külföldről – lassan elérkezik a számvetés ideje. Valamit tehát fel kellene mutatni abból, amire a rengeteg pénzt elköltöttük.

Így került elő az egy váltásban folyó, egész napos oktatás ötlete, a középiskola kötelezővé tételének ötlete, a 40 százalékos gimnáziumi beiskolázás ötlete, és legújabban – bombahírként – az, hogy hároméves kortól kötelező lesz óvodába járni, ugyanis az iskola-előkésztő programot kiterjesztik a 3–5,5 évesekre is. Eddig csak az iskolába indulást megelőző tanévben kellett (volna) minden gyermeknek iskola-előkészítőbe járni.

Hely és pénz kellene

A minisztériumban ugyan feltételesen fogalmaznak a korai óvodába indulás „kötelezősége” tárgyában, de a jövő tanévtől a jelenlegi 63,5 százalékhoz képest a teljes korcsoport 75 százalékában szabták meg a program eredményességének mértékét. A közzétett számok viszont hagynak némi kétséget. A jelenleg kötelező iskola-előkésztő programba – legalábbis a minisztérium adatai szerint – sikerült bevonni az elsőbe indulók 95–98 százalékát, ami impozáns, ám kétes pontosságú adat, hiszen csak az általunk jól ismert, tipikus Tisza menti nagyfaluban jelenleg is 10 százalék, két-három évvel ezelőtt pedig még 20 százalék körül mozgott azon gyermekek száma, akik minden korábbi közösségi és intézményi tapasztalat és ismeretszerzés nélkül indultak elsőbe. Az ország kevésbé fejlett részében ez a szám minden bizonnyal magasabb.

A Statisztika Intézet adatai szerint idén 218 567 gyermeket írattak be óvodába, és további 6740-nek (a jelentkezők alig 3 százalékának) nem jutott férőhely. (Olvasóink még emlékezhetnek az óbecsei férőhelyek körüli botrányos politikai játékra – lásd: CSK 24/2019 –, ahol májusban az iratkozók egynegyedét várólistára tették, mígnem augusztus végén – külön sajtótájékoztatón és pártközleményben! – diadalittasan közölték, hogy mindenkinek jutott hely az óvodában. Az elutasítottak többsége épp a 3–5,5 évesek csoportjába tartozott.)

Amennyiben a most beharangozott kötelezettség érvénybe lép, legalább negyvenezerrel növekedne az óvodások száma. A miniszter úgy véli, van elegendő óvónő, ellenben kevés az óvodai férőhely. És egyelőre hiányzik évi 46 millió euró is, amennyibe szerény számítások szerint a napi négyórás díjmentes óvodai foglalkozás kerülne. Az esetleges napközis tartózkodás költségeit továbbra is a szülők viselnék.

A Világbanktól kapott jelentős hitelekből már folyamatban van Szerbiában egy óvodafejlesztési program. Ennek keretében 35 helyi önkormányzat területén összesen mintegy 17 000 új óvodai férőhelyet létesítenek, elsősorban a nagyobb városokban, ahol a helyhiány súlyos gondokat okoz az óvodai munkában. (Óbecse község két településén ezzel szemben nemrég olyan óvodaépületeket zártak be, amelyekben előtte jelentős fejlesztéseket hajtottak végre!)

Megoszlanak a vélemények

A hírt meglehetős érdeklődéssel fogadta a sajtó és a közvélemény. A vélemények megoszlanak. Míg a szakma egy része fontosnak tartja és támogatja a kezdeményezést, az óvodapedagógusok szakszervezete fenntartásainak adott hangot.

Akik a családok szemszögéből figyelik az dolgokat, szintén eltérően ítélik meg az elképzelést.

Az eltérő vélemények azonban egy dologban egybevágnak: elsősorban azt róják fel a minisztériumnak, hogy – mint számos más esetben – most is adminisztratív eszközökkel hozakodott elő: nem biztos ugyanis, hogy az eltérő otthoni körülmények figyelembe vétele nélkül észszerű döntés lenne kötelező intézkedéssel sújtani már hároméves korukban a gyermekeket.

Branka Tišma pszichológus szerint a hároméves gyermek már elég érett ahhoz, hogy elszakadjon a családtól, és bizonyos önállóságot szerezzen pl. az öltözködésben, étkezésben, ezért jó dolog, ha óvodába indul, mert ott van erre módja. Ellenben ez nagymértékben függ a szüleitől: ha nagyon kötődik a modern eszközökhöz, ám ezáltal figyelemzavarossá válik és romlik a látása, ugyanakkor nem tud önállóan játszani, elvárja, hogy valaki szórakoztassa – erre otthon van némi lehetősége.

Bosiljka Jovanović, az óvodapedagógusok szakszervezetének elnöke a Danas napilapban aggodalmainak adott hangot. Szerinte riasztó állapotok uralkodnak az óvodákban, nincsenek meg a gyermekek fejlődéséhez szükséges feltételek. Az utóbbi néhány évben ugyanis az ötszörösére nőtt, jelenleg mintegy 60 ezerre tehető az előírt létszám fölött felvett óvodások száma. Mielőtt tehát az iratkozás korhatárát lejjebb vinnék, meg kell szüntetni egyes csoportokban a zsúfoltságot, és megoldani a létszámon felüliek elhelyezését. A szakszervezet joggal tart attól, hogy a helyzet tovább fog romlani.

És persze azt sem szabad szem elől téveszteni, amit a Novosti cíkkében olvastunk: nagyon elszomoríthatja a nagyszülőket, ha már a hároméves korukban kötelező lesz óvodába vinni az unokákat, már ahol a kisgyermekes szülőknek lehetőségük van rá, hogy a nagymamák és nagytaták áldásos segítségét igénybe vegyék.

Lényeges különbségek vannak a városi és vidéki (falusi) környezetek között is. Egy általános kötelezettség azonban mindenkire egyaránt vonatkozna, ezért a megszólalók egyöntetű véleménye szerint észszerűbb lenne egy több évig tartó, mindenki számára hozzáférhető ingyenes óvodai program lehetőségét megteremteni, és kötelezővé tétele helyett rábízni a döntést a családokra. Jelenleg olybá tűnik, hogy az egyébként tántoríthatatlannak ismert Šarčević miniszternek szintén nem idegen ez a gondolat.

BERETKA Ferenc

A cikk nyomtatott változata a Családi Kör október 24-ei számában jelent meg.