A kisgyermekek jelentős része már kora gyermekkorában kénytelen bekerülni abba az összetett rendszerbe, amelyben nagykorúvá válásáig maradnia kell. Az iskoláskor előtti gondoskodás, majd oktató-nevelő munka – egyéb lehetőségek híján – akár már az első életév betöltése után a bölcsődében elkezdődik mindazok számára, akiknek jut hely az állami intézményekben, vagy a szülők fizetni tudják a méregdrága magánintézményeket.

Oktatási és nevelési jogszabályaink alapján a hároméves kortól elérhető félnapos vagy napközis óvodai oktatásra és nevelésre minden gyermek jogosult, az iskolába indulást megelőző évben pedig kötelező az iskola-előkészítő program.

Míg a közoktatásban az utóbbi két évtizedben egymást érték a gyakran egymással szembemenő, esetenként a korábbit még részbeni kiteljesedése előtt lenullázó reformok, addig az óvodák programjában legfeljebb némi „csinosítgatások” történtek, vagy „suttyomban” csempésztek be egy-egy, a környezetet érintő „újdonságot” (pl. épülfelújításkor a külön fiú- és leánymosdókat koedukált illemhelyekké alakították át, a fülkék közötti paravánokat felszámolták, sőt, az így „társassá” tett vécékkel egy térben szerelték fel a kézmosókat is).

2019-ben elkezdődött az óvodai munka programjának gyökeres reformja, amely a kísérleti fázist követően 2022-től minden iskola-előkészítő csoportban bevezetésre került. Az UNICEF által megfogalmazott alapelvek szerint a Felrepülés évei fantázianevű program fő szempontjai a tárgyi környezettel és személyekkel kilakuló kapcsolatok minősége, az ösztönző és kihívásokat kínáló tér jelentősége, a játékon és kutatáson alapuló tanulás, a család és helyi közösség bevonása az óvodai oktatás és nevelés folyamatába.

Branko Ružić volt tanügyminiszter értékelése szerint a reform lényege, hogy megértsük a változások és folyamatok összetettségét, hogy egyesítsük a tudást és a pozitív gyakorlati tapasztalatokat.

 Kevés a férőhely, de más is

Az előírt szempontok és körülmények érvényesülését két gond terheli. Az egyik az egyre súlyosabb férőhelyhiány. A szülők sorsát megkeserítő várólisták immár nemcsak a túlnépesedő nagyvárosokban, hanem a fogyatkozó kisebb közösségekben is rendszeresen megjelennek.

Utóbbi jelenség hátterében nem okvetlenül objektív okok állnak. Vannak környezetek, ahol a jó évtizede lezajlott „hatalomváltás” után nehezen értelmezhető észszerűsítések örve alatt emberek tucatjait bocsátották el, óvodai csoportokat és épületeket zártak be, majd rövid idő alatt az elbocsátottak létszámánál jóval több új embert vettek fel, nem okvetlenül az alaptevékenység ellátásához nélkülözhetetlen munkahelyekre. A megszüntetett csoportok, bezárt épületek következményeként a bér- és más költségek csökkenését remélték, de ehelyett a férőhelyek száma csökkent jelentős mértékben, ugyanakkor nőtt az érdeklődés az óvodába iratkozás iránt.

A másik gond az, hogy a kötelező iskola-előkészítő programból még mindig maradnak ki gyerekek, főképp az érzékeny szociális csoportokból.

Árnyék a napos oldalon 

Az óvodai munka mindig az oktatás és nevelés napos oldalának számított, fokozatos kilépésnek a mesék világából az önfeledt játék, a közösségi kapcsolatok és a környező világ élményszerű felfedezése felé.

A környezet mindenkor dédelgetni igyekezett az óvodát, próbálta megóvni a társadalom visszás hatásaitól, és távol tartani a saját, olykor kicsinyes, de ártalmas játszmáitól, legyenek bár szakmai, politikai vagy egyéb indíttatásúak.

Az utóbbi évtizedben, úgy tűnik, változott a helyzet. Hogyan magyarázhatnánk másképp például azt, hogy egy pár száz lakosú falucskában közvetlenül a helyi választások előtt az egyik párt közbenjárására, külhoni támogatásból nagy értékű és korszerű játszóteret szereltek fel az óvoda udvarában? Azóta elmúlt néhány év, a gyerekek azonban a mai nap sem használhatják, mert a felügyelőség egy másik párt feljelentése alapján valamilyen papírok hiányában még akkor bezáratta. A választás régen lezajlott, de a játszótér sorsa nem változott.

Vajon merné-e így bárki is birtokba venni, amikor a legkisebb baleset miatt is súlyos felelősség terheli azt, akire a gyermekek felügyelete hárult?

Figyelmeztető tünetek  

Ezen ponton el is jutottunk egy másik, korábban szokatlan jelenséghez. Úgy tűnik, lassan a legkisebbek örömvilágába is belopja magát napjaink súlyos kórtünete, a megingott biztonság. Újabban hetente olvasni megrázó vagy meghökkentő, óvodásokat érintő történeteket.

Egy dél-szerbiai óvodában megfulladt egy kisgyerek, mert torkán akadt az újévi fenyőfáról levett makk. Nem sokkal ezután ugyanitt egy másik gyermek fejsérüléseket szenvedett.

A Belgrád melletti Rakovicán egy óvoda második emeleti ablakán kizuhant egy egyéves gyermek. Az intézmény által magánszemélytől bérelt épültben érvényes működési engedély nélkül kezdődött el a munka.

A két példa jól illusztrálja, hogy a kellő számú óvónő és a szűkös hely komoly veszélyhelyzetet okozhat, és nemcsak „valahol másutt”, sajnos itt, nálunk, a Vajdaságban is. Sokan elborzadva olvastunk a pedofil hódsági „óvó bácsi” bizarr „játékairól” a rá bízott kicsinyekkel, és mocorog bennük a kérdés: hogyan is kerülhetett ez a „pedagógiai asszisztens” a gyerekek közelébe.

Ugyanakkor egyre gyakrabban adódnak más jellegű gondok is. Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) szalmonellafertőzést kaptak az óvodások, Szabadkán pedig rágcsálókat láttak az egyik óvodában, és egérmérget vett a szájába egy gyermek. Az ügy politikai dimenziót kapott, de az is elhangzott az eset kapcsán, hogy a fentebb említett új óvodai program sajátos környezetet és feltételeket kíván, és ezek nem mindegyike segíti az előírt és kívánatos műszaki és szanitáris követelményeket betartását.

Az oktatási rendszer eróziójától így még akkor is nehéz megkímélni a legérzékenyebb területet, ha a kellő akarat megvan hozzá.

BERETKA Ferenc