Nem hagy békén az a gondolat, hogy amikor szinte állandóan a békéről beszélünk, annak se híre, se hamva. Az emberek továbbra is békésen háborúznak, tüntetnek, tiltakoznak, és tárgyalnak a békéről. Sőt, ma már van békeharc is. Valószínűleg ebből lesz a békés harc, amikor a szomszédos országok, testvérnépek harcolnak egymás ellen – mint barátok és jó szomszédok. Hát akkor hol van az a békegalamb, kérdezhetnék most a békeszerető polgárok, és azt válaszolhatnánk nekik, hogy a békegalamb itt van, egész nap turbékol, közben letoj mindenkit. Lényegében ez már nem is igazi békegalamb, hiszen verekszik a másik galambokkal, elzavarja és elijeszti a verebeket.

Meg mi az, hogy békeharc? Hiszen ha harcolsz érte, akkor békéről szó sem lehet. Mert egyelőre és hivatalosan még nincs békés emberölés – viszont az is igaz, hogy a béke nevében és érdekében szabad ölni, rombolni. A békeharc egyik jó példája lehetne, hogy itt, a mi vidékünkön az, aki a Drina határfolyó egyik oldalán néphős, a másik oldalon háborús bűnös. Igazi világbéke pedig azért nem lehetséges, mert ha nincs idegen veszély, ellenség, akkor ki-ki a saját népében talál ellenséget. Keressük egymás hibáit, civakodunk, sőt gyakran még lövöldözünk is egymásra. Tehát a szó szoros értelmében – harcolunk a békéért.

Megállapíthatjuk azt is, hogy az annyit emlegetett világbéke lényegében világméretű túlzás. Gyakran még a saját házunk táján sem tudunk békét tartani, nemhogy világviszonylatban. Aztán az is érdekes, hogy mindenki békét akar, de nehezen sikerül. Annak idején Tito elnök az egész világot beutazta a béke érdekében, a békét terjesztve – közben itthon szép lassan szétesett testvéri, békés országa. Ma már az a gyanús, aki a békét hirdeti, és állandóan békét akar. Sajnos ma már a békepipa is füstszűrős. Mindenesetre tapasztalható a béke erősödése és előrehaladása: már lehet békésen tüntetni, tiltakozni, kirakatokat betörni, szemeteskukákat felborítani, felgyújtani.

De van itt még egy érdekes kérdés a békével kapcsolatban. Az, hogy mi is a béketűrés. Szó szerint ugyanis a békét nem tűrik, hanem élvezik. A kutyusok békés farkcsóválással. Az ember farkcsóválás nélkül tűri a békét – amíg csak tűrheti. De ha aztán kijön a béketűrésből, nagy balhé lehet belőle. Tehát tulajdonképpen nem a békét tűrte, hanem ő maga tűrt békésen. A legnagyobb irónia, amikor a béke érdekében segélyként fegyvert küldenek. Azzal a céllal és szándékkal, hogy ezekkel a fegyverekkel ölje, gyilkolja le az ellenséget, majd aztán valóban békében, békességben élhessen? De az is lehet, hogy: béke poraikra!

NAGY Nándor