CSALÁDI KÖR (2022. június 23.) – lapszemle

Amint leparkoltunk a levendulamező mellett, amit egyébként az út mellett elhaladók csak akkor vesznek észre, ha nagyon kémlelik a tájat, a lábaim azonnal a bokrok közé vittek. Nem tudtam, hogy interjúalanyomat hol találom majd, de először közel kellett mennem az ültetvényhez, hogy megcsodálhassam a lila vonulatot. Különös terület ez, egy szép lankás vidék, a levendulát pedig ennek köszönhetően gyönyörűen látni, most éppen teljes pompájában. A látványt a fotóinkon még csak-csak visszaadhatjuk, de az illatot sajnos nem, azért személyesen kell ellátogatni Nagy Elvira tanyájára, aki délelőttönként a zentai élesztőgyár marketingese, délutánonként viszont a levendulamező őrangyala, megálmodója, a levendulatermékek készítője és forgalmazója is. – Tómó Margaréta riportja

„A csendet nem tudom megszokni”
A magyar összetartozás napján Budapesten vehette át a Magyar Művészetért Díjrendszer Ex Libris Díját Németh Ernő. A Szabadkai Rádió Magyar Nyelvű Műsorok Szerkesztőségének utolsó főszerkesztőjeként kapta az elismerést a rádió által sugárzott, a magyar kultúrát ápoló kulturális magazinokért. – Tómó Margaréta interjúja

Egy igazi sportolót nem a pénz motivál
Pontosan 128 évvel ezelőtt, 1894. június 23-án alakult meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Pierre de Coubertin francia báró kezdeményezésére, ami a modern kori olimpiai mozgalom születésének a napja is egyben – ennek emlékére 1987 óta ünnepeljük az olimpiai napot. – Fehér Rózsa riportja

Kutyaszorítóban
Ötvenhárom évvel ezelőtt készítette el Bacsó Péter A tanú című filmjét, amely ugyan tíz évig egy dobozban porosodott, mivel Aczél György, Magyarország akkori kultuszminisztere betiltotta, de amikor végül a közönség elé került, szinte egy csapásra szállóigévé vált egy mondata: „A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.” Napjainkban ezt szinte mindenki elmondhatja, de a geopolitikai helyzetét illetően leginkább Szerbiára érvényes. – Both Mihály jegyzete

„Amikor 9,1 százalékos a GDP-arányos nyugdíj, jogunk van emelni!”
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke június 15-én bejelentette, hogy a nyugdíjakat kétszer, októberben vagy novemberben és januárban emelik. A kiigazítás 18–20 százalék között lesz. Ha októberben életbe lép a módosítás, az emelés 18,2 százalék, ha pedig novemberben, 19,1 százalék lesz. – Takács Magda írása

(M)értékvesztés
Miroslav Ivanović, a belgrádi Palilula község elnöke a napokban ünnepélyes keretek között átadott rendeltetésének egy – bankautomatát. Elődje, Aleksandar Jovičić öt évvel korábban ugyanitt ugyanígy új, elmondása szerint „a város szépségét szolgáló” konténerek mellett fényképezkedett a vakuk kereszttüzében.
Az is megesett pár évvel ezelőtt, hogy az Építésügyi Intézet igazgatója, Dejan Mandić a sajtó jelenlétében harangozta be egy közlekedési lámpa kihelyezését, amelynek a kiásott gödrét csodáltatta meg az újságírókkal. – Fehér Rózsa vezércikke

Ahol dübörög az európai öntudat
Pénz vagy mentalitás kérdése az, hogy egy országban milyen a közhangulat, mennyire képes fejlődni, esetleg akár elhagyni egy-egy rossz rezsim, országvezetés okozta károkat? Szlovénia érezhetően Európa, és nemcsak azért, mert esetleg a közpénzek nagy részét nem nyúlják le, hanem a hangulat, az integráció és a kultúra tekintetében is. – Seregély Orsolya írása

Már csak az élelmiszerek magas ára tartja vissza a szerbiai mezőgazdaságot az összeomlástól
Az utóbbi évtized agrárpolitikája minden szempontból az összeomlás határán áll. A mágnások sikeresen eladják külföldön a gabonát és az olajos magvakat, ennek köszönhetően tudnak tisztességesnek mondható keresetet biztosítani a munkásoknak. Ha az élelmiszerek ára csökken, az összeomlás elkerülhetetlenné válik. – Slađana Gluščević cikke

A RABLÓGAZDÁLKODÁS TÖRTÉNETE: Az igazságkeresés gátolása – Wilhelm József jegyzete

KÖZÉLET: Az emberi kultúrák egymásra „rakódása” – Balla Lajos írása

JEGYZET: Protokoll – Nagy Nándor jegyzete

RIPORT: Ép testben ép lélek – Az óbecsei Than Emlékházban hetedikes tanulóknak tartottak foglalkozást az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás fontosságáról – Fehér Rózsa tudósítása

SZÉLJEGYZETEK MINDENNAPJAINKRÓL: Színészavató – Káich Katalin jegyzete

OKTATÁS: Vizsgabajok – Beretka Ferenc írása

KÖZÉLET: A vérző állam – Kocsányos Pálma kommentárja

A LÉLEK EREJÉVEL: Ne kergessük az örök fiatalságot!

IRODALOM: Juhász Zsuszanna kisprózái

ANDRUSKÓ KÁROLY LINÓLEUMMETSZETEI: Egy korty finom szamorodni – Szabó Palócz Attila írása

KÉPHISTÓRIÁK: Elnöki séta a Galileai-tenger partján; Színháztörténet a négyes szám bűvöletében

MAGYAR SORSOK VAJDASÁGBAN: A legendák velünk élnek – Szabó Palócz Attila írása

HOROGRA AKADVA: „Vízhezragadt” – Huzsvár József cikke

SPORT: Hatodiknak lenni – Németh János kommentárja

ÉP TESTBEN ÉP LÉLEK: Táncoljunk, mint Dickens! – Miért alszunk rosszabbul nyáron?

EGÉSZSÉGÜNK: A felfekvés (decubitus) kezelése

NEM A GÓLYA HOZZA: Nők a Nőkért Zentán

ÖTLETSAROK: Készítsünk kalászos dekorációt!

KERT: Kacsozni márpedig muszáj! – Tómó Margaréta cikke

KONYHA: Zöldbabimádóknak

Ezen kívül kis és óriásrejtvény, sakkrovat, sudoku, műveltségi teszt, kuriózumkvíz, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon Révész Róbert fotója látható

 A látvány maga a csoda (Fotó: Tómó Margaréta)