Belülről

A szerbiai ellenzék első soraiban ezeken a választásokon is azok szerepeltek, akik részesei voltak annak a végrehajtó hatalomnak, amelyik eljátszotta a választópolgárok október 5-én megszerzett bizalmát a demokratikus hatalom iránt. Tévesnek tartom azt a négy évvel ezelőtti döntést, hogy az ellenzék kivonult a képviselő-testületekből, és a két évvel ezelőtti bojkottot is, amelyet nyilvánosan is elítéltem. Négy évig tartó láthatatlanság után az ellenzék ugyanolyan feltételekkel ment ki a választásokra, mint amilyen feltételek két évvel ezelőtt is voltak, most tehát ugyanott vagyunk, ahol két évvel ezelőtt is lehettünk volna, csak közben ezek az évek végleg kárba vesztek. Ezeknek az egyértelműen káros döntéseknek a hordozói továbbra is az ellenzéki szervezetek élén állnak, és senki sem vállalta a felelősséget.

Az Együtt Koalíció elvtelen alapon jött létre, nem a hatalommal szembeni egységfrontként, és nem is az ezt alkotó szervezetek ideológiai hasonlósága alapján, ami a koalíción belüli állandó súrlódások egyik oka volt. Ezek a súrlódások a nyilvánosság előtt zajlottak, és csak bizalmatlanságot ébresztettek a polgárokban a koalíció iránt. A kampány ötlettelen és minden bájt nélkülöző volt, épp olyan, mint a Szerb Haladó Párté, csak épp olcsóbb. Még csak nem is hasonlított a húsz évvel ezelőtti ellenzéki kampányhoz, ami tragikus. De még a kreativitás hiányától is fontosabb az a tény, hogy a kampány alatt a jobboldali szavazóknak igyekeztek udvarolni, ami végül egyetlen szavazót sem csábított el a jobboldali szervezetektől, ugyanakkor csalódást okozott a szociáldemokrata elveket valló szavazók számára.

Belgrád – egy kétmillió lakosú város, melynek költségvetése nagyobb, mint Vajdaságé – főpolgármester-jelöltje Vladeta Janković úr volt. A tartása és a szellemi frissessége így, a hetvenes éveinek végén minden elismerést megérdemel, de méltánytalannak tartom, hogy őt jelölték erre a fontos tisztségre, amely jelentős mértékben menedzseri munkafeladatokkal jár. Hiszem, hogy Vladetának a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiában a helye, ugyanakkor csodálkozom, hogy egyáltalán elfogadta ezt a felkérést. Vajon ennek a jelölésnek az az üzenete, hogy azok között a generációk között, amelyek Vladeta fiai vagy unokái is lehetnének, munkaképesek és szakképzettek, nincs elég megfelelő minőségű jelölt? Ha nincs, azért ki a felelős, és ki vállalja a felelősséget azért, hogy ennek az országnak a politikai jövőjét nem építi senki? A gyerekeink szülőföldjét csókoljuk, és nem az őseinkét, hogy Pekićet idézzem (…).

Elnézést, hogy mindvégig nem tettem ki az ilyenkor szinte kötelező idézőjeleket, de természetesen eszem ágában sincs más tollával ékeskedni. A fenti gondolatok az elejétől a végéig Đorđija Aksentijević szabadkai emberjogi aktivista, a Szabad Polgárok Mozgalma egyik alapítója egy hosszabb írásából származnak, amelyben megindokolja, miért függeszti fel azt, hogy politikai szervezetek keretein belül harcoljon az elveiért. Bő egy hónappal a választások után még itt (is) nagyban zajlik az elemzés, mi(k) az oka(i) az ellenzék sikertelenségének, de különösen érdekes – legalábbis az ezzel foglalkozók számára –, hogy hogyan látja ezt valaki „belülről”, aki nemcsak szemlélője, hanem részese is volt a történéseknek. Nos, Đorđija így látja.

Lehet vele egyet-, vagy egyet nem érteni.

KÓKAI Péter