Szerbiában az egészségügyi ellátás a kijárási tilalom előtt sem volt egészen zökkenőmentes. Sok betegre kevés orvos jut. Először az általános, majd a szakorvoshoz kell időpontot kérni, s megkezdődik a beláthatatlanul hosszú várakozás.  A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább a magánrendelőket részesítik előnyben. 

Március közepén országunkban a koronavírus miatt kijárási korlátozást rendeltek el, amelyet május 6-án oldottak fel. A rendkívüli állapot idején az orvosi ellátásban elsőbbséget élveztek a sürgős esetek, és a COVID– 19-vírussal fertőzöttek. Persze, ez alatt az időszak alatt másoknak is szükségük volt orvosra. Olyan polgárokkal beszélgettem, akik a rendkívüli állapot alatt szorultak egészségügyi ellátásra.

Még a boltba se, csak a dialízisre

A szív és a tüdő mellett a vese is az egyik létfontosságú szervünk. Nélküle nem történne meg a méreganyagok kiválasztása a vérből, valamint a szervezet só- és folyadékszintje sem lenne egyensúlyban. A véráramban felhalmozódó méreganyagok miatt a teljes veseelégtelenségben szenvedő betegek meghalnának dialízis nélkül. Többek között Horváth Imre óbecsei lakos is hetente háromszor jár hemodialízisre. Ennél a fajta dialízisnél a vér egy dializáló készülékhez csatlakoztatott szűrőn keresztül keringve tisztul meg. Imrét arról kérdeztem, hogy hogyan jutott el a dialízisekre a rendkívüli állapot ideje alatt, valamint miben különböztek ezek a kezelések a megszokottól.

– Kezdetben állami kórházba, majd körülbelül tíz éve magánklinikára járok dialízisre, Újvidékre. 1994 novembere óta heti háromszor négy órát vagyok kezelésen – meséli Imre.

– A rendkívüli állapot ideje alatt az újvidéki Fresenius magánrendelőben nagyobb volt a fegyelem, mint eddig. Az épületbe való belépés előtt lázat mértek. Ellenőrizték, betartjuk-e az előírt szabályokat. Tehát kötelező a maszk és a kesztyű viselése, valamint a kéz fertőtlenítése. A kezelések fél órával rövidebbek voltak. Ennek oka, hogy az állami dialízisközpontot átalakították betegszobákká a koronavírussal fertőzöttek számára, így az államilag kezelt betegek is magánklinikára jártak dialízisre. A kezelést megelőző este telefonon érdeklődtek a hogylétünk felől. Aki bármilyen, a koronavírusra utaló tünetet észlelt magán, izolálták (már akkor is, ha csak 37,5 fokos láza volt). Minden betegnek kéthetente kötelező megcsináltatni a tesztet. Mi, akik dialízisre járunk, ingyeneses tudjuk ezt megcsináltatni az óbecsei „Jodna banja” Mozgásszervi Gyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat keretein belül. Eddig kétszer voltam. Az első teszt negatív lett, s pár napon belül megérkezik a második eredménye is. A klinika a dialízisek időpontjaihoz szigorúan tartotta magát. A szigorítások alatt mindvégig jött értünk, betegekért a mentőautó, majd a kezelést követően hozott is haza bennünket. A járművet szállítás közben is fertőtlenítették, valamint itt is kötelező volt a maszk viselése – meséli Imre, majd kifejti személyes hozzáállását az óvintézkedésekről és véleményét a betegápolásról.

– Az előírásokat idehaza is betartottuk, s a mai napig figyelmesen követjük az utasításokat. Én a dialíziseken kívül nem mentem sehova, még a boltba sem. Ami az orvosi ellátást illeti, összességében nagyon meg vagyok elégedve. A pontosság mellett a gyógyszereket is rendszeresen megkaptuk, és a klinikára továbbra is bármikor számíthatunk – zárja elégedetten sorait az óbecsei polgár.

A reumatológusra még várni kell

Nem mindenki jutott sorba az orvosnál a rendkívüli állapot idején. Szemő Ferenc fél éve küszködik reumával, amely egyre jobban megnehezíti a mindennapjait.

– Még a sámlira is kihívás leülnöm, annyira fájnak az ízületeim – vallja meg Ferenc.

Meg kell jegyeznünk, hogy a mozgásszervi megbetegedéseket értjük a köznyelvben reuma alatt. Ez a betegség fájdalmat és merevséget okoz az ízületekben, az izmokban és az inakban. A világon minden hetedig ember valamilyen reumás betegségben szenved. Tehát egy gyakori, ám mégsem prioritást élvező betegségnek számít, ha a magunk mögött lévő rendkívüli állapotot vesszük figyelembe orvosi ellátás szempontjából.

Ferenccel arról beszélgettem el, hogy reumás betegként mi volt a tapasztalata az egészségügyi ellátással kapcsolatban, még tartott a kijárási korlátozás.

– Idős ember lévén más betegségeim is vannak a reuma mellett, több operáción vagyok túl. A fájdalmat legjobban a térdemben, a könyökömben és az ujjaimban érzem. A rendkívüli állapot idején a reumatológushoz kellett volna eljutnom, Újvidékre. A választott szakorvosom egy magánklinikán dolgozik, akit egy jó ismerősöm ajánlott. Voltam már másik doktornőnél is, azonban ragaszkodom a választott orvosomhoz. Sajnos a rendkívüli állapot ideje alatt, mikor telefonáltam, a reumatológus nem dolgozott. A rendkívüli állapot feloldása után is folyamatosan próbálkozom, de eddig egyelőre sikertelenül. Azonban ki kell hangsúlyoznom, hogy nem okolom az orvosokat a kialakult helyzetért. Még tartott a rendkívüli állapot, voltak tőlem sokkal fontosabb esetek, valamint vírussal megfertőzött személyek. Nekik nagyobb szükségük volt az egészségügyi ellátásra, mint nekünk, járóbetegeknek – mondja Ferenc.

– Rajtam kívül még sokan várakoznak a reumatológusnál. A doktor, ha már tudja, fogadja majd a pácienseket, egyetlen aggályom csak az, hogy mikor kapok majd időpontot – aggódik Ferenc, hiszen folyamatos fájdalmai vannak.

Irány a sürgősségi a kijárási tilalom alatt 

A hároméves bácskossuthfalvi Kósa Máténak, illetve szüleinek nem volt idejük időpontot kérni, a sürgősségi volt az egyetlen megoldás a kijárási tilalom idején. A kisfiút még a rendkívüli állapotok bevezetése elején érte a szerencsétlen baleset. A történteket Máté anyukája, Tímea meséli el nekem.

– Egyik péntek délután hat óra körül történt, mikor Máté kezére rácsapódott az autó csomagtartójának az ajtaja. A sírást hallva kirohantam, s a helyzetet felmérve láttam, hogy nagy a baj – idézi vissza az eseményeket a kisfiú anyukája.

– Már kijárási tilalom volt, s nem mertünk elindulni az orvoshoz. Telefont ragadtam, az ügyeletes a topolyai sürgősségire küldött bennünket. Beérkezésünket követően rögtön megröntgenezték a kisfiam kezét, azonban az eredményre elég sokat kellett várnunk. Az orvos, miután megtekintette a röntgenfelvételeket, azonnal beutalt bennünket a Szabadkai Közkórházba, valamint telefonon keresztül is tájékoztatta kollégáit az érkezésünkről. Körülbelül este fél kilenc volt már, mikor elindultunk Szabadkára. Útközben persze a rendőr is megállított bennünket, de miután felmutattuk az orvosi papírokat, továbbengedett. A kórház kapujába érve megmérték a lázunkat, és csak én mehettem be Mátéval. Természetesen mindenkinek kötelező volt a maszk és a kesztyű viselése. Ezt elég nehéz egy hároméves kisfiúval megértetni és elfogadtatni, mert még nem érti, hogy miért nem veheti le a maszkot. Az épület ajtajába érve újabb lázmérés következett itt is, a lábbeli fertőtlenítése, és csak ezután léphettünk be a folyosóra. Itt tették fel Máté kezére a longettát, majd hétfőn mentünk vissza ellenőrzésre. Ismét ugyanez volt az eljárás a bejáratnál. Egy hét után gipszet tettek a karjára, majd két hét után az is lekerült, amit újabb röntgen követett. Ezen a felvételen már mindent rendben találtak, én pedig örültem, hogy végre meggyógyult a kisfiam.

Tímea elmondása szerint szigorú szabályok uralkodtak a kórház területén. Az ott-tartózkodásuk ideje alatt a folyosót többször fertőtlenítették, valamint ügyeltek a megfelelő távolság betartatására is.

A szigorítások idejéről a tapasztalatok változók, mint azt az olvasottak is alátámasztják. A kormány dönt, a nép pedig próbálja követni és betartani az előírásokat. Sok türelemre, maszkra és kesztyűre van most szüksége a polgároknak. Legyünk egymással megértőbbek, és vegyük figyelembe, hogy az egészségügyi dolgozók is csak emberek, akik szintén a felsőbb hatalom utasításainak tesznek eleget.

NAGY Valentina