A horgosi származású Kecsenovity Egon nemrégiben Junior Prima Díjban részesült. A Szegedi Tudományegyetem végzett vegyész előbb kutatóként és oktatóként, most viszont a versenyszférában bontogatja a szárnyait. Tanulmányokról, jövőről, szabadidőről és Vajdaságról beszélgettünk a fiatal kutatóval.

Milyen karon és milyen szakon szereztél végzettséget a Szegedi Tudományegyetemen?

– A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban végzett tanulmányaim után kerültem a Szegedi Tudományegyetemre, ahol a Természettudományi és Informatikai Kar anyagmérnöki alapszakán szereztem végzettséget, felsőfokú tanulmányaimat a mesterképzés keretében vegyészként fejeztem. Ennek a párosításnak köszönhetően két nézőpontot is elsajátítottam: egyrészt a mérnöki megközelítést és látásmódot, másrészt a természettudományos, kutatói jellegű hozzáállásról is sokat tanultam. Ez a többpólusú nézőpont a nemrégiben ugyancsak az SZTE TTIK Kémia Doktori Iskolájában megszerzett doktori címig vezető úton, illetve sok más egyéb projektben is hasznosnak bizonyult.

Hol és hogyan képzeled el a jövőd?

– A hogyan kérdésre vonatkozóan azt kell válaszolnom, hogy mindenféleképp valamilyen kutatói és/vagy fejlesztői munkakörben látom magam a jövőt illetően. Az ilyen típusú munkakörök ugyanis folyamatosan új kihívásokkal néznek szembe, és rendszeresen új dolgokat kell közben megtanulni, hogy az ember megfelelően tudjon teljesíteni – én az ilyesmit szeretem. A hol kérdés már érdekesebb. Eddig a Szegedi Tudományegyetemen dolgoztam kutatóként, illetve az oktatásból is kivettem a részem. Mindkettőben jól éreztem magam, viszont ősszel úgy döntöttem, kipróbálom magam a versenyszférában fejlesztőmérnökként. Kíváncsi voltam, hogy egy ilyen munkakörnyezetben és munkakörben miként mennek a dolgok. Azt gondolom, hogy pár év múlva fogom csak tudni eldönteni azt, hogy melyik irány áll jól nekem, és hogy melyik irányba/irányokba lesz lehetőség a további fejlődésre.

Nemrég Junior Prima Díjas lettél „Magyar Tudomány” kategóriában.  Az elismerést azok a 33 év alatti fiatal tudósok kaphatják, akik kimagasló tudományos munkájukkal, nemzetközi eredményeikkel, oktatási és közösségépítő tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak a magyar tudomány fejlődéséhez. Te miként járulsz ehhez hozzá?

– Az elmúlt években végzett munkám egy éppen aktuális kutatási területhez, a szén-dioxid elektrokémiai redukciójához és az ehhez kapcsolható fejlesztési munkához köthető. A doktori disszertációm elkészítése során nanokompozit elektródokat állítottam elő olyan fotoelektrokémiai reakciókhoz, melyekből hasznos termékek (például szén-dioxidból metanol vagy etanol) keletkeznek. Jelenleg a szén-dioxid gázfázisú redukciójával, illetve a szükséges elektrokémiai cellák/rendszerek fejlesztésével foglalkozok, melynek gyakorlati jelentősége leginkább némely ipari alapanyag, például a szén-monoxid vagy az etilén gáz előállításában mutatkozik meg oly módon, hogy a felhasznált szén-dioxid nem kerül a légkörbe, hanem azt kvázi újból fel tudjuk használni ezen folyamatok során. A technológia elterjedése és ipari felhasználása érdekében fontos tevékenység az elektrolizáló cellák tervezése és létrehozása, amelyből ugyancsak jelentősen kiveszem a részem. Munkám egy másik, nagyon fontos része olyan egyedi tesztállomások kialakításában való részvétel, amelyekben a fejlesztett elektrolizáló cellák elektrokémiai tulajdonságainak jellemzése, azok ipari időléptéken át tartó automatikus működtetése széles, akár dinamikusan változó paramétertér mentén is lehetséges. Eme munkám során alkalmazott innovatív ötleteim jelentősen hozzájárultak az ebben a témában elért sikerekhez, amit a tudományos folyóiratokban megjelent publikációk száma és két szabadalmi bejelentés is bizonyít. Valószínűleg ezen eredmények segítettek a díj elnyeréséhez.

Nagyobb jelentősége van ennek a díjnak vajdaságiként?

– Ezt a díjat a Magyar Tudomány kategóriájában mindössze tíz ember kapja meg egy évben, és ez a tíz ember lefedi a teljes, tudományos közösséget az orvostudománytól a matematikán keresztül a geológiáig. Emiatt is számít mindez rangos elismerésnek a Kárpát-medencén belül. Véleményem szerint születési helytől függetlenül nagy jelentősége van bárki számára, aki megkapja, mert azt mutatja, hogy jó úton halad, és hogy a rengeteg munkába fektetett energia és idő nem marad észrevétlen. Szerencsére nem én vagyok az első és az utolsó vajdasági, aki megkapta, minden bizonnyal többen is elnyerhetik majd ezt a díjat a jövőben, mivel sok tehetséges ember született és születik ezen a vidéken. Hogy mit jelent nekem vajdaságinak lenni? Erre nehéz nem oldalakon át tartó választ adni. Ott nőttem fel, az ott megtanult dolgokat, az összetartozás szükségességét, a toleranciát és a dolgokhoz való hozzáállást nem veszi el tőlem senki, ahogy az akcentusomat sem tudom levetkőzni – és nem is tervezem.

Mivel foglalkozol szívesen a szabadidődben?

– Olyan ember vagyok, aki nem szeret unatkozni, így szabadidőmben is igyekszek lefoglalni magam. Az elmúlt években sok dologgal foglalkoztam, és volt köztük olyan, amelyből további tudásra tettem szert a tanulmányaim mellett – ilyen volt az animációs filmkészítés, illetve a robotika-hobbielektronika. Ezek segítségével olyan dolgokat tanultam meg kíváncsiságból és a saját szórakoztatásomra, amit később a kutatómunkám során is sokszor tudtam alkalmazni. Például az animációkészítést az eredményeket bemutató előadásaim során, a robotika pedig a fejlesztési munkáimban volt igen hasznos. Mindkét hobby alapja kötődik a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban eltöltött diákéveimhez, a robotikához szükséges emelt színtű matematikai és programozási ismereteket ott sajátítottam el, amire aztán autodidakta módon tudtam tovább építkezni, illetve az animációkészítést is az iskola berkein belül, az ott működő Bolyai Filmműhelyben tanultam és műveltem akkoriban. Ezenkívül szeretek utazni – ez családi vonás, a szüleimtől jön –, a húgommal osztozom ezen. Bejártuk már fél Európát, és az utóbbi években a Vajdaság rejtett kincseit, például az elhagyatott kastélyokat kutattuk/látogattuk, fedeztük fel, amikor volt rá szabadidőnk. Szerencsére a menyasszonyom is hozzám hasonló beállítottságú, szeret világot látni, így a jövőben szeretnék vele is számos helyre eljutni. A sportot illetően: túrakerékpározom, ez azt jelenti, hogy átlagban 50–100 kilométeres, néha hosszabb távokat megyek. Az elmúlt három évben két kerekén bejártam már észak-vajdaságot és Csongrád–Csanád megyét, tavaszra pedig új célokat és célpontokat tűztem ki.

PÓSA Tamara