Múlt szerdán Szerbia több mint húsz városában tartottak megmozdulásokat, a levegő szennyezettsége miatt tüntettek. A Harc a tiszta levegőért elnevezésű akcióban Belgrádon kívül Apatin, Gornji Milanovac, Inđija, Kosjerić, Kragujevac, Kraljevo, Kúla, Nagybecserek, Niš, Pancsova, Požarevac, Požega, Raška, Szabadka, Szendrő, Topolya, Užice, Újvidék, Valjevo és Vlasotince központjában gyűltek össze a polgárok, hogy azonnali lépéseket követeljenek a helyi döntéshozóktól a légszennyezés csökkentése érdekében.

Az első ilyen közös megmozdulás a sajtójelentések alapján nem volt túl tömeges egyik városban sem, valószínűleg a viharos szél miatt, amellyel a hideg levegő érkezett hazánkba. Szabadkán a rossz időjárási körülmények miatt a közös kerékpározás is elmaradt, amely szintén része lett volna a tiltakozó akciónak. Ennek ellenére állíthatjuk, hogy a polgárok elégedetlenek a levegő tisztaságával, hiszen már több mint 15 000 személy írta alá Ne davimo Beograd kezdeményezés petícióját a tiszta levegő érdekében. A Harc a tiszta levegőért elnevezésű akció során követelt intézkedéseket országos és helyi szinten határozták meg. Az országos szintű intézkedések megfogalmazásakor – a listát átadták a szerb kormánynak – egyeztettek a helyi mozgalmakkal, amelyek a légszennyezés elleni tüntetéseket szervezték Szerbia-szerte, és részt vettek az összehangolt akcióban. Az intézkedések megfogalmazásában több szakértő közreműködött, közöttük meteorológusok, biológusok, valamint környezetvédelemi szakemberek.

A környezetvédelmi miniszter lemondását követelik

A többi között a környezetvédelmi miniszter lemondását követelték a belgrádi tüntetésen, amelyet a légszennyezés elleni petíciót indító civil szervezet hívott össze.

– Több hónapja rossz a levegő, magas a légszennyezés. Ma a levegő tiszta. A szerb kormány erőfeszítései kifizetődtek, elkezdett fújni a szél, esett az eső. Gratulálunk a kormánynak. Semmit sem tett, és mégis sikerrel járt. Ma tiszta a levegő, de hogy holnap milyen lesz, azt nem tudhatjuk – mondta Radomir Lazović, a Ne davimo Beograd kezdeményezés aktivistája. Hozzátette, hogy éves szinten mintegy hétezer ember hal meg Szerbiában a légszennyezés következményei miatt, és azt üzente Goran Trivan környezetvédelmi miniszternek, hogy mondjon le a posztjáról, mert 2008 óta a fővárosban, majd országos szinten is vezető pozíciót tölt be, és nem tesz semmit.

– Ez alatt az idő alatt nem tett semmit a légszennyezés csökkentéséért. És most még tíz évet kér tőlünk, hogy ezt a problémát megoldja – tette hozzá Lazović. Azt üzente a hatalomnak, vegyen példát a szomszédjainktól, és azonnal hozza meg a megfelelő intézkedéseket, ahogyan Szarajevóban vagy Szkopjéban tették.

Városokat fojtogató légszennyezés

– Kraljevóban már hosszabb ideje szennyezett a levegő, és ezért szerettük volna egy figyelemfelkeltő akcióval erre a problémára ráirányítani a város vezetőségének a figyelmét – nyilatkozta Vladimir Marović, a Lokalni front elnevezésű szervezet aktivistája.

– Ha figyelembe vesszük a releváns intézmények adatait, Kraljevo az ötödik helyen áll az országban a légszennyezés terén. A helyi egészségügyi intézet adatai alapján megállapítható, hogy január hónapban 28 napot volt a város levegője szennyezett vagy nagymértékben szennyezett – mondta.

Kragujevacon sem tisztább a levegő, mint Kraljevóban. A kragujevaciak saját erőből vásároltak egy mérőeszközt, hogy ellenőrizhessék a levegő finompor-tartalmát, és figyelmeztethessék a lakosságot, ha veszélyes a szabad ég alatt tartózkodni. Nenad Božić, a kragujevaci tüntetés egyik szervezője szerint december és január hónap folyamán a város lakói mindössze tíz napon át lélegezhettek be tiszta levegőt.

– Azokon a januári napokon, amikor ünnepeltek a polgárok, többet tartózkodtak otthonaikban, és hidegebb is volt az időjárás, többet is tüzeltek. A légszennyezettség ekkor extrém méretet öltött, ami azt jelentette, hogy amikor az ember az utcára ment, egyúttal mérgezte is magát – mondta Božić. Szeretnék, ha a helyi hatalom konkrét lépéseket tenne a levegő szennyezői ellen, amelyek ebben a városban elsősorban a háztartások. Azt javasolják, hogy büntessék meg azokat a polgárokat, akik gumit, kezelt fát vagy fáradt olajat gyújtanak meg. Emellett szorgalmazták a tranzitforgalom elterelését a város központjából.

Az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés Egyesület azt szeretné elérni, hogy az állam a taxisok támogatása mellett segítse azokat is, akik kerékpárt szeretnének vásárolni. Az egyesület az új kerékpárok vásárlásáról szóló kezdeményezését már beterjesztette a környezetvédelmi minisztériumnak és a kormánynak is. Szeretnék, ha ennek a támogatásnak köszönhetően mind több polgár választaná ezt az olcsó, egyszerű, de hatékony, egyben környezetkímélő közlekedési eszközt.
– Ha a taxisok kaphattak támogatást, kaphatnánk mi is – véli Asódi Ágnes, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezés Egyesület aktivistája.

Niš városában sem volt tömeges az akció, mindössze tízen jöttek össze, annak ellenére, hogy ezen a településen is többször lélegeznek be szennyezett levegőt, mint tisztát. Jana Krstić, a Polgári Front aktivistája azt állítja, nehezen élnek, és polgártársai úgy vélik, sokkal nagyobb gondjaik is akadnak a mindennapokban, mint a légszennyezés.

– Sajnos a mindennapok nehézségei mellett keveseket érdekel a légszennyezés mértéke és az, hogy mit hagyunk az eljövendő generációkra.

„Hadd ültessünk fákat! ”

Szabadka a légszennyezés terén a globális levegőminőségi adatokat összesítő AirVisual portál adatai alapján szinte mindennap dobogós helyen végez országos szinten. Az év eleje óta több alkalommal volt szennyezettebb az észak-bácskai város levegője, mint a fővárosé vagy más szerbiai ipari városé.

Szabadkán a Természet és Társadalom Polgári Kezdeményezés szervezte meg a légszennyezés elleni tüntetést. Telečki Boris aktivista elmondta, a kezdeményezés fő mozgatórugói azok az apolitikus témák, amelyek mindenkit érintenek. Olyan intézkedéseket sürgetnek, amelyek hosszú távon megoldanák a környezet- és légszennyezés problémáját, és ezzel a tüdőbetegségben megbetegedett polgárok száma is csökkenne. A helyi jellegű javaslatok sorában találjuk azt a kezdeményezést is, hogy ne csak a közvállalat végezhessen fásítást:

– Változtassák meg az arra vonatkozó hatályos határozatot, hogy az erdősítést és a zöldfelületek kialakítását a város területén kizárólag a közvállalat végezheti! Ezt a határozatot oly módon kell megváltoztatni, hogy a környezetvédelmi szervezetek, a polgárok is hozzájárulhassanak a város zöldfelületeinek kialakításához, a közvállalat felügyelete mellett. A város levegőjét nagyban befolyásolja a zöldfelületek mértéke. Nincs alternatívája a tömeges fásításnak, amelyben a polgároknak is részt kell vállalniuk – áll a Természet és Társadalom PK követelései között. Emellett azt is kérik, hogy az illetékes szervek folyamatosan tájékoztassák a polgárokat a légszennyezés mértékéről, konkrét védelmi és egészségügyi intézkedéseket javasolva azokon a napokon, amikor a légszennyezés mértéke Szabadkán meghaladja a normális szintet.

Petícióval a légszennyezés ellen

– Konkrét lépéseket követelünk a városainkat fenyegető légszennyezés csökkentése érdekében – áll a Ne davimo Beograd kezdeményezés petíciójában, amely nem csak a főváros problémáira hívja fel a hatalom figyelmét. Olyan konkrét lépések megtételét követelik, amelyekkel hosszú távon orvosolni lehetne a levegőszennyezés problémáját.

– Városaink egyre gyakrabban végeznek a világ leginkább szennyezett levegőjű városai listájának az élén. A nemtörődömség és azoknak a figyelmeztetéseknek, mérési eredményeknek az állandó ignorálása, amelyek egyértelműen elárulják, hogy komoly problémáról van szó, amely nem fog magától elmúlni, veszélybe sodorta a gyerekeink és a szeretteink egészségét.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Szerbiában évente 7000 ember hal meg az egészségtelen levegő miatt, ami a légszennyezettséggel kapcsolatba hozható elhalálozások számát tekintve Európában második helyre sorolja Szerbiát.

Annak érdekében, hogy a helyzet megoldódjon, a Ne davimo Beograd kezdeményezés elengedhetetlennek tartja:

  1. A városi közlekedés radikális javítását.
  2. A városok nagymértékű fásítását és a zöldterületek növelését.
  3. A fenntartható városi mobilitás elősegítését.
  4. A fosszilis üzemanyagok helyett a megújuló energiára való áttérést.
  5. Az ipari szennyezés nagyobb fokú ellenőrzését.
  6. A légszennyezés rendszeres vizsgálatát és arról való tájékoztatást.
  7. Az összes olyan tervtől el kell állni, amely további légszennyezést okozna a városainkban, mint például az égetőművek kiépítése.

Ahelyett, hogy a légszennyezés problémájának megoldásán dolgoznának, a hatalom a vinčai szeméttelepen egy hulladékégető mű kiépítését tervezi, amely tovább növeli majd a levegőben lévő káros anyagok mértékét.

Szerbiának még nincsenek laboratóriumai, amelyek a rákot okozó, rendkívül mérgező szennyező anyagok, pl. dioxinok és furánok jelenlétét kimutatnák. Hogy mennyire komoly a probléma, mutatja az is, hogy az Európai Beruházási Bank elutasította a projekt finanszírozását, mert ellentétes azokkal a standardokkal, amelyekre Szerbia elkötelezte magát az EU-s csatlakozási folyamatok során.

Nem elég, hogy szennyezni fogja a levegőt, a megépítése egymilliárd-százmillió euróba kerül, s ezt az összeget az adófizetők állják majd.

VÍGI ZSOLDOS Zsaklina

 

A helyes lakossági tüzelés tízparancsolata

A hulladékok elégetésére a háztartási tüzelőberendezések alkalmatlanok. A nem megfelelő körülmények között az égetés során keletkező légszennyező anyagok közvetlenül és hosszabb távon közvetve komolyan veszélyeztetik az egészséget, éppen ezért ha szilárd anyaggal fűt, tartsa be az alábbi szabályokat!

  1. Fűtési és melegvíz-előállítási igényeinek és lehetőséginek megfelelő, a lehető legkörnyezetbarátabb tüzelőberendezést telepítse otthonába.
  2. A tüzelőberendezést és a hozzá tartozó kéményrendszert szakember segítségével helyezze üzembe.
  3. Felelős erdőgazdálkodásból származó tűzifát vásároljon.
  4. A tűzifát időjárásálló tűzifatárolóban szárítsa legalább 12 hónapig.
  5. A tüzelőberendezést környezetbarát módon rakja meg és gyújtsa be.
  6. A tüzelés során biztosítsa a szükséges égéslevegőt.
  7. Gondoskodjon otthonában a megfelelő hőszigetelés kialakításáról.
  8. A tüzelőanyaggal takarékoskodjon, a hőmérsékletet a takarékosság figyelembevételével állítsa be.
  9. Gondoskodjon a tüzelőberendezés és a kémény rendszeres, szakember által történő felülvizsgálatáról és karbantartásáról.
  10. Soha nem égessen hulladékot! A kezeletlen fa és a papír kivételével tilos minden hulladék elégetése, beleértve például az alábbiakat is: úgynevezett „kezelt” fa, tehát festett, lakkozott (pl. régi ablakkeret, ajtók, raklapok stb.), rétegelt lemez, bútorlap, építési fahulladék, színes, „fényes” papírhulladék, PET-palack, műanyag hulladék, autógumi, használt ruha, rongy, fáradt olaj, üzemanyag.

A hulladék elégetésekor a bennük található vagy kezeléskor felhordott különböző mérgező vegyületek a levegőbe és a hamuba kerülnek, ezáltal szennyezve a környezetet, közvetlenül károsítva az egészségünket. Ezentúl a nem rendeltetésszerű használat miatt a készülék garanciáját is elveszíthetjük. Ha pedig a tüzelőberendezés működése nem megfelelő, a tökéletlen égés során felszabaduló gázok egy része nem távozik a kéményen keresztül, így a szobában lévők egészségét – különösen a gyermekekét és időskorúakét – közvetlenül károsítja.

(Forrás: futsokosankampany.hu)