A közösségi oldalakon és az ellenzéki sajtóban olvasható reagálásokból arra lehet következtetni, hogy valóságos nevetéshullámot váltott ki Aleksandar Vučić napokban tett bejelentése, miszerint a december közepéig tartó választási kampányban együtt fog szerepelni a Szerb Haladó Párt rendezvényein Tomislav Nikolićtyal.

Könnyen megtörténhet, hogy napjainkban már csak kevesen emlékeznek arra, hogy ki is az a Tomislav Nikolić, ezért emlékeztetőül elmondjuk, hogy a vérzivataros években ő volt a Nagy-Szerbiáról álmodó Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke helyettese (a főtitkára pedig nem más, mint Aleksandar Vučić), aki nyilván nem elégedett meg a másodhegedűs szerepével, és összerúgta a port a később Hágában háborús bűnökért elítélt csetnik vajdával. Néhány elvbarátjával kilépett az SRS-ből, és megalakította saját pártját, a Szerb Haladó Pártot (SNS), ahol már ő volt az első ember. Politikusi kvalitásai azonban hamar aláásták a tekintélyét, s ezért az SNS vezetését kénytelen volt átadni Vučićnak. Mintegy ellenszolgáltatásként kinevezték köztársasági elnöknek, ebben a pozícióban csillogtat(hat)ta volna a tudását, de szereplése kísértetiesen hasonlított arra a személyre, aki elmondta, hogy a feleségével egyazon vállalatban dolgozik, de semmit sem tud az asszony munkájáról, viszont nem is érdekli. Az illető barátja erre úgy kontrázott, hogy ő a feleségével egy irodában dolgozik, de nem tudja, hogy mit csinál, viszont nem is érdekli. Itt lép képbe Nikolić államelnökként, aki egymaga van az irodájában. Nem tudja, hogy mi a dolga, de nem is érdekli.

A látványos fordulat a köztársasági elnöki mandátum lejáratakor következett be. Nikolić – természetesen – szívesen maradt volna a már megszokott bőrszékében, de arra a „legjobb barátja és munkatársa” is szemet vetett. Azóta Vučić trónol benne, és az országban „ítél eleveneken és holtakon”. A poltronjai segítségével néhány év alatt sikerült kialakítani maga körül a splendid isolationt (tündöklő elszigeteltséget), vagy inkább a mindent tudó és minden esetben egy személyben döntő bírói szerepkört. Ezt úgy is mondják, hogy létrehozta Szerbiában a tökéletes technokrata uralkodást, és saját személyi kultuszát csaknem titói magasságokba emelte.

Ennek azonban ára volt. Az akkori, soha nyilvánosságra nem hozott felmérések szerint jóval kevesebb esélye lett volna az államelnöki poszt megszerzésére, ha Nikolić is jelöltette volna magát, tehát az ellenlábast valahogy le kellett szerelni. Ennek egyik módja volt a háttéri kiegyezés, miszerint a bajčetinai „pálinkaszakember” bármeddig maradhat az elnöki rezidenciában annak ellenére, hogy a hatályos törvény csupán hat hónapot tett lehetővé. A politikai alku másik sarkalatos kérdése, hogy milyen munkahelyet biztosítsanak neki, ahol semmi dolga, és a szakszolgálata is tajcsolhat a langyos pocsolyában, ezért a kormány megalakította a kínai és az orosz gazdasággal való együttműködést fejlesztő irodát, amelynek a vezetését Nikolićra bízta. Azóta évek múltak el, de senki sem tudja, hogy milyen eredményt képes felmutatni ez a társaság, holott nem kevés millió dinárjába kerül az adófizetőknek.

A fentiekből következtetve arra lehetett volna számítani, hogy az exállamelnök végérvényesen eltűnik a szerbiai politikai porondról. Most azonban Vučić – csak ő tudja, miért – igyekezik a választási kampányban reaktiválni őt.

Érdekes a róla szóló „értékeléseket” a közösségi médiában elolvasni. Egyetlen durva, sértő megjegyzést sem lehet találni, de már az is sokat mondó tény, hogy egykori harcostársa és főnöke (Vojislav Šešelj) a következőket nyilatkozta:

  • Hogyan fog a kampányban vele fellépni, amikor egész Szerbia tudja, hogy az egyetemi és a mesterdiplomája hamis? Hogyan fog a kampányban fellépni, amikor Tomislav Nikolić még mindig az elnöki palotában él, amelyet a mandátuma után nem volt hajlandó elhagyni? Hogyan fog azzal a Tomislav Nikolićtyal kampányolni, aki a Sava folyó bal partján, ahol egyáltalán nem engedélyezett bármilyen objektum létrehozása, három házat is felépített? Nem értem ezt a döntését, de Vučić mégis megtette. Végeredményben ebből nem nekem, hanem neki fog kára származni – nyilatkozta Šešelj.

Az egyik név nélkül nyilatkozó közgazdász azt vetette Siniša Mali pénzügyminiszter szemére, hogy különféle „adományokkal” egy rövid ideig el fogja bódítani az embereket, s a nyugdíjakkal kapcsolatban is két számjegyű emelést emleget, viszont egy szót sem szól az idősek járandóságának reális alakulásáról. A nyugdíjaskártyák és az úgynevezett Jobb ár akció sem más, mint parasztvakítás, hiszen a polgárok csupán néhány dinárt spórolhatnak meg vele.

Annak ellenére, hogy az ellenzéki politikusok (is) leginkább összevissza hazudoznak, ezúttal nem lehet elsiklani azon értékelésük felett, miszerint a jelekből ítélve egyre jobban csökken a Szerb Haladó Párt népszerűsége, és exelnökük már mindenbe kapaszkodik, mint a fuldokló, hogy megmentse a következő választásokon a hatalmát.

Az igazság kedvéért azonban el kell mondani, hogy a jelenlegi, ezer darabra szétforgácsolódott ellenzékkel szemben nem valószínű, hogy súlyos gondjai lesznek. A Nikolić-féléknek a naftalinból való előkotrása azonban az SNS-en belüli nem kis gondokra utal.

Vajon az uralkodó pártban csakugyan ekkora a baj!?

BOTH Mihály