Nem lett hosszabb a téli szünet

Minden előzetes találgatás és ellenkező jóslat dacára január 22-én a szerbiai iskolákban is késedelem nélkül megkezdődött a második félév. Vajdaságban ugyanez egy héttel korábban megtörtént, de ehhez már hozzászoktunk, Belgrádban ugyanis sehogyan sem tudják lenyelni azt az egyébként gyakori szakszervezeti és egyéb, érintett körökből származó felvetést, hogy hangolják már végre össze a tanév rendjét (vagy ahogy nálunk mondják, iskolanaptárt) úgy, hogy a téli szünidő az egész országban magába foglalja a katolikus és pravoszláv karácsonyt, valamint az újévi ünnepeket is.

Tömérdek a segédanyag

Az iskoláknak és az ott dolgozóknak, nemkülönben a diákoknak és szüleiknek immár egy teljes félévnyi tapasztalatuk van mindazoknak az irányelveknek, utasításoknak, eligazításoknak, segédanyagoknak és szakmai csoportok által kidolgozott és/vagy gyorsított ütemben összeollózott egyéb szakmai anyagoknak az alkalmazásában, amelyek a tavaly májusi tragikus események után készültek, és a jelenlegi tanév elején léptek érvénybe.

Ilyen írásos anyagokból tucatszám érkezett az intézményekbe, és jelentős erőfeszítéseket igényelt még nagyjából is megismerni a tartalmukat, bár az erőszakmentes konfliktuskezelés módszertanaival számtalanszor volt már korábban is alkalom foglalkozni. Remélhetőleg a pedagógusok számottevő hányada számára nem is ismeretlenek ezek az eljárások. Kérdés, hogy az alkalmazásuk mennyire folyamatos és eredményes.

A második félév kezdetére nyilván „értek” és még kézzel foghatóbbá váltak ezek a módszerek, és a válságkezelés érzékeny területén is úgy történt előrelépés, hogy csökkentette a szorongást és bizonytalanságérzetet, amely minden ember számára kínzó érzés még akkor is, ha csak belegondol, hogy ilyen helyzetbe kerülhet, akár a saját, akár a közvetlen környezetében kerül sor krízisre.

Kérdés viszont, hogy részben a nemzedékváltás, részben a tanügyet érintő érzékeny elvándorlási hullám miatt folyamatosan cserélődő tantestületek új tagjainak mennyire sikerül az oly nélkülözhetetlen alkalmazkodás mellett felvenni a lépést ezekkel a hatalmas mennyiségben árasztott és csöppet sem egyszerű kihívásokkal. Különösen akkor, ha tanulmányaik során nem volt alkalmuk még alapvető pedagógia, módszertani és pszichológiai ismereteket sem szerezni. Ilyenekből viszont egyre többen vannak, hiszen a lassan kritikussá váló tanárhiány miatt akár hasonló szakokon végzett, sőt harmad-, negyedéves egyetemi hallgatókat is osztályba lehet küldeni, az iskolán belüli mentorálás kérdése viszont eléggé rendezetlen, ráadásul csak a megfelelő szakosítású gyakornokok esetében kötelező.

A munkaerőhiány az oktatásügyben nem új keletű dolog nálunk, mostanában azonban kezelhetetlenné kezd válni, és az iskolák mellett immár az iskoláskor előtti intézményeket is elérte. Némely vajdasági óvodák immár oda jutottak, hogy nyugdíjba vonult óvónőket igyekeznek visszaédesgetni, de segédmunkaerőt is toboroznának, ugyanis a nélkülözhetetlen helyettesítéseket is képtelenek megoldani.

Méltánytalan elvárások

A lassan krónikussá váló létszámhiányhoz az is nagymértékben hozzájárult, hogy az utóbbi évtizedben sok tanügyi dolgozó felmondott, és más munkát keresett magának. Ennek nemcsak anyagi okai voltak, hanem a jelentősen hozzájárultak a folyton változó és jószerével ugyanígy kisikl(at)ott reformpróbálkozások, a megváltozott közösségi, politikai és etikai attitűd is.

Nemkülönben a gyermekek körében eluralkodni látszó negatív magatartásmodellek, amelyek kezelésében irreálisan magas, nem ritkán méltánytalan elvárásokat támaszt a társadalom a pedagógusokkal szemben, mindeközben sem a társadalom, sőt, olykor a családok sem nyújtanak ebben együttműködő támogatást, főképp az oly kívánatos erkölcsi értékrend kialakításában, ami csakis széles körű együttműködés és az alapvető értékek elvárásában nélkülözhetetlen konszenzus által érhető el.

Jó példája ennek az a botrányosnak is mondható álláspont, amit a vračari tömeggyilkosság kapcsán elindult bíróság perek egyikében a kiskorú elkövető, K. K. anyjának védője fogalmazott meg. Szerinte ugyanis a május eleji iskolai vérengzésben nagyobb felelősség terheli az elkövetés helyszínéül szolgáló iskolát, mint a szülőket.

Marina Ivelja ügyvéd azzal próbálta védeni a gyilkos fiú szüleit, hogy szerinte nálunk „gyakori, hogy a gyerekek már egészen kicsi korukban megtanulnak lőni, és a mi társadalmunkban ez nem jelenti, hogy rossz neveltetést kaptak”.

Nem sejlik a megoldás 

Azt gondolom, a tanügyet érintő szakemberhiányra a közeljövőben nem várható megnyugtató megoldás. Magyarországon sem jobb a helyzet. Ott kényszermegoldásként január 2. óta az alsós tanítók már nyolcadik osztályig beoszthatók bármely tantárgy oktatására, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni.

Nálunk éveket (de akár évtizedet is) várni kell valamilyen megoldásra. Annál is inkább, mivel az egyetemek tanárképző szakaira idén ősszel alig iratkozott valaki, tehát még az ideálisnak számító öt esztendő múltán sem lesz kinek naplót adni a kezébe.

Egyébként is egyre kevesebb hallgató van az állami egyetemi karokon. A mostani tanévben a hallgatók egynegyede magánegyetemre iratkozott, míg az állami egyetemek karainak csak a kis hányadán sikerült betölteni a létszámot.

Prof. dr. Zoran Rakić, a belgrádi Matematikai Kar dékánja szerint ennek egyik oka, hogy egyre több a magánegyetem, ahol – mint mondja – „nagyobb erőfeszítés nélkül lehet oklevelet szerezni”. Ugyanakkor a Matematikai Kar IT-szakán minden szabad hely betelt, tanári szakra viszont nem volt érdeklődő.

Pásztor Bálint, a VMSZ mb. elnöke a választási kampány idején büszkén közölte, hogy az MNT által meghirdetett pályázaton 17 jogászhallgató részesült tisztes összegű ösztöndíjban. 14-en közülük egy újvidéki magánegyetem, a Jogi Akadémia Jogi és Ügyviteli Karának hallgatói, és mindössze 3-an iratkoztak az Újvidéki (állami) Egyetem Jogi Karára. Mellékesen: dr. Pásztor Bálint a nevezett magánegyetem rendkívüli tanára!

A magánegyetemek nem indítanak tanári szakokat. Nem is érné meg nekik, hisz a költségvetés terhére meghirdetett állami férőhelyekre sem jelentkezik szinte senki. Ettől a lehetőségtől nem kell várni, hogy megszűnjön az iskolák és óvodák munkaerőhiánya.

De lehet, hogy nem is baj.

BERETKA Ferenc