Nem irigylem az iskolásokat: sem a diákokat, sem pedig az ott dolgozókat, mert mindennapi munkájuk erőltetett menet egy járatlan csapáson, amit a járvány és a köréje szőtt misztikus, de megdöbbentően valós körülmények diktálnak, amikor kendőzetlenül mutatja meg magát az emberi kiszolgáltatottság. És ha az ösztönös bizakodás felül is próbál kerekedni rajta, a napi hírek egyhamar szertefoszlatják, még ha jogos kételyekkel hallgatjuk is olykor őket, mert ahány oldalról érkeznek, annyiféle változatuk zúdul ránk.

Ha ehhez akaratlanul is kötődik az emberi gyanakvás, hogy a hírek valóságtartalmát a politika a saját szája ízére szereti formálni, a kényszerű beletörődés ellenérzésbe mehet át.

Működik a rendszer, de ellenőrizni kell!

Mint ismeretes, az iskolák – rendkívül szigorú biztonsági intézkedések mellett – rövidített munkarendben ugyan, de immár jó egy hónapja zökkenőmentesen működnek. Ha hinni lehet a híreknek, a kezdeti kincstári optimizmus beigazolódni látszik. Igaz, hogy a vírus nem kerülte el teljes egészében az oktatási intézményeket, de idáig csak szórványos esetekről kaptunk hírt, és nem volt szükség drasztikus lépésekre.

A köztársasági válságtörzs főembere, dr. Predrag Kon (aki magánjellegű megnyilatkozásaiban olykor félig nyíltan, máskor gondosan burkolva árnyalni szokta a hivatalos adatokat) kétségét fejezte ki a középiskolákra vonatkozó igencsak optimista mutatószámok iránt, később aztán be is igazolódtak a sejtései. A tanév első hónapja végén Belgrádban már hét középiskolában és huszonegy általánosban találtak fertőzöttet, köztük diákok és tanárok egyaránt vannak. Bár a főváros a gócpont, a kór más, főleg nagyobb városok iskoláiban is felbukkant. Ha a nyolcszázötvenezer diák között mindössze egyetlen regisztrált átfertőzés történt, okkal adódik a következtetés, hogy az iskolákban jórészt betartják a járványügyi intézkedéseket. Bár Kon doktor szerint a középiskolákban nem ennyire egyértelmű a helyzet. Sőt olyan híreket is lehet hallani, hogy egyik-másik tanár nemcsak a diákoktól nem követeli meg, de maga is megtagadja az arcmaszk viselését, ami megengedhetetlen hozzáállás.

Šarčević miniszter szeptember végén az ország összes hadra fogható tanfelügyelőjét a terepre vezényelte, hogy ellenőrizzék az intézkedések betartását. Kirívó szabálytalanságokról nem írt a sajtó, vélhetően nem bukkantak ilyenre. Igaz, az ellenőrzést előre bejelentették, volt idő a felkészülésre.

Csak az iskolában kötelező?

Ettől függetlenül fokozottan hátrányos munkakörülményeik miatt mélységesen együttérzek a iskolásokkal, de a (részben) tantermi oktatás alatt legalább valamicskét átéreznek a közösségi munka hangulatából. Ugyanakkor a kellemetlen intézkedéseket nem lehet egyszerű sem betartani sem betartatni, a tanárokra és az intézményekre ugyanis mindenestül rázúdították a felelősséget, hogy megfékezzék a járvány terjedését az iskoláskorúak körében – és bár elvileg azonos szabályok érvényesek mindenütt –, senki máson nem kérik számon a betartatásukat.

Naponta olvasni a sajtóban, közösségi portálokon, hogy tucatszám tartottak a nyáron és tartanak a mai nap is pályázati támogatásból pénzelt táborokat, rendezvényeket gyermekeknek, ahol gyakran az osztályokban megengedett létszám többszöröse tartózkodik órákon át egy légtérben. A fényképes beszámolókban ugyan látni néhol egy-egy arcmaszkot, és mindenütt hangsúlyozzák, hogy „a rendezvényt a járványügyi szabályok betartása mellett szervezték meg“, a valóságban nem egészen így van, hiszen néptánc, kézműves-foglalkozás vagy színészi próbák közben nemigen lehet betartani a kétméteres távolságot, sőt arcmaszkot viselni is bajos. Ezt olykor a fotók, sőt a televíziós tudosítások sem tudják elrejteni.

A sportrendezvényekről, az egyesületi edzésekről stb. ne is beszéljünk.

Rengeteg elégedetlenkedő bejegyzést lehet olvasni arról, hogy míg az iskolai tornaórákat a járványügyi szabályok miatt nem lehet a szokott módon megtartani, a sporkluboknak bérbe adott tornatermekben a diákok tucatjai minden korlátozás nélkül részt vehetnek a fizetős edzéseken, nemkülönben megannyi – nem mindig, és nem is okvetlenül szabályosan megrendezett – szórakoztató eseményen.

A „gyermekeinkért”

Az óvodák még tán az iskoláknál is összetettebb helyzetbe kényszerültek, ide ugyanis szeptember második hetétől kezdve – a szigorú megelőző intézkedések betartása mellett – gyakorlatilag minden gyermek járhat. Bár az egyik szakszervezet elnök asszonya szerint országos átlagban az óvodások alig fele jár rendszeresen, tapasztalataink szerint számos óvodai csoportban teljes a létszám. A vonatkozó létszámkorlátozások nem (mindenütt) érvényesek, de olyan esetre is akad példa, hogy (pl. ha az óvónők közül valaki megbetegszik, vagy más okból hiányzik) egyetlen óvónő (kisegítő nélkül!) akár 40 gyerekkel kénytelen foglalkozni napokig egyedül. Mindeközben lázat mér (gyermeknek, kísérő szülőnek egyaránt), folyamatosan szellőztet, fertőtlenít, uzsonnát oszt és kenyeret keneget, pisiltet, orrot és padlót töröl, maszkot igazgat, továbbá tucatnyi nyilvántartást vezet, a járványügyi intézkedések betartásáról külön is. Ja, és oktat, nevel, felügyel, óv és vigyáz. Ez utóbbi lenne a dolga. De az előbbieket is neki kell végeznie, mert az eszméletlen észszerűsítés és a „helycsinálás” így diktálja. Nem mindenütt, nem is igazán szabályosan, de évek óta működő gyakorlat szerint, főként a különálló, kisebb óvodaépületekben, ahova még a kirajzott felügyelők sem igen jutnak el, így nincs, aki számonkérje. Egyébként is, „a gyermekeinkért” történik. És ez a lényeg.

BERETKA Ferenc