Pár nappal ezelőtt államelnökünk a „Szerbia jövője” Instagram-oldalon büszkén tudatta az országgal: Szerbia natalitása megugrott az idei év első felében, ugyanis 521 újszülöttel van több, mint tavaly ilyenkor. A szerb államfő olyat is mondott, hogy az állam még többet fog áldozni Szerbia jövőjére, azaz a gyerekekre.

Marija és Đorđe Gaćeša „Szerbia jövőjéhez“ nem kis mértékben járult hozzá: Iris, Inda, Ina és Irina lányaik egy napon születtek, méghozzá természetes úton. A négy hónapos négyes ikreknek van egy két és fél éves nővérük is, Iskra. A kisbabák pelenkái és tápszerei havonta 90 ezer dinárba kerülnek, ráadásul a gyógytornászt is fizetni kell, ezért a szülők segítséget kértek Belgrád városától. A főváros közölte: a támogatásukra nincs pénz a kasszában.

Az esetről elsőként a Nova napilap számolt be – nem is telt el sok idő, máris érkeztek a fővárosi és köztársasági illetékesek telefonhívásai: segíteni fognak a családnak. Az egyik tápszergyártó azt írta nekik, hogy az elkövetkező ezer napra ellátják a kisbabákat tápszerrel, pelenkaadományra is kaptak ígéretet, Goran Vesić, a Szerb Haladó Párt elnökségi tagja pedig a gyerekek nagykorúságáig havi 25 ezer dinárt utal a család számlájára.

Nehéz elhinni, pedig így van: a nyilvánosság ereje kell ahhoz, hogy egy rászoruló család ne csak üres szólamokat, de valós segítséget is kapjon az államtól.

De nem Gaćešáék az egyetlen család, amelyik támogatásra szorul. Az Észak Angyalai Humanitárius Egyesület (HU Anđeli severa) nyilvántartása szerint csak Topolya község területén legalább 30 olyan szociálisan hátrányos helyzetű családból származó csecsemő él, akiknek a szülei nem tudják megfizetni a szükséges tápszereket, emiatt a topolyai egyesület arra vállalkozott, hogy létrehozza a Szerbiai Babák Népkonyháját.

A segítő angyalok a termékadományokon túl pénzbeli támogatást is elfogadnak. A babák népkonyhája a tervek szerint szeptember 17-én kezdi meg működését.

FEHÉR Rózsa