A szerbiai politikum Pató Pál úr nyomdokában

Sokan találgatták, mi lesz az őszre esedékes nemzeti tanácsi választásokkal, mivel ugyanakkor fog zajlani a népszámlálás is.

Minderre – egyesek szerint – pont került, mert a Magyar Szóban még július 29-én megjelent egy cikk Őszre nemzeti tanácsi választások1 címmel, ahol a „mindent tudó hajjakendünk” szó szerint ezt nyilatkozta: Ez a dilemma lezárult, a nemzeti tanácsi választás a törvény szövegével és értelmével összhangban valamikor október folyamán, legkésőbb november elején esedékes.” Nincs is ezzel semmi problémám, esetleg annyi, ismerem a törvényt, ott pedig nem pontosan ez található. Engedjék meg, hogy idézzek egy kis részt a törvénymagyarázatból2: „A rendes választásokat legkorábban 120 és legkésőbb 90 nappal írják ki annak a nemzeti tanács mandátumának a letelte előtt, amely megalakulása legkésőbb következett be... Az Orosz Nemzeti Tanács 2018. november 30-án alakult, a mandátumának letelte 2022. november 30. Mindebből az következik, hogy a miniszternek (akit még nem is ismerünk) a 2022. július 31. és augusztus 31. közötti időszakban kellene eleget tennie törvényes kötelezettségének, hogy legkésőbb november 13-án meg legyenek tartva ezek a választások. Írásom készítése alatt hozták nyilvánosságra, hogy Nemrég beharangozták, hogy augusztus 15-én alakul meg az új kormány, de a cikk nyomdába kerülésekor a kormányfő és a miniszterek nevét még mindig sűrű homály fedi.

A felsoroltak mellett még sok ismeretlennel kell szembenéznünk. Ehhez segítségül hívhatjuk a CeSID által készített elemzés első táblázatát. 2014-ben a külön választási névjegyzékbe iratkozott magyar polgárok majd 41 százaléka vett részt a választásokon, ez a részvételi arány négy évvel később négy százalékkal lett kevesebb. Mivel az elmúlt négy év alatt a nemzeti közösségünk natalitása tovább csökkent, mortalitása pedig növekedett, ráadásul a fiatalok és középkorúak külföldre távozása sem állt le, így még a víznéző asszony sem tudja megjósolni, hogyan fog alakulni a választási részvétel. Itt még az időközben bekövetkező népszámlás sem segíthet, hiszen annak eredményeit addigra nem ismerjük meg, egyedül csak a szakemberek becslésére hagyatkozhatnunk, akik azt állítják, a Vajdaságban élő magyar nemzeti közösség tagjainak száma az elmúlt tizenegy év alatt százötvenezer körülire csökkent le.

Ami biztos, a legnagyobb magyar politikai párt listát fog állítani. Legnagyobb problémám, hogy nem látom az ellenzék, sőt még az ellenzéki összefogás lehetőségét sem. Pedig a körülmények akár még a kezükre is játszhatnának. Gondoljunk csak arra, hogy a Prosperitati-támogatások az anyaországi eszközhiányok miatt igencsak elmaradoztak az elmúlt két évben, a kapott eszközök nagy részét a hűséges „döntéshozók” az új oligarcharétegünk kiépítésére és megerősítésére fordították. Nem szabad elfelejteni még két tényt sem, az anyaországba érkező EU-s pénzek forrásainak valószínű elapadását és az időjárást (az aszályt). Úgy néz ki, a mezőgazdasági gépek boldog-boldogtalannak történő juttatása most igencsak vissza fog ütni, hiszen a szerződésekben vállalt kötelezettségek közül a termények kötelező beszolgáltatását, integrátoroknak történő átadását egyre többen csak terményvásárlással tudják majd teljesíteni, de az is meglehet, hogy még úgy sem. Ráadásul még azt sem lehet kizárni, azaz megtörténhet, hogy a Koszovó = Szerbia, na meg a Putyin és Oroszország mögé való felsorakozás bekerül a most már illiberális vajdasági magyar párt, valamint a Szerb Haladó Párt között kötendő hatalmi koalíciós szerződésbe is.

Igaz, van még egy lehetőség, meglehet, akad még a fiatalabb, a középkorú és az idősebb korosztályú vajdasági magyar polgárok között egy választási listányi, akik még megőrizték a gerincüket, eddig nem adták el a lelküket „aprópénzért”, emellett képesek egy olyan program megalkotására, amellyel meggyőzhetik a polgárainkat, hogyan kellene működnie a Magyar Nemzeti Tanácsnak valódi érdekérvényesítő és -védő testületként. Most egy közhely következik: „A remény hal meg utoljára!”, azaz történhetnek még csodák vagy meglepetések.

Írásom végére hagytam még egy érdekes kijelentést3:

(a – szerintem – munkájához nem értő) Aleksandar Vulin belügyminiszter kijelentette, hogy mindenki ellen, aki elpusztítja Szerbia természeti erőforrásait, és ezzel környezeti bűncselekményt követ el, büntetőeljárás indul.”

Kíváncsian várom, mikor kezdi meg letartóztatni a Szerbia legnagyobb környezetvédelmi botrányaiért (Belgrád víziváros, Jadar, Linglong, nagybecskereki vízgyár, újvidéki Sodros, a legjobb termőföldek ipari övezetekké való minősítése…) leginkább felelőseket: az államelnököt, a kormányfőt, önmagát, más minisztereket, egyes köztársasági képviselőket, polgármestereket, oligarchákat.

Mondhatja az olvasó: Ennek mi köze az eddig leírtakhoz? Nem sok, de erre az egyénre is ráillik az alcímben megfogalmazott gondolat!

BALLA Lajos