Ferenc pápa az augusztus 9-én tartott általános kihallgatáson összefoglalta benyomásait a 37. Ifjúsági Világtalálkozóról, amely „lökést adott” a fiataloknak, és egy nagy zarándoklat új kezdetét jelentette.

 Új kezdet

A pápa úgy látja, hogy a találkozó újból mozgásba hozta a fiatalok szívét és lépteit. Becslések szerint mintegy másfél millió (nem számolva a 250.000 önkéntest) látogatott el a lisszaboni rendezvényre, hogy találkozzon Jézussal. Mint tudjuk, a világjárvány súlyosan kihatott a társadalmi magatartásra, az elszigeteltség gyakran bezárkózásig fajult, és különösen a fiatalokat érintette. Ám ezzel az ifjúsági világnappal Isten az ellenkező irányba „lökést” adott, mert a fiatalok földrészeken átívelő nagy zarándoklatának új kezdetét jelentette Jézus Krisztus nevében. Az sem véletlen, hogy a találkozó Lisszabonban, az óceánparti városban, a nagy tengeri felfedezések jelképében történt, mely az Ifjúság Világnapján Szűz Mária példáját kínálta a fiataloknak. Mária a számára legkritikusabb pillanatban meglátogatja Erzsébet unokanővérét, ahogy az evangélium mondja: „felkelt, és sietve elindult”. Ferenc pápa nagyon szívesen használja a „sietős Szűzanya” kifejezést Máriára, aki mindig gyorsan intézi a dolgokat, soha nem várat meg senkit, mert ő mindenki édesanyja.

 Fatimában a beteg fiatalokkal együtt imádkozott Istenhez

Mária ma is, a harmadik évezredben is vezeti a fiatalok zarándoklatát Jézus követésére, ahogy egy századdal ezelőtt is tette, éppen a portugáliai Fatimában, amikor három gyermekhez fordult, rájuk bízva a hit és a remény üzenetét. A szentatya ezért látogatott el újra Fatimába, a jelenések helyére, ahol beteg fiatalokkal együtt imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg a világot a lélek betegségeiből, mint a büszkeség, hazugság, ellenségeskedés, erőszak, mert ezek a lélek betegségei, és a világ ezektől beteg. A pápa megújította Európa és a világ felajánlását Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. Imádkoztam a békéért, mondta, mert oly sok háború van a világ minden részén.

A fiatalok azért jönnek, hogy találkozzanak Krisztussal 

A világ fiataljai számosan és nagy lelkesedéssel érkeztek Lisszabonba. A pápa a fiatalok kis csoportjaival találkozott, közülük néhányan számos problémával küzdenek, mint az ukrán fiatalok csoportja, akik fájdalmas történeteket hoztak magukkal. Ez nem nyaralás vagy turistaút volt, de még csak nem is egy önmagában vett lelki esemény. Az Ifjúsági Világnap találkozás volt az élő Krisztussal az egyház által. A fiatalok azért jönnek, hogy találkozzanak Krisztussal, és ahol a fiatalok összejönnek, ott öröm van. A pápa szerint a portugáliai látogatását a fiatalok ünnepi légkörének hulláma borította el. Hálát ad ezért Istennek, különösen a lisszaboni egyházra gondolva, amely a szervezés és a vendéglátás terén tett nagy erőfeszítéseiért új erővel telt el, hogy tovább folytathassa az útját, hogy apostoli szenvedéllyel ismét kivethesse a hálóit. Portugália számára a fiatalok már most élő jelenlét, de a világegyháztól kapott „vérátömlesztés” után még inkább azzá válnak… Íme, ahol fiatalok vannak, ott zaj van, mert ezt jól tudják csinálni – szólt róluk elismerőleg a pápa.

 Lehetséges egy másik világ, a testvérek világa

Amíg Ukrajnában és a világ más helyein háború folyik, és bizonyos szalonokban rejtetten megtervezik a háborút, az Ifjúsági Világtalálkozó megmutatta mindenkinek, hogy lehetséges egy másik világ, a testvérek világa, ahol minden nép zászlója együtt leng gyűlölet, félelem, lezárások, fegyverek nélkül! A fiatalok üzenete ugyan egyértelmű volt, de vajon a „föld nagyjai” hallgatnak-e rájuk? – kérdezte a pápa. Ez a fiatalos lelkesedés az, amely békét akar? Korunknak szóló példázat ez, amiről Jézus ma is ezt mondja: „Akinek van füle, hallja! Akinek van szeme, lásson!” Reméljük, hogy az egész világ meghallja ezt az ifjúsági napot, és meglátja a fiatalok szépségét, ahogy haladnak előre.

A pápa végül ismételten köszönetet mondott Portugáliának, Lisszabonnak, a köztársasági elnöknek, aki jelen volt az összes ünnepségen, és a többi hatóságnak, a lisszaboni pátriárkának, a Püspöki Konferencia elnökének, az Ifjúsági Világnap koordináló püspökének, minden együttműködőnek és önkéntesnek. Külön kiemelte, hogy az utolsó napon 25 000 önkéntessel találkozott. Szűz Mária közbenjárására az Úr áldja meg az egész világ fiataljait és a portugál népet – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

HARMATH Károly OFM