A vajdasági magyar közösség számára gyógyírként hatnak dr. Harmath Károly ferences atya gondolatai, szavai. Minden megnyilvánulásában a tudat ébredésére utal, kiemelten a vajdasági magyar értelmiség felkérésében, hogy tegye a dolgát a közösség érdekében. Sajnos a vajdasági magyar értelmiséget alkotók mérnöki pontossággal végzett megosztása nem teszi lehetővé a napi politikai iszapbirkózás fölé helyezkedést a közösségi érdekek kiszolgálása érdekében.

A megrendelésre készülő politikai hurráoptimizmussal ellentétben ideje lenne végre rámutatni a vajdasági magyar közösséget nyomasztó okokra, ahogy valóban kompetens személyek részéről készített megállapításra is a gondok enyhítésével, megszüntetésével kapcsolatban. Az említett gondok egyik forrása, hogy a vajdasági magyar közösségben élőket megmagyarázhatatlan rettegésben tartja a gondolat, hogy kihal a családjuk, a nevük. Megállapított, hogy ősök, utódok végeláthatatlan és ismétlődő kapcsolata szakadt meg1920-ban, 1944/45-ben, 1990-ben, ahogy szakad meg napjainkban is.

A mai Vajdaságban nemcsak azért maradnak el a gyerekek, mert nem születhettek meg, hanem mindenekelőtt azért, mert az erősen fogyásban lévő közösség tagjai egyéni, hatalmi érdekek miatt nem merik, nem tudják elmondani a gondolataikat, észrevételeiket anélkül, hogy ez ne járna munkahelyi vagy más kirekesztési, ellehetetlenítési következményekkel. Így a fiatalabbak oda költöznek, ahol a véleményük szintén nem érdekel senkit, de talán jobb élet- és anyagi körülmények között élhetnek, igaz, távol az otthonuktól. Amennyiben hamarosan nem alakul ki egy nyitott, őszinte párbeszéd a vajdasági magyarok körében, akkor a még megmaradt értelmiség majd megállapítja, hogy az volt a gond, hogy hiányoztak az ősök unokái, akik a jövőbeni unokák őseiként eresztették volna a megtartás gyökereit a közösség megmaradásának földjébe.

LEPEŠ Josip