Gyertyaszentelő, államiság, szünidő 

Éljen a vakáció! Lehetőleg minél gyakrabban és minél tovább. A tanév elején, közepén és végén, meg bármikor, de ha egy mód van rá, lehetőleg állami és/vagy vallási ünneppel, továbbá a megelőző és követő hétvégével egybekötve. Így lehet kétnapos ünnepből kilencnapos vakációt gyártani. És még mondja valaki, hogy nem vagyunk kreatív nemzet!

No persze, (járvány)helyzet van, és az mindenre magyarázatot (no meg felmentést) ad, de egy pillanatig se ringassuk magunkat abban, hogy csak az aktuális vírusmutáció „ámokfutása” áll a rendkívüli tanítási szünet hátterében.

Az ünnepek megtoldása nálunk még a dicső (önigazgatású) szocializmus idejére vezethető vissza. Akkoriban mindössze három kétnapos állami ünnep volt, az újév, május elseje és november 29., ám ha egyetlen módot lehetett találni (például, ha az ünnepnapok a hét derekára estek), gyakran lett öt, de olykor kilenc szabadnap is.

Ahogy változott a világ és fejlődött a demokrácia, az új vallási és állami ünnepekkel együtt a lehetőségek is halmozódtak. Ha ehhez hozzáadjuk az úgynevezett iskolanaptárak kreatív megoldásait, kiderül, hogy csak megfelelő „casus bellire” van szükség (és egy közveszélyes világjárvány kiváló ürügy a hadüzenetre), már lehet is élni velük. Az iskolákban és az állami szektorban mindenképp. A versenyszférában egy kicsit más a helyzet.

A még javában tartó „gyertyaszentelői” szünetet maga az oktatásügyi miniszter igyekezett indokolni a sajtóban.

– A rendkívüli szünidő bevezetéséről a koronavírus omikron törzse elleni küzdelem érdekében döntöttünk – mondotta. – Mivel feltételezések szerint a járványhullám csúcspontja a hónap közepén lesz, számos egyeztetés után a már előirányzott három naptári munkaszüneti naphoz hozzáadtunk még két munkanapot, így 9 nap áll rendelkezésünkre a koronavírus elleni küzdelem támogatásához.

Nem felhőtlen az öröm 

A hivatalosan is közzétett határozat nem aratott osztatlan sikert egyetlen érintett oldalon sem. Különösen a kisgyerekes szülők kerültek újfent nehéz helyzetbe, hiszen meg kellett oldaniuk a gyermekek felügyeltét, amíg ők munkában vannak. A jelenlegi, európainak mondott munkaidő pedig látástól vakulásig, sőt olykor mikulásig tart, és még az ideális esetben elérhető nagymamákat is próbára teszi. Ha meg nincs hadra fogható nagyszülő vagy rokon, ismerős, marad a kényszermegoldások valamelyike, például az, hogy a szűkösen mért évi szabadságból kell kivenni néhány napot. De ha már így van, akkor sokan összekötik a kellemeset a hasznossal, és néhány napra elutaznak, ha még maradt miből, elvégre farsangi idők járnak! Ez kétségkívül jó az idegenforgalomnak, és újfent jócskán megnöveli az üdülőhelyek (és a határátkelők) forgalmát, továbbá homlokegyenest ellenkezik a járványvédelmi törekvésekkel, ahogy a még gyakoribb kényszermegoldás is, hogy a szülők vagy valaki más ügyel több gyerekre egy helyen. A muszáj nagy úr, gyakran kényszeríti az embert arra, hogy a kisebbiknek vélt rosszat válassza.

Ugyanakkor lépten-nyomon olvashatjuk, hogy különféle úgynevezett „nem formális oktatással” fejlesztéssel, felkészítéssel, képzéssel stb. foglalkozó szervezetek, egyesületek, intézmények zavartalanuk tartják csoportos rendezvényeiket, foglalkozásaikat a gyermekek részére, ilyetén felül is írják az oktatásügyben alkalmazott járványügyi szabályokat. Ez a közvéleményben komoly aggályokat kelt az intézményi korlátozások iránt.

Kettest adtak a diákok 

Meglepő módon a gyakori tanítási szünetek és a távoktatás kapcsán a tanulók véleménye is igencsak megoszlik, és jobbára szembemegy a hivatalos álláspontokkal.

Az egyik óbecsei ifjúsági szervezet nemrég felmérést végzett a középiskolások körében a járványhelyzetben megismert oktatási modellekről. A megkérdezett diákok a leggyakrabban (és jelenleg is) alkalmazott kombinált oktatási modellt mindössze elégséges (2,48) átlagosztályzattal értékelték. Kiemelték, hogy legjobb (lenne) a teljes jelenléti oktatás, de a mostaninál még az egészében online módszer is jobb.

Külön problémának tartják, hogy igencsak változó a tanárok hozzáállása és munkamódszere a távoktatás során, és sokan közülük a lazább megoldást választják: egyszerűen kiküldik az aktuális tananyagot és a hozzá tartozó feladatokat, ahelyett, hogy az éppen futó tanórát osztanák meg valós időben, ahogy egyébként kellene. Ennek sok helyütt objektív okai is vannak, pl. az adott tanteremben éppen nem működik a kamera vagy a mikrofon, szakadozik az internet, netán a tanár számítógépes kompetenciái hagynak kívánnivalót, vagy tudatosan választ lazább, de szerinte minden bizonnyal „hatékonyabb” módszert.

Ezt a diákok mondták. Mi még azt is hozzátennénk, hogy esetleg nem szívesen osztaná meg a tanórán előforduló, nem mindig szalonképes jeleneteket (lásd a január végi batočinai botrányos esetet, amikor középiskolás diákok törtek-zúztak az osztályteremben, és szidalmazták a tehetetlenül álló tanárnőt!).

Megosztó helyzet  

A tanárok körében is egyre megosztóbb a járvány okozta helyzet. A legnépesebb tanügyes csoportban egy német nyelvszakos tanár – vállalva a várható ambivalens, de számára minden valószínűséggel földbe döngölő véleményeket – megosztotta nézeteit és tapasztalatait arról, hogy a távoktatással „immár három éve arra tanítjuk a gyermekeket, hogyan NEM KELL dolgozni”. Szerinte ez az egyetlen dolog, amit meg is tanulnak. Az összes többit, természetesen igazoltan, nem sikerül elsajátítaniuk. (https://zelenaucionica.com/evo-vec-treca-godina-otkako-ucimo-decu-kako-ne-treba-da-rade/).

Rengeteg gond forrása a tanügyesek karanténba kerülése és – ne adja ég – megbetegedése meg az ehhez kapcsolódó helyettesítési kényszer. A járvány okozta kiesések idejére teljes összegű táppénz jár, ami sokak számára vonzó lehetőség, és egy „kreatív” megoldásairól elhíresült országban (lásd: orvost vettek őrizetbe Újvidéken hamis oltási igazolások kiállítása miatt) megfordulhat az emberek fejében, hogy a fenti lehetőséggel esetleg többen is visszaélhettek, különösen, hogy a járvány miatt betegállományba került dolgozók száma az egyes intézmények között igen nagy eltéréseket mutat.

 BERETKA Ferenc