„A farkas túlélte a telet, de jól megjegyezte, ki akarja megdönteni Szerbiát.” Ezt is üzente az állam elnöke abban a niši beszédben, amelyet a jó Isten tudja, milyen alkalomból tartott. Túlélni valamit, átélni egy életveszéllyel járó eseményt vagy folyamatot, és életben maradni – ez nem akármilyen teljesítmény. Tehát ez a tél, amely nyilván a tiltakozások korát fedi, életveszélyes volt. De vége a télnek, tehát az életet veszélyeztető korszaknak. A farkas túlélte a telet, de nyalogatja a sebeit. A mondat második fele viszont fenyegetés – csak félig kimondott, de határozott fenyegetés. „Jól megjegyezte, ki akarja megdönteni Szerbiát.” Olvasd és értsd: őt, az uralkodót. Márpedig ha valaki Szerbiára tör, annak ki kell törni a nyakát.

Sebnyalogatás

Több is van ebben a mondatban, de most abbahagyjuk a szemantikai elemzést, mert célunk az itteni történések politikai hátterének, üzeneteinek, következményeinek a feltárása. Vagy, ha ez túl igényes célnak tűnik, akkor a Szerbiában uralkodó politikai viselkedési forma bemutatása, lecsupaszítása, amely viselkedési formának a niši beszéd csak az egyik jó példája. Volt ebben a nemzethez, de mindenekelőtt a saját támogatóihoz intézett felszólalásban minden: ígérgetés, fenyegetés, becsmérlés, önimádat és sok csúsztatás meg pátosz. Mondta például, hogy nem érdekli semmilyen követelés, amivel nyilvánvalóan az egyetemisták követeléseire célzott, melyeket már sokszor „teljesített”. Ennek a mesének vége, tette hozzá, majd nyomatékosított: „Mától csak a népre hallgatok!” Hát eddig vajon kire hallgatott? Magára, adódna a válasz, ha ilyen egyértelmű lenne. De azonnal felmerül: melyik magára? Mert az állam elnöke ma így gondolja, holnap meg az ellenkezőjét cselekszi. A tegnapról meg a tegnapelőttről nem is szólunk, az már régmúlt.

Nem csak ez a baj ezzel a niši felszólalással. Sokkal inkább zavaró, sőt felháborító, hogy ismét a közvagyonra meg az állami vállalatokkal együttműködő tőkére támaszkodva kerített alkalmat arra, hogy önmagából kikelve puffogtasson populista szólamokat a nemzet zászlaját lobogtatva, hogy így próbálja meg – nem teljesen sikertelenül – elvenni az egyetemista meg a polgári lázadás erejét, és hogy ezt az energiát, a lázadás hozta erőt a saját javára fordítsa. Megvan hozzá minden eszköze: pénz, paripa, fegyver, továbbá költségvetési és köz- meg magánvállalati pénzek, az ország szinte minden hírközlő szerve, közöttük az öt országos fedettséggel biró televízióval és hát a rendőrség, csendőrség, na meg a készségesen fejet hajtó törvényhozó, végrehajtó és bírósági hatalom. Nem kevés ez, mégis gondot okoz az egyetemisták rendkívüli választásokra vonatkozó követelésének a teljesítése. Pedig ők nem kérik a választási feltételek megváltoztatását sem – értsd az ellenőrizhető, tisztességes választási feltételek megteremtését. Bizonyára a tömegességre számítanak meg az eddig kiváltott szimpátiára, a sok-sok buzdításra, a patakokban folyó örömkönnyekre, a több száz kilométeres gyaloglások, a több ezer kilométeres kerékpározások meg maratonfutások hozta rokonszenvre. Csakhogy a vasat addig kell ütni, amíg meleg, a hevület pedig tapinthatóan csökken. Beindulnak az egyetemek (mindegy, hogy online formában), csökken az utakat lezárók száma, múlik az idő, nincs eredmény. Ebbe belefásul a könnyező, sikerre éhező, változásra számító ember. Magába fordul, és ez már csak fél lépésnyire van az apátiától, sőt a csalódás okozta haragtól és bősz indulattól. Nyilván erre sem figyelmeztette őket senki, mint ahogy arra sem, hogy politikai sablonok nélkül nem lehet politizálni. Meg arra sem, hogy ez a nép a megszokott bánatos sémák népe – ebből kirángatni csak gyors, tetszetős, sikereket hozó akcióval lehet, különben visszasüllyed az érdektelenségbe, közönybe. Az idővásárlók pedig fellélegezhetnek: ismét sikerült! A farkas túlélte a telet, de nyalogatja a sebeit. Nem biztos benne, hogy nem kapott-e vérmérgezést.

Hamisítványok

Igen, ez a borúlátó változat. Az optimistábbak észreveszik, hogy ebben az országban azért továbbra is minden az átverésre épül. Plágiumok, hamisitványok országában élünk. Dejan Vuk Stanković alatt még meg sem melegedett a miniszteri bársonyszék, máris plagizálással vádolják, méghozzá önplagizálással. Bevallom, engem meglepett a kifejezés, nem találkoztam még ezzel. Utánnaolvastam, rájöttem, nem is olyan ritka jelenség: az önplágium magába foglalja a szerző saját, korábban publikált munkájának új kontextusban való felhasználását. Stankovićot vagy aki jobban szereti, az új oktatási minisztert azzal vádolja a Belgrádi Egyetem tanárainak egy része, hogy egy korábban angolul megjelent munkáját szerbül is publikálta, és egyetemi tanári kinevezésekor külön munkaként tüntette fel. Enélkül nem lett volna elegendő számú tudományos munkája, és nem lehetett volna belőle rendkívüli egyetemi tanár. Csak azt nem tudjuk, ki kitől lopott: Dejan Vuktól vagy Vuk Dejantól. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy háttértámogatóként ott volt Stanković. Mindez csak azért érdemel időt és teret, mert világosan bizonyítja, hogy egy jottányit sem változott az értékmérce ebben a társadalomban. Stanković felsorakozott Siniša Mali mögé, aki nem önmagától lopott szellemi javakat doktori disszertációjának megírásakor meg az értekezés védésekor. Sok hányattatás után Mali hol dr. Mali, hol csak Mali volt. Azóta papírforma szerint a pénzügyminiszter ismét a tudományok doktora lett a szlovákiai Műszaki Egyetem Közgazdasági Karán.

Ez viszont eszébe juttatja az embernek Aleksandar Vulin kanadai nagynénjének esetét, amikor a miniszer azzal igazolta a 205.000 euró hiányát a lakása vásárlásakor a Korrupcióellenes Ügynökségnél, hogy a felesége kanadai nagynénjétől kapták a hiányzó pénzt. Az esetre a kábítószer-keresésre betanított magyar határőrző belga juhászkutya sem borított fátylat: a miniszterre ugatott a szaglásáról messze földön ismert, nagyra becsült eb.

Az már csak hab a tortán, hogy a szerbiai Műemlékvédő Intézet igazgatója a napokban bevallotta: hamisította azt az okmányt, mely szerint a lebombázott vezérkar épülete nem számít műemléknek, így az amerikai elnök veje felépítheti a félmilliárd dollárosra tervezett szállodakomplexumát. Mondta is az ország mindentudó elnöke: szó sincs hamisításról. Az ő szava csak többet ér egy hamisítóénál. Egyelőre…

 ÖREG Dezső