Mi a helyzet most külföldön? 

2013-tól 2021-ig mintegy 350 ezer polgár hagyta el az országot, és döntött a jobb élet reményében a kivándorlás mellett. A legnagyobb méretű elvándorlás 2017 és 2019 között volt, amikor több mint 150 ezer ember távozott Szerbiából az Európai Unió valamelyik országába – derül ki az Eurostat adatait összegző kimutatásból, amely a letelepedési engedélykérések alapján készült.

A külföldön tartózkodó szerbiai állampolgárok 30 százaléka jelenleg Németországban él, majd Ausztria, Svédország, Svájc, Norvégia és az Egyesült Államok következik. Snežana Lakčević, a Köztársasági Statisztikai Intézet népszámlálási osztályának a vezetője szerint 2011-ben még Ausztria vezetett, utána következett Németország, Svájc, Franciaország és Svédország. Szerinte a változás oka az, hogy megváltozott az egyes országok bevándorlási politikája, Norvégia például vonzza a képzett munkaerőt.

Az óbecsei Harkai testvérekkel, Hadnađev Csillával, Harkai Mónikával és Harkai Rékával beszélgettem arról, hogy jelenleg milyen az élet Angliában, Skóciában és Ausztriában.

„Egyre jobban küzdünk a honvággyal”

Hadnađev Csilla Belgrádban szerzett diplomát, gyógypedagógus lett, egy ideig gyakorolta a hivatását a szülővárosában, Óbecsén, majd elment innen – annak ellenére, hogy jól tudta, ott a nulláról indul, új életet kell felépítenie a párjával, aki testnevelő tanár.

– A férjem szeretett volna inkább külföldre menni, s úgy voltunk vele, vágjunk bele, hogy később ne küzdjünk azzal a bűntudattal, hogy meg sem próbáltuk – kezdi a történetüket Csilla.

– Lassan 5 éve, hogy az Egyesült Királyságban éltek, Londonban. Milyen nehézségekbe ütköztetek a legelején?

– Mikor belevágtunk ebbe az egészbe, szinte a nyelvet sem tudtuk. Egyik ismerősünk által jutottunk munkához. Kezdetben éttermi kisegítő munkások voltunk, majd a férjem munkát váltott, rakodómunkás lett. Ahogy bővült a nyelvtudásunk, mindketten haladtunk előre a szakmai ranglétrán. Én jelenleg munkavezetői beosztásban dolgozom az étteremben. Rengeteg nehézségbe ütköztünk, míg nem szoktunk hozzá az új rendszerhez. Nem tudtunk bankszámlát nyitni, mert nem volt lakcímünk, hivatalba járni az akkori nyelvhasználtunkkal szintén nagy kihívás volt. Néhány hónapba tellett, mire kicsit helyreállt az életünk. Most már minden gördülékenyebben megy.

Mi az, amivel még mindig nem tudtatok megbarátkozni?

– Az orvosi ellátás. Otthonról mindig azt hittem, hogy nyugaton minden fejlettebb és szervezettebb, de nem így van. A saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy mi történik akkor, ha az ember a sürgősségin várakozik tíz órát… Hazaküldik, hogy igyon meg egy lázcsillapítót… Mindemellett nagy probléma  az időpontfoglalás, specialistához átlagosan 4 hónap a várakozási idő.

Ti gyorsan önállósultatok, egy év alatt már tudtatok bérelni lakást a saját nevetekre. Mi a helyzet Londonban az árak terén, hogyan lehet kijönni a fizetésből?

– Eddig nem volt igazán gond a számlák kifizetésével, meg a lakbérrel. Ha valaki Londonban szeretne bérelni lakást, házat, akkor az egyik fél egész fizetése csak arra megy el. Az élelmiszer itt olcsóbb, mint Anglia többi részén. Ruházati cikket, elektronikai dolgokat is nagyobb választékban lehet találni, ezért olcsóbbak is. A koronavírusos időszakban az állam támogatta a munka nélkül maradt embereket, aminek most isszuk meg a levét, plusz még a háború miatt a gáz és az áram ára is az egekbe szökött. Az első drágulásnál 80%-kot emeltek a villany- és gázáron. Októberben volt még egy drágulási hullám, akkor kb. 20–40% közötti drágulás volt. Legközelebb majd januárban emelkedik mindennek az ára. Ezt már tudjuk előre. Majd pedig áprilisban ismét várható egy áramemelkedési hullám. Pont valamelyik nap ért egy kellemetlen meglepetés: 15 nap alatt elhasználtuk azt az összeget, amit eddig egy, illetve másfél hónap alatt a gázra. A fűtés nem is ment egész nap, mert nem volt olyan hideg. Egyes előrejelzések szerint kb. 10 font (1300 dinár) fog kelleni napi szinten majd a hidegebb napokon, de akkor is csak egy átlagot, napi 8 órás fűtest számoltak. Érdekes lesz! Mindemellett az élelmiszerárak is rohamosan nőnek.

Mennyire gyötör benneteket a honvágy?

– Az utóbbi időben egyre jobban küzdünk a honvággyal. Tudjuk azt, hogy otthon sem rózsás a helyzet, de valahogy az ember csak eltűri, jobban elviseli, ha ott vannak a barátok, rokonok. Ami legjobban hiányzik itt nekünk, az talán a szociális élet. Én reggel 8 előtt elmegyek dolgozni, és este 8 körül érek haza. A férjem 6-ra megy, és gyakran előfordul, hogy délután 5-ig dolgozik.

Mit üzensz azoknak, akik most azon gondolkodnak, hogy külföldre mennének?

– Itt sincs kolbászból a kerítés. Lehet, hogy hónap végén marad az embernek egy kis megtakarított pénze, de nincs élete, hisz ha lenne is pénze utazásra, nincsenek szabadnapok. Ami éves szinten jár, azokat a napokat igyekszünk otthon eltölteni a családdal, barátokkal.

„Mi hazajárunk feltöltődni”

Harkai Réka a nővére, Csilla támogatásának köszönhetően vágott bele a külföldi életbe.

– 2019 márciusában kerültem ki külföldre, Londonba a nővérem által. Mikor megérkeztem, felszolgálóként kezdtem el dolgozni egy kávézóban. Sokáig azt mondogattam magamnak, hogy sosem fogom elhagyni Szerbiát, viszont a nővérem meggyőzött arról, hogy nincs mit veszítenem. Legnagyobb félelmemet legyőzve, nyelvtudás nélkül becsomagoltam a bőröndöm, és kijöttem Londonba. Egy évig dolgoztam felszolgálóként, majd jött a járvány, és munkát kellett váltanom. Tudtam, hogy az egészségügyben szeretnék dolgozni, sokáig keresgettem, majd találtam egy fogászati asszisztensképzést. Addigra már elég jól beszéltem a nyelvet, de még mindig volt bennem félelem, nem bíztam abban, hogy sikerül végigvinnem a tanfolyamot. Nemrégiben sikeresen letettem a vizsgát. Két éve dolgozom fogorvosi asszisztensként – meséli Réka.

Megtalált a szerelem, így kerültél egy másik országba.

– Egy éve a párommal élek Skóciában egy kis szigeten, aminek a neve Isle  of Lewis. A párom is óbecsei származású. Gyönyörű helyen vagyunk. Természet vesz körül minket, viszont mégsem olyan, mint otthon. Sokszor megkérdezik, mivel jobb itt, mint otthon, de erre senki sem tud helyes választ adni. Nekem igazából semmivel sem. Igen, jobbak a fizetések, és kicsit könnyebben megvesszük az ételt, ruhákat, vagy elmegyünk kikapcsolódni egy hétvégére.

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget, mennyire érzitek a válságot? Tudtok-e spórolni?

– Számomra a legnagyobb nehézség az áramszámla rendezése, hisz rengeteget fizetünk, mivel árammal fűtünk. Ebben az évben nem volt olyan nap, amikor nem kellett fűteni. A gazdasági helyzetből annyit érzünk, hogy nem tudunk annyit félretenni, amennyit szeretnénk. Mindig odafigyelek arra, hogy mit veszünk,  és hogy mennyibe kerül, ezzel is próbálok megtakarítani. Viszont a család és a barátok nélkül az élet nem teljes. A munka minden időnket elveszi, reggeltől estig dolgozunk, mikor hazaérünk, nem sok mindenre marad energiánk. Ismerősök nincsenek, szóval a hétvégi szórakozásokat is elfelejthetjük. Ezért próbálunk gyakran hazajárni, hogy feltöltődjünk, legalább 3-4 havonta.

Terveztek-e hazaköltözni?

– Az elmúlt pár hónapban egyre nagyobb bennünk a honvágy, ezért döntöttünk amellett, hogy egy vagy két éven belül hazaköltözünk. Akármilyen nehéz is otthon pénzügyileg, de ott a család és a barátok, és van lehetőség kikapcsolódni, feltöltődni munka után is. Azok a fiatalok, akik szeretnek itt lenni, maradjanak, élvezzék, hisz rengeteg lehetőség van. Azoknak, akik nem szeretnek, gondolkodjanak el azon, hogy akkor miért is vannak itt.

Az anyagi biztonság és a rugalmas munkaidő is fontos

Bár a sors úgy hozta, hogy Mónika is külföldön próbál szerencsét, ő más irányt választott.

– Ausztriában élünk a férjemmel és két gyermekemmel. 2018 áprilisában az unokatestvéremnél voltunk születésnapon, akkor ők már három éve kint éltek Ausztriában. Ez a szülinapi társalgás egy komoly döntést is hozott magával: a párom eldöntötte, hogy kimegy külföldre dolgozni, először egyedül. Abban az évben elkezdtük a folyamatot a magyar állampolgárság kérvényezésére. Majd ugyanabban az évben a húgom is eldöntötte, hogy a nővérünk után megy Angliába. Így eldöntöttem, hogy akkor az egész család kimegy Ausztriába. 2019-ben, február végén a férjem kiköltözött, én pedig a két kisgyerekkel április végén mentem utána. Addig elkezdett dolgozni, és talált lakást, amit lassan elkezdett berendezni és előkészíteni az érkezésünkre. Mindent összefoglalva a döntés relatívan könnyű volt. Pár hónap leforgása alatt mindent elrendeztünk, és mentünk. A férjem építkezésen dolgozik, ahol az unokatestvérem volt a munkavezető.

Két kisgyerek mellett hogyan tudtad szervezni az életed úgy, hogy te is dolgozz? 

– Én részmunkaidőben hétvégenként dolgoztam, mint takarító, így oldva meg a gyermekek vigyázását. Majd 2021 februárjában egy másik cégnek kezdtem el dolgozni szintén részmunkaidőben, viszont hétköznaponként takarítóként. 2022 szeptemberében már saját takarítóvállalkozást sikerült indítanom.

A gyerekeknek hogyan sikerült a beilleszkedés?

– Szerencsére a gyerekek is hamar belerázódtak a kinti életbe, a fiam már iskolás volt, amikor kijöttünk, a lányom pedig a következő évben elkezdte az óvodát. Sikeresen beilleszkedtek, szeretnek iskolába és óvodába járni.

Miért szerettek külföldön, mi az, ami sokkal jobb, mint otthon?

– Elmondhatom magunkról, hogy mi szeretünk itt lenni. Hogy miért szeretünk vagy szeretek itt lenni, azt kicsit nehéz megfogalmazni. Az anyagi biztonság is fontos szerepet játszik, hisz van lehetőségem részmunkaidőben dolgozni, így megoldhatom a gyerekek felügyeletét is délutánonként, erre otthon sajnos nem volt lehetőség.

Ti mennyire érzitek a gazdasági válságot?

– A gazdasági válság ugyanúgy érezhető itt is, csak az állam próbálja kicsit kompenzálni támogatásokkal, így nem viseli meg az embert. Mi is küzdünk az áramszámlákkal, hisz borzasztóan felment az egységár, és nekünk is áramos a fűtési rendszerünk. Igyekszünk minél megfontoltabban vásárolni és költekezni.

Mennyire hiányzik a régi élet?

– Nekem nincs honvágyam, mikor járvány volt, 11 hónapig nem sikerült hazajutnunk. A gyerekeknek és a férjemnek kicsit nehezebb, hiszen a férjem családja otthon van, és a gyerekek is hiányolják a nagyszülőket és a rokonságot. De honvágyunk nincs, hisz itt is itthon érezzük magunkat. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert ebben a városban van 4-5 óbecsei család, akikkel igyekszünk kapcsolatot tartani, ünnepekre összeülni. Hétvégenként sütni-főzni, kirándulni járunk. Évente igyekszünk azért háromszor-négyszer hazamenni a családhoz, barátokhoz.

Terveztek-e hazaköltözni?

– Egyelőre nem tervezünk hazamenni, de hogy mi lesz a jövőben, az egy más kérdés. Mi nem terveztük a külföldre költözést, és egyedül biztos, nem vágtunk volna bele, ha nincs előttünk pozitív példa és támogatás, segítség.

KOVÁCS KUSZLI Angéla