Csődközelben

Az első tanítási hét végére értünk. Marad még 37 (a végzősöknek 35), és ez elég sok idő. Első ránézésre végtelennek tűnik, de legalább elkezdődött. Jó esetben a szülők is összeszámolhatják, mekkorára nőtt a mínusz a számlájukon, miután megvették a legszükségesebb dolgokat az elvileg ingyenes oktatáshoz. Természetesen akkor, ha nem ocsúdunk fel, hogy kellene még venni egyet-mást, ami nélkülözhetetlen az eredményes munkához, továbbá nem rúgta szét a gyerek már harmadnap a tavalyi tornacipőjét, amelyről joggal gondoltuk, hogy még legalább ezt az évet kihúzzuk vele. A gyermekes családok ekkorra jó eséllyel csődközelbe kerülnek, a „konszolidáció” pedig akár hónapokig eltarthat.

Közben érkezik a rettegett ősz és tél, a „vég” kezdete vagy vice versa, a szűk esztendők ideje viszont máris beköszöntött. Nemcsak anyagiakban, de gyermekekben is.

Ígéretekből azonban egész biztosan nem fogunk szükséget szenvedni, sőt, immár kiderült, bizarr magyarázatokból sem

A miniszter megígérte

Ružić miniszter például nagy szusszal lefújta a port az örökös halasztásra ítélt pedagógus-bértábláról, és bejelentette: a januárban esedékes emeléssel közel kétszeresére nőnek a bérek a hét évvel ezelőttihez képest. A legvonzóbb és legmegfelelőbb fizetéseket viszont a pedagógus-bértábla 2025-ben várható bevezetése hozza majd meg.

Leköszönő kormánytag könnyen ígérhet bármit is, számonkérni úgysem lehet rajta. Bár újabban úgy sejlik, hogy marad a bársonyszékében, de attól még nem biztos, hogy be is tartja, amit ígért. Elvégre tanult politikus.

Beígérte még a kollektív szerződés módosítását és további két és fél ezer tanári munkahely állandósítását pályázat útján, valamint soha nem látott mértékű iskolafelújításokat.

Ugyanakkor cáfolta, hogy a fölső tagozatok összevonása kötelező érvényű lenne, mert mint állítja, a minisztériumhoz beérkezett 110 kivételezési kérelemből mindössze nyolc esetben nem adtak jóváhagyást.

Reagált a szakszervezetek követelésére is, hogy a tagozatok maximális létszámát az eddigi 30-ról 24-re csökkentsék. Mint kijelentette, a köztársasági átlaglétszám jóval 24 alatt van, és mindössze az osztályok 1,1 százalékába jár 30 vagy annál több diák (az is főképp a zsúfolt nagyvárosi környezetekben), míg az osztályok 30%-ában 10 vagy annál is kevesebb tanuló van.

Nyugat-Bácska után a Bánság?

Bár Nagybecskerek Vajdaság legnagyobb városainak egyike (a legutóbbi népszámláláskor 76 és fél ezer lakosa volt), inkább az utóbbi kategóriába tartozik. A bánsági magyarság legpatinásabb tanintézményében, az egykori Messinger épületében működő egyetlen magyar nyelven is oktató általános iskolába idén mindösszesen nyolc elsős iratkozott be: egy szerb tannyelvű osztályba, 7 pedig magyarba – adta hírül cseppet sem aggódó hangvételben az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott napilap.

A Sonja Marinković néphős nevét viselő intézmény arról nevezetes, hogy még a 2000-es évek elején Nagybecskerek összes magyar anyanyelvű kisiskolás diákját (már aki akart jönni) átirányították ebbe a központi épületbe. Bár iskolabuszprogram is segítette az eljutást, ez volt az egyik legnagyobb érvágás a becskereki magyar anyanyelvű oktatásnak. Amihez derekasan hozzájárult a vajdmagyar politikum és az MNT is.

Ráadásul a szomszédos muzslyai iskola magyar tagozatába is mindössze 21 elsős iratkozott. Igaz, ez héttel több a tavalyinál. Ha azt vesszük, hogy 2011-ben a város lakosságának 13% (mintegy 10 ezer ember) vallotta magát magyarnak (ebben állítólag Muzslya lakossága is benne van), a létszám akkor is kétségbeejtően alacsony, hiszen négyszáz lakosra mindössze 1 elsős jut. (Összehasonlításképpen: Péterréve magyar lakossága fele ekkora, magyar tagozatba járó elsőseinek száma csaknem a duplája. Száz lakosra 1 elsős. Kb. annyi, mint a szerbiai átlag, pedig az sem megnyugtató.)

Megvan a bűnbak?

A tanév kezdetén a VMSZ elnöke a számos, sorvadásra kárhoztatott bánsági falu egyikében tartott a beszédet, ahol az anyaországi nemzetpolitikai államtitkár társaságában kiosztotta hat település (Kisorosz, Szaján, Padé, Csóka, Nagykikinda és Tiszaszentmiklós) mindösszesen 48 magyar elsősének a magyar állam beiskolázási csomagjait.

Eközben elismerte, hogy tovább csökken a magyar tannyelven tanuló elsősök száma. Idén mintegy 100 diákkal van kevesebb, mint tavaly. De mondandójából egyértelműen kitűnt, hogy a magát a vajdasági magyarság egyetlen legitim képviselőjének tartó párt ebben a kérdésben semmi felelősséget nem érez. Sőt! Rögtön meg is vádolta a jelenlegi elsősök születésekor „uralkodó közhangulatot (?)”, amely „arra hegyezett ki minden mondatot és minden közszereplésbeli megnyilvánulást, hogy ez a föld nem élhető és innen el kell menni.” Sőt még azzal is megkoronázta eme sajátos okfejtést, hogy „mondták ezt azok is, akik máshol élnek, de itt adják ki folyamatosan a könyveiket, és ezáltal befolyásolják az embereket”.

Érdekes. A VMSZ a szavak szintjén folyton a szülőföldön való megmaradás és boldogulás fontosságát hirdeti. Most akkor hogy is van ez?

Mindenesetre az anyaországi tanszercsomag, a beiskolázási támogatás stb. – igaz, egyre csökkenő vásárlóerővel – valamelyest javít a bevezetőben emlegetett és sokak számára érzékeny háziszámla-egyenlegen. Ez azonban nem a honi párt, hanem az anyaországi adófizetők érdeme és pénze még akkor is, ha ellentételezésül a szülőknek rendre meg kell hallgatniuk egy-egy pártkorifeus mondókáját. Aminek szintén az lenne és anno is lett volna a célja, hogy „befolyásolja az embereket”. Vagy nem?

BERETKA Ferenc