Tombol a trópusi hőség. Ehhez foghatót a legöregebb emberek sem láttak még ezen a tájon. Mi lehetne ilyenkor üdítőbb foglalatosság a nyaralásnál, strandolásnál, táborozásnál, amely nemcsak a felnőttek, de a diákok számára is rendkívül népszerű időtöltésnek számít. Ugyanakkor nagyon gazdag és tartalmas élményforrást is jelenthet a kortárs csoportokkal együtt eltöltött idő. Nem okvetlenül csak a saját iskolai és helyi környezetből. Igaz, megfelelő vezetéssel és programokkal, jó környezetben az is kizökkentheti a gyermekeket a mindennapos iskolai együttlétek taposómalmából. Ilyenkor átrendeződhetnek az osztályon belüli hierarchiák és fontossági sorrendek, és akár azok a potenciális konfliktushelyzetek is oldódhatnak, amelyek a mindenkori magatartásbeli, sőt biztonsági kockázatok esélyeit hordozzák. Nem mutatkozik rossznak az a gyakorlat, hogy a tábor vezetői és a kísérők nem csak és nem okvetlenül a megszokott tanárcsoportból kerülnek ki.

Iskolában leélt életünk és munkánk során nagyjából a diáknyaralások, nyári táborozások három típusát ismertük meg.

Legszebb mindig a saját élmény

Az iskolai, helyi (önkormányzati) szervezésű diáktáborok, nyaralások egészen Vajdaság autonómiájának felszámolásáig és Jugoszlávia széthullásáig kötelező iskolai, oktatáson kívüli tevékenységnek számítottak. A tanterv ugyanis kéthetes nyári táborozást irányzott elő a hetedikesek számára, amit az intézmények a saját lehetőségeik szerint valósítottak meg.

A péterrévei iskola már a múlt század ’60-as éveinek végétől sátoros pionírtábort és nyaralást szervezett a Šibenik melletti Vodicén elsősorban hetedikes tanulóknak. Vonattal utaztunk (akkor még járt errefelé sínbusz és vonat), így már maga a 18 órás utazás is maradandó élményt – közösségit is! – jelentett.

A pionírtáborok formalitásain túl (ébresztő zászlófelvonás, napiparancs, este tábortűzszerű szórakoztató program, takarodó) a napok gyakorlatilag fürdőzéssel, játékkal, szórakoztató jellegű tanulással teltek, amelyből nem hiányzott az úszásoktatás, a tengeri és tengerparti élővilág és környezet felfedezése, hajókirándulás, „dögönyözés” a Krka vízesései alatt stb. De rengeteg alkalom adódott a barátkozásra, a sétára, viccelődésre is. A mai gyermekek számára már bizarr és hihetetlen lehet, mekkora közösségi élmény volt a kb. 30-35 fős sátorokban, szalmazsákokon aludni, egy udvari zuhanyzó alatt (tanári felügyelettel) naponta rendszeresen tisztálkodni, és ebédre jó ízzel elfogyasztani a közeli piacon frissen vásárolt, közösen tisztított szardellákat, miután Boriska néni, a szakácsnő olajban ropogósra sütötte őket.

Mondanom sem kell, hogy sem ott, sem itthon még vezetékes telefon sem volt. A tábor vezetője legfeljebb a helyi postahivatalból telefonálhatott haza az iskolába, ha éppen nagyon kellett.

Ettől függetlenül még az első holdra lépést is ott néztük nagy ámulattal A táborhely tulajdonosa ugyanis ez alkalomra kicipelte és a táborban felállította saját fekete-fehér tévéjét.

Később az óbecsei község gyermekvédelmi alapja (akkortájt önigazgatási érdekközössége) épített nyaralók birtokába jutott Vrsaron és Prvić Lukán, és ezzel a dalmát tengerparti nyaralás gyermekek százai számára vált elérhetővé – több turnusban, rendkívül kedvezményes feltételekkel. Ez az állapot egészen a nyolcvanas évek legvégéig tartott.

 Az üzlet és a nevelés mérleghintája

Ezután a nosztalgikusra sikeredett beszámoló után következzen a diáknyaralások további két típusa. A gyermeknyaralók fokozatos megszűnése után és a horvát tengerpart nehezebbé vált elérhetősége folytán jószerével a montenegrói tengerpart maradt csupán arra, hogy a korábbi nyaralások példáját követve gyermekcsoportokat is valamiképp el lehessen juttatni az Adriára. Mivel azonban a montenegrói idegenforgalom a két hónapos főszezonban a lehető legnagyobb, csaknem éves megélhetést biztosító bevételre törekszik, a gyermeknyaraltatás ebben az időszakban nem igazán ígéretes vállalkozás. Az utazási irodák ugyan próbálkoznak, sőt – főleg a tehetősebb nagyvárosi környezetekben – nem is mindig sikertelenül, hogy tanítói/tanári asszisztenciával diákcsoportokat toborozzanak, de a kirándulások, természetbeni iskolák körül rendre felmerülő gondok és a vonatkozó szabályok, főképp a felelősség kiélezése miatt az iskolai szervezés nem igazán számít járható útnak. A nagyon vállalkozó szellemű toborzó/kísérő tanárok kalózakciói viszont megtévesztőek, a nyaralás tartalma pedig jószerével kimerül a tipikus „turistaszokásokban”: evés-alvás-strand-séta, így érdemben nem is éri meg beszélni róla.

Nyári táborok: komoly élményforrások is lehetnek

Az itteni magyar diákok körében elterjedt és népszerű diáktáborok a délszláv háborúk idején és azt követően anyaországi szervezetek jóvoltából és szervezésében jöttek létre. Ezekbe az ingyenes táborokba számos gyermek eljuthatott, és valóban kivételesen maradandó, tartalmas és kellemes élményekben volt részük, miközben más környezetekből érkezett gyermekekkel találkozhattak és ismerkedhettek. Ezek közül is szervezettségében és tartalmaiban kimagaslott az akkor hőskorát élő Duna Televízió szurdokpüspöki tábora, ahova több alkalommal is sikerült tanulóink közül egy-egy maroknyit eljuttatni.

Napjainkban számos hazai szervezet, alapítvány, egyház és vállalkozás tart népszerű és tartalmas nyári táborokat. Többen kifejezetten üzleti célokkal. Tartalmi kínálatban és az anyaországi támogatások tekintetében nálunk jócskán túltengenek a népzenei, kézműves, ún. hagyományőrző napközis és/vagy ottalvós táborok. Ezek részvevői jószerével a szervezők/vezetők szakmai és érdekcsoportjaihoz tartozó gyermekek közül kerülnek ki.

Az utóbbi időben egyre több gyerek ismét el tud jutni egy-egy díjtalan vagy kedvező költségekkel járó anyaországi táborozásra is, ahol csoporttársaik mellett más közösségekből érkező kortársaikkal is találkozhatnak, ismerkedhetnek. Ez pedig megannyi jó tapasztalattal, pozitív érzelmi és ismereti többlettel gazdagíthatja őket.

BERETKA Ferenc