A személyiségfejlesztés jelentősége a tehetséggondozásban

A 21. századra globális tendencia lett a tehetséggondozó programok alkalmazása a tehetségnevelés területén. A tudás gyorsabban terjed, és könnyebben elérhető lett. A különböző trendek is gyorsabban megérkeznek hozzánk, kérdés, hogy hogyan tudjuk értelmezni, integrálni a meglévő gyakorlatba, tudjuk-e mérni az eredményeket. A legfontosabb tendencia talán a statikus szemlélet elhagyása a dinamikusabb modellek irányába. Ez annyit jelent, hogy korábban főleg a kognitív képességek (IQ-tesztek) alapján számított valaki tehetségesnek, ma már összetettebb módon azonosítjuk a tehetséges diákokat.

A statikus megközelítés is él még, a szerbiai regionális tehetségközpontok a mai napig intelligenciateszttel szűrik a diákokat. Szerbiában kultusza van a Mensa-méréseknek is, azaz a legintelligensebb emberek világszervezete által megszervezett teszteléseknek. Néhány évvel ezelőttig rendszeresen megjelentek a szervezet munkatársai abban a középiskolában is, ahol dolgozom. A mércét „megütő” diákok (130 fölötti IQ a Wechsler-féle teszten) többnyire nem tagosodtak be a szervezetbe. Amennyire azonban követni tudtam, szinte mindannyian a tudomány világában kamatoztatják erőfeszítéseiket. Van olyan egyetemi szak is Szerbiában, ahol amerikai mintára a felvételi eljárás része az intelligencia mérése. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a komplex modell nincs jelen az országban.

Versenyek

A különböző megmérettetések szerves részei a tehetséggondozó programoknak. A vajdasági magyar diákoknak nagyon sokféle verseny, szemle áll a rendelkezésére. Bekapcsolódhatnak a szerbiai, a kifejezetten helyi, vajdasági magyarok körében megszervezett versenyekbe, de a magyarországi megmérettetésekbe is. Keveset tudunk az így azonosított tehetségek sorsáról, de leszögezhető, hogy a tanároknak, a szülőknek és a két pedagógus-egyesületünknek, valamint természetesen a diákoknak sok munkája van ezekben a rendezvényekben. Dicséretes, hogy ezek a versenyek nem csak a teljesítményről szólnak, számos esetben közösségi kísérőprogramról is, ami már a személyiségfejlesztés irányába mutat. Amíg néhány évtizede alig voltak ilyen lehetőségek, most ott tartunk, hogy a jócskán megfogyatkozó közösségünkben gyakran ütköznek ezek a programok, és ugyanazok a diákok érintettek. Alkalmankénti egyeztetés ugyan történik, de a vajdasági magyar versenynaptár még nem készült el, pedig évekkel ezelőtt volt róla szó az MNT oktatási bizottságának ülésein. Itt megemlíteném, hogy nem minden társadalom tartja jónak a versenyeztetést. A sokszor emlegetett finn oktatás egyáltalán nem szervez versenyeket, ők a kooperációra (együttműködés) esküsznek, és a demokratikus oktatásra. A PISA-eredményektől is sokkal fontosabbnak tartják a diákok kritikus gondolkodását, a demokratikus alapelvek ismeretét és gyakorlatát, a szolidaritást.

Esélyegyenlőség

A társadalmi mobilitás (a társadalmi rétegek közötti átjárhatóság) az egyik olyan alapfeltétele a tehetségek azonosíthatóságának, amelyet nem lehet megkerülni ebben a témában. A PISA-felmérések nemcsak a kompetencia mérésére jók, hanem rámutatnak az egyes országokban a mobilitás mértékére is. Szerbiának nem rosszak a mutatói ezen a területen, míg Magyarország a gyengébbek között van európai viszonylatban (2018). Ennek valószínű tudatában is vannak az anyaországi szakemberek, mert számos olyan program létezik, amely kifejezetten a társadalmi kisebbségek felkarolását irányozza elő (pl. AJTP-programok). Lefordítva, Szerbiában egy alacsonyabb iskolázottságú és anyagi helyzetű család gyereke sokkal nagyobb valószínűséggel kerül gimnáziumi oktatásba, mint Magyarországon.

@k = A tehetséges diák személyisége

Pályám kezdetén (25 évvel ezelőtt) logikai és kreatív feladatokat gyűjtöttem és adtam a tanárok által tehetségesnek ítélt diákoknak. Érdekelt, hogyan gondolkodnak, milyen problémamegoldó készségekkel rendelkeznek. Meghatározó tapasztalatom ezzel kapcsolatban az volt, hogy a legjobb tanulók nem jól viselik a kudarcot. Ahhoz szoktak, hogy tökéletes teljesítményt nyújtanak a felmérőkön. Nem intellektuális gátakba, a személyiségükben rejlő akadályokba ütköztek. Egyértelművé volt, hogy a kitűnő diákok érzelmi intelligenciájának fejlesztése fontos feladat. Ekkor még keveset beszéltünk erről, de azóta sok minden változott.

A kifejezetten személyiségfejlesztő célú tehetséggondozás is megjelent a térségben úgy a Magyarországról importált programokban, mint a szerbiai oktatásban. Két szerbiai jó gyakorlatot említenék, az egyiknek több mint 30 éves hagyománya van, a másik teljesen új keletű. Szerencsém volt mindkét programot közelebbről is megismerni.

A Valjevo melletti Petnica településen létesítettek elsősorban középiskolások számára egy kutatóközpontot még a nyolcvanas évek végén. Bár voltak krízisek az intézmény életében, mégis elmondható, hogy a mai napig tehetségmentorálással foglalkozik. A nem konvencionális, nem tipikus tehetségeket is felkarolja iskolai teljesítményüktől függetlenül. A jelentkezés komplex szűrőrendszeren megy keresztül, az igazi válogatást viszont a helyszínen mutatott munka határozza meg. Ott dől el, hogy a diák részt vehet-e további programokban. A vajdasági magyar diákok sajnos kis számban jelentkeznek ezekre a tanfolyamokra vélhetőleg a szerb nyelv hiányos ismerete miatt.

A másik a tartományi adminisztráció programja, amelyet második éve rendeznek meg a Fruška gora-i Andrevlje üdülőhelyen a Tehetséges diákok képzése címmel. A programot az iskolák pályázhatják, és 10 diákkal vehetnek részt az egyhetes foglalkozássorozaton. Az ötlet jó, minden potenciál megvan benne ahhoz, hogy a tehetséges diákok sikeres személyiségfejlesztő programjává érjen, lehetőséget biztosítva a készségek csiszolására, a motiváció erősítésére, az önismeret elmélyítésére, a szociális készségek fejlesztésére, a bontakozó tehetség megtámogatására.

Merre tartunk?

Az MNT új oktatási stratégiája külön fejezetben tárgyalja a tehetséggondozást, valamint egy teljesen új programot irányoz elő. Ambiciózus tervezetről van szó, kifejtik benne a személyiségfejlesztés szükségességét is, amit előremutatónak tartok. Amit hiányolok belőle, az a várható eredmények mérésének meghatározása, valamint a meglévő, jó gyakorlatok integrálása. Furcsának találom, hogy a szerbiai oktatási rendszer tehetségazonosító protokollját nem említi, pedig már egy évtizede szerepel a tehetségként azonosított diákok egyéni fejlesztési tervének (IOP 3) kidolgozására vonatkozó kötelezettség, még ha nem is honosodott meg ez a gyakorlatban teljesen.

Zárógondolatként fontosnak tartom elmondani, hogy a tehetséggondozás egyik legfontosabb szempontja egy élhető társadalom jövőképe. Enélkül a tehetségeink nagy része megkeresi a maga számára azt a helyet a világban, ahol a lehető legnagyobb megbecsülést kapja.

MENGYÁN PLETIKOSIĆ Ildikó