Alighanem természetesnek kell venni a megújulás folyamatát, azt a tényt, hogy egy-egy sikeres nemzedék után a sportban is új nemzedékek következnek, amelyek aztán – váltakozó sikerrel – követik az elődöket. Az is természetes és érthető, hogy nem mindig zökkenőmentes a nemzedékváltás, nem minden esetben sikerül biztosítani a folyamatosságot. A legjobb példa erre talán a magyar labdarúgás, amely a múlt század ötvenes éveinek aranycsapata után sehogyan sem képes kitermelni egy hasonlóan sikeres generációt. Voltak és vannak ugyan fellángolások, akad egy-két jó eredmény, de Puskásékhoz hasonlítható nemzedék még nem született.

A kézilabdázók

Az U21, azaz a 21 évnél fiatalabb sportolók bajnokságai fejeződtek be, illetve zajlanak még világszerte több sportágban és több kontinensen is. Berlinben vasárnap a döntő meccsel ért véget a kézilabdázók ifjú nemzedékének világbajnoksága. Érdekes és érdemes volt odafigyelni ezekre a srácokra, hiszen közülük sokan már most ismertek, nagy csapatokban játszanak, és sokukkal találkozunk majd a jövőben is. Számunkra mindenképpen örvendetes a tény, hogy a világ legjobb négy csapata között ott volt Magyarország és Szerbia ifi válogatottja is. Az utánpótlás – mondanánk, de néhányan már ismert reménységei a sportágnak.

A végső sorrend úgy alakult, hogy a magyar fiatalok ezüstérmet nyertek, Đorđe Teodorović fiai pedig a negyedik helyen végeztek. A szerb edző ugyan – talán önmaga vigasztalására is – azt nyilatkozta, hogy a cél a legjobb nyolc közé jutás volt, így fiai túlteljesítették a tervet, de a látottak alapján többre nem is tellett az ebben az évszázadban született fiataloktól. Mintha elfáradtak volna a torna végére, hiszen két hét alatt kellett nyolc meccset lejátszaniuk, és ebben a korosztályban ez talán nem könnyű. Hiányzók és sérültek is voltak, a bíráskodással is baja volt a kapitánynak (amit már megszokhattunk errefelé), de mindenképpen van fantázia ezekben a srácokban. Krivokapić, Stanisavljević, Rogan, Kos, Čabrilo, Šijan és Papović nevét már most érdemes megjegyezni, ahogy a magyarok jövőbeni válogatottjaiban nyilván találkozunk majd Palasics, Lukács, Ónodi és több társuk nevével is.

A németek – nemcsak a hazai pálya miatt – külön kategóriát képeztek ezen a világbajnoki tornán: minden meccsüket megnyerték, egyetlen pillanatig sem volt kérdéses, hogy ki nyeri a tornát. Nyilvánvaló, hogy ezúttal is bebizonyosodott: ha a szakági szövetségben megteremtik a megfelelő feltételeket az utánpótlás nevelésére, megfelelő szakértők dolgoznak a felnövő fiatalokkal, akkor az eredmények sem maradhatnak el. Ez ugyan elkoptatott frázisként hangzik, és szinte minden nagy verseny után ismételjük, de mintha ez sem lenne elég.

Több sportág esetében is tapasztaljuk, hogy szervezetlenül, rossz körülmények között, megfelelő társadalmi (és anyagi) háttér nélkül minden erőlködés hiábavaló. Ékes példa erre a felnőtt vízilabda-válogatott, amely a szövetségben uralkodó fejetlenség, a korábbi sikerkapitány távozása után, a hazai bajnokságban elfajult viszonyok következtében már azoktól is vereséget szenved a világkupán, akiket korábban sorozatban megvert, lásd a Románia elleni 17:14 arányú vereséget, vagy az USA elleni 10:9-et.

A kosarazók

Debrecenben a junior kosarazók világbajnokságát rendezték meg, amelyen a spanyolok és a franciák játszották a döntőt. Jogos a kérdés, hogy Szerbia fiataljai miként szerepeltek ezen a tornán, hiszen ez a sportág rendkívül népszerű errefelé, a korábbi nemzedékek számos alkalommal értek el komoly sikereket. Nos, az ötödik helyért Argentína ellen játszottak a szerbek, és 87:71 arányú vereséget szenvedtek. A belgrádi sportlap szakírója szerint „ez a realitás, akár tetszik ez nekünk, akár nem”. Persze, az okok elemzésébe nem bonyolódik bele, holott a vak is látja, hogy a Szerbiai Kosárlabda-szövetségben nem jól mennek a dolgok.

A két fővárosi nagy együttes közötti egészségtelen rivalizálás nyilván károsan hat a sportág egészére, így a klubokban folyó munkára, következésképpen az utánpótlás nevelésére is. A legfelső osztályban a Partizan már második éve nem játszik a végső szakaszban, a regionális ABA Ligában pedig késhegyre menő, botrányokkal tarkított csatákat vívott egymással a két együttes. A fiatalok számára biztosan nem jó példa az évek óta tartó ellenségeskedés, és ha a kosárlabda maga tetszik is nekik, a klubjaikban nem érezhetik túl jól magukat.

A jó példa az a Nikola Jokić, aki az Amerikai Egyesült Államokban villog, és akit nyilván sokan követni szeretnének, de az egészségtelen közösségben aligha tudnak komolyan fejlődni. Márpedig nem lehet előrelépni ott, ahol újabban már a bundázás gyanúja is fölmerült, a hírek szerint ugyanis mintegy tíz kosarazó ellen folytatnak nyomozást a hatóságok, mivel – a gyanú szerint – előre megbeszélték a mérkőzések eredményeit, és (távol-keleti) fogadóirodákon keresztül nyerészkedtek. Hogy ők maguk is, vagy csak a megbízóik, azt majd a nyomozás kideríti. A FIBA, a kosarazók nemzetközi szervezete is élénken érdeklődik már az itteni események iránt.

 (németh)